Ugrás az oldal tartalmára
GYIK Panaszkezelés
PIACI HÍREK

Erste Panoráma - Ma zárás után jelent az Egis

ERSTE REGGELI
ERSTE REGGELI2012. augusztus 6.   09:12

Hatalmas rally jött pénteken arra a pletykára, hogy a spanyolok máris jelentkeznek az EFSF-nél a segítségre, s így megteremtődik a lehetőség az EKB segítségre is. Vagyis a Mario Draghi jegybankelnök által megemlített segítség szinte azonnal materializálódik is. Szerintünk pedig a valóság az, hogy voltak, akik túl sokat vártak a csütörtöki bejelentéstől, s csalódtak,...

Hatalmas rally jött pénteken arra a pletykára, hogy a spanyolok máris jelentkeznek az EFSF-nél a segítségre, s így megteremtődik a lehetőség az EKB segítségre is. Vagyis a Mario Draghi jegybankelnök által megemlített segítség szinte azonnal materializálódik is. Szerintünk pedig a valóság az, hogy voltak, akik túl sokat vártak a csütörtöki bejelentéstől, s csalódtak, és csalódottságukban eladtak. Ez eltolta a piacokat, de csak a támasz szintekig. Pénteken pedig az ellenállások újra ostrom alá kerültek, ez a mai napon is folytatódhat. Pl. a BUX újra a 200 napos mozgóátlagon van. Kérdés, hogy el tud-e rugaszkodni innen. A rövidtávú indikátorok alapján megvan ennek a lehetősége. A DAX index is szintnél van, s ugyanúgy, ahogy a BUX esetében, a rövidtávú indikátorok helyrejöttek a csütörtöki csökkenésben, így azok alapján akár folytatódhat is az emelkedés. Ez viszont azt jelentené, hogy az index a 7.200 pontos szintet célozná meg.
Piaci áttekintés
- Nagyot ralliztak a hét utolsó kereskedési napján az USA piacai
- Emelkedik az olaj árfolyama is
- Idei rekord a forint piacán
- Óriási rallyval kezdte a hetet Ázsia
- Ma zárás után jelent az Egis
- Emelkedő árakra számítunk ma

Értesüljön időben a piaci mozgásokról!

Díjmentes, egyedi árfolyam értesítések az Erste Marketen

Részletek

Nemzetközi hírek
USA, Európa
- Jól záródott a pénteki kereskedés a tengerentúli piacon, a jó makroadatok segítették az emelkedést (Dow 1,69%, Nasdaq 2%, S&P500 1,9%).
- A szektorindexek közül valamennyi pluszban zárt, a pénzügy 2,5%-ot, az energia 2,4%-ot rallizott. A bankok jártak az élen: a Bank of America 3,6%-ot, JP Morgan 2,6%-ot emelkedett.
- Örültek a befektetők a nem mezőgazdasági foglalkoztatottak számában bekövetkezett változásnak, mert a várt 100 ezer helyett 163 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma júliusban. A munkanélküliségi ráta azonban a várt stagnálás helyett 8,3%-ra emelkedett.
- Az ISM szolgáltatóipari beszerzési menedzser index 52 ponttal szemben 52,7 pontra emelkedett júliusban.
- Pénteken napvilágot látott, hogy Spanyolország hivatalosan is kérheti, hogy az EFSF beavatkozzon az ország kötvénypiacán. Ez is segítette az emelkedést, mert ebben az esetben az EKB is vásárolhatna a másodpiacon kötvényeket. Ez a hír azonban a hétvégén nem nyert megerősítést.
- A Procter & Gamble pénteken publikálta negyedéves jelentését, amelyben a várt 77 centtel szemben 1,24 dolláros eredményről számolt be. A menedzsment egy 4 milliárd dolláros sajátrészvény visszavásárlási programot jelentett be, a papírok 3,1%-ot erősödtek.
- Ma nem jelenik meg fontosabb makrogazdasági adat illetve gyorsjelentés, ezért nyugodt kereskedés várható.
Olaj, arany
- Az olaj árfolyama jelentősen, 4 dollárt meghaladó mértékben emelkedett a pénteki kereskedés folyamán. A nyitó 87,26 dollárról a nap végére 91,4 dollárra változott az árfolyam.
- Az arany árfolyama napon belül 1.589 és 1.610 dollár között, egy 21 dolláros sávban mozgott, de nap a nap egészét tekintve nem látható elmozdulás és a nyitó 1.610 dolláros értéken fejeződött be a kereskedés.
Devizák
- A forint a pénteki kereskedés során 280,7-ről 277,63-ra erősödött az euróval szemben. Fontos makroadatok nem láttak napvilágot a hét utolsó munkanapján, így a forint erősödése leginkább a kedvező piaci hangulatnak tulajdonítható. Idén a pénteki kereskedési nap során volt eddig a legerősebb a forint.
- Péntek délután publikálták a nem mezőgazdasági foglalkoztatottak számának változását az Amerikában, azonban a kedvező befektetői hangulat és vártnál jobb európai értékesítési adatok az euró malmára hajtották a vizet és a hét utolsó kereskedési napján 1,2180-ról 1,2387-es árfolyamra változott az EUR/USD devizapár árfolyamjegyzése
Távol-Kelet
- Kimondottan jó hangulatban kezdődött a hét a távol-keleti piacokon. A Nikkei 2,25%-ot, a Hang Seng 2,06%-ot, míg a Shanghai index 0,69%-ot emelkedett. Az emelkedés a péntek délután megjelent kedvező amerikai makroadatoknak tulajdonítható, ugyanis a nem mezőgazdasági foglalkoztatottak száma jelentősen növekedett.
- Japánban két autógyártó vállalat a Toyota és az Isuzu is várakozásokat meghaladó negyedéves eredményt tett közzé. Előbbi árfolyama 2,61%-ot, míg utóbbié több, mint 6%-ot emelkedett a hét első kereskedési napján.
- Dél-Kelet Ázsia legnagyobb gazdasága, Indonézia GDP-je az elmúlt három hónapban 6,27%-ot emelkedett a tavalyi év azonos időszakához képest és 25%-kal emelkedett a beruházások értéke is.
Határidős piacok
- A határidős indexek pozitív tartományban találhatóak.
Vállalati hírek
- Ma zárás után teszi közzé a 2011/2012-es pénzügyi év III. negyedévéről szóló jelentést az Egis.
- 500 milliárd forint keretösszegű kötvényprogramot indít az OTP. Az elkövetkező egy évben kibocsátandó kötvények lejárata 30 nap és 15 év között változhat. A kamatozás fix és változó is lehet. A kötvényeket forintban, euróban, amerikai dollárban, svájci frankban, bolgár levában, horvát kunában, szerb dinárban, ukrán hrivnyában, orosz rubelben és román leiben bocsátják ki. A kötvényeket a BÉT-re, a szlovák, a bolgár és a román tőzsdékre vezetik be.
- OTP, FHB: A Moody’s negatív kilátásokat fogalmazott meg a bankrendszer tekintetében. A főbb pontok: (i) gyenge működési környezet; (ii) további eszközállomány romlás; (iii) gyenge profitabilitás, források szűkössége és további nyomás a tőkeszerkezeten. Ez nem újdonság, ezért ettől sem várunk árfolyamhatást.
- Az OTP 2012. augusztus 2-án 5.729 darab törzsrészvény értékesített javadalmazási politikája keretében. A bank tulajdonában lévő OTP törzsrészvények állománya 4.450.218 darabra (1,59%) változott.
- Horvát lapértesülések szerint a horvát állam eladná az INA 19%-os pakettjét a MOL-nak, de hivatalos tárgyalások még nem indultak. A befolyó összeget az államháztartási hiány csökkentésére fordítaná déli szomszédunk. Szerintünk akár részvénycsere, akár készpénzfizetés, vagy ezek kombinációja is elképzelhető. A tranzakcióval a MOL elmélyíthetné együttműködését az INA-val, a szinergiahatások akár több száz millió eurót is elérhetik. A hír kedvező, de az árazás fontos lehet majd.
Gazdasági hírek
- A költségvetési tanács elnöke, Kovács Árpád interjút adott a Népszabadságonline-nak. A főbb pontok: (i) A költségvetés bevételi oldala továbbra is veszélyben van; (ii) A bankadó negatívan hatott a növekedési kilátásokra; (iii) A jövő évi GDP növekedés elmaradhat a kormány által tervezett 1,6 százaléktól; (iv) Az IMF-fel a megállapodás valamikor ősz és tavasz között születhet meg. Szerintünk túl sok újdonságot nem tartalmazott az interjú, így jelentős hatása nem lesz sem a forintra, sem a részvényárfolyamokra.

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.

Érdeklődik a részletek iránt? Kérjen visszahívást és szakértőnkkel egyeztethet a termékkel kapcsolatban.
Nehéz helyzetben az európai autógyártók

Nehéz helyzetben az európai autógyártók

ELEMZÉS

Az európai autógyártók problémája nem újkeletű, de az elmúlt évek még „csak” arról szóltak,...

Hiába az aszály, az élelmiszerárak csökkennek – óriási bajban a Volkswagen

PODCAST

Az Egyesült Államokban, Európában és Magyarországon is rendkívüli forróság van. Ez viszont nem jelent mindenhol aszályt. A csapadékhiány inkább...

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben