Ugrás az oldal tartalmára
GYIK Panaszkezelés
ELEMZÉS

Tőzsdére megy a Snap

ÖTLETGYÁR MINI
ÖTLETGYÁR MINI2017. február 23.   17:40

Március 1.-én piaczárás után fogják jegyezni a Snap Inc. részvényeit a New York-i tőzsdén (NYSE) SNAP ticker alatt. A vállalat maga 145 millió „A” jelű részvényt bocsát ki, míg egyéb befektetők és munkavállalók 55 millió részvényt adnak el. A tervezett kibocsátási ár 14-16 dollár részvényenként, ami nagyjából 18,5 és 21,5 milliárd dolláros piaci kapitalizációnak felelne meg. Az IPO annyiban rendhagyó lesz, hogy a 200 millió kibocsátott „A” jelű részvény nem rendelkezik majd szavazati joggal, ami újdonságnak számít az amerikai részvénykibocsátások történetében. Az „A” jelű részvények mellett „B” és „C” jelűekkel rendelkezik a cég, azonban ezek nem képezik a részvénykibocsátás részét. A „B” és „C” jelű részvények tulajdonosai már jogosultak szavazni a közgyűlésen, míg a profitból az „A” jelűekkel azonos arányban részesülnek.

A Snap 2011-ben alakult és fő profilja egy kizárólag mobilkészülékeken elérhető kép-, illetve videómegosztó alkalmazás, a Snapchat, ahol a feltöltött anyagok bizonyos idő elteltével eltűnnek. Emellett okosszemüvegek fejlesztésével is foglalkozik a cég, azonban ez az üzlet a cég bevételeinek szempontjából egyelőre elhanyagolható.

A Snapchat alkalmazás népszerűsége egyértelműen a fiatal korosztály körében a legnagyobb (Y generáció), így ez a felület egyedülálló módot nyújt ennek a rétegnek a reklámokkal való elérésére. Ráadásul ennek a korosztálynak az elkötelezettsége az alkalmazás iránt relatíve magas, így jobban megfoghatók a különféle hirdetésekkel. Ez az előny egyben az alkalmazás nagy hátránya is, ugyanis a hirdetők jórészt csak ezt a réteget tudják megszólítani rajtuk keresztül.

Aktív Snapchat felhasználók életkor szerint az USA-ban

 

Forrás: statista.com

Relatív értékeltség

A Snap a Facebook-hoz, a Twitter-hez vagy a Google-höz hasonlóan reklámbevételekből szerzi árbevételének túlnyomó részét. 2016-ban 405 millió dolláros árbevételt ért el a cég, míg 2015-ben ez csupán 59 millió dollár volt, így növekedési fázisának egy korai szakaszában van a cég. Azt láthatjuk, hogy a sztori mögött már a számok is kezdik alátámasztani az üzlet sikerességét, amiről a 2016-ban megugró bevétel tanúskodik. A Facebook tőzsdére lépését megelőző évben 88%-os, a Google 233%-os, a Twitter pedig 200%-os éves árbevétel növekedést mutatott, míg ugyanez a Snap esetében 586%. A Facebook tőzsdére lépésekor a befektetők a megelőző év árbevételének 22-szeresét, a Google-nél 16-szorosát, míg a Twitter-nél 57 szeresét fizették, ez a Snap esetében 49-szeres érték körül lehet. Ez alapján semmiképpen sem tűnik olcsónak a Snap (mint például a Google anno), de a Twitter-nél azért jóval vonzóbb.

Ha azt nézzük, hogy jelenleg a Twitter piaci kapitalizációja 11,5 milliárd dollár, miközben az árbevétele 2,5 milliárd dollárnál megragadt és évről évre veszteségeket halmoz fel, valamint azt, hogy a Microsoft nemrég 26 milliárd dollárért vette meg a LinkedIn-t, miközben ott sem sikerült áttörést elérni 10 év alatt, a Snap 20 milliárd dollár körüli értéke nem is biztos, hogy annyira rossznak számít. A Snap-nél még él a növekedési sztori, 2017-re 1 milliárd dollár körüli, 2018-ra 2 milliárd dollár körüli bevételt várnak az elemzők a cégtől. A kérdés természetesen az, hogy hogyan sikerül eközben kordában tartani a költségeket.

Árbevétel

Amennyiben a Snap bevételeinek növekedési ütemét nézzük azt láthatjuk, hogy míg az árbevétel egy év alatt közel meghétszereződött, addig a Snapchat alkalmazás aktív felhasználóinak száma csupán 50%-kal növekedett. Ez azt mutatja, hogy a felhasználószám komolyabb felfutása nélkül is képes volt nagyot növekedni a cég, ami kiemelten fontos ebben a szegmensben, mivel a Twitter és a LinkedIn esetében is az volt megfigyelhető, hogy nem tudják bevételekké konvertálni a felhasználók számának növekedését.

A Snap reklámbevételeinek több mint 95%-a Észak-Amerikából származik, itt átlagosan 2,15 dollár bevételt értek el egy aktív felhasználóra vetítve az utolsó negyedévben, ami még messze elmarad a Facebook 19,81 dolláros értékétől. Noha szinte a teljes árbevétel a tengerentúlról jön, a felhasználók csupán 43%-a észak-amerikai, 33%-a európai, míg 25%-a a világ többi részéről származik. Európában a negyedik negyedévben 0,28 dollár volt az egy aktív felhasználóra jutó átlagos árbevétel, míg a Facebook-nál ez 5,86 dollárt tett ki, így itt is még bőven van tere a bevételek növekedésének.

Költségek

A vállalat - a Facebook-kal ellentétben - kiszervezi más cégeknek a terjeszkedéshez szükséges szerverkapacitások kiépítését, így ezek már az operatív eredményben is lecsapódnak. Cserébe viszont tőkeberuházásokra kevesebbet költ a cég. Az biztos jelenleg, hogy a Google-nek a következő 5 évben 2 milliárd dollárt fizetnek felhőalapú szolgáltatásokért, az Amazon Web Services-nek 1 milliárdot és másoknak nagyjából fél milliárdot. Ez átlagosan éves 700 millió dolláros kiadást jelent a következő 5 évre, így érthető, hogy nagy szüksége van most a vállalatnak az elsődleges részvénykibocsátásra, amelynek keretében kicsivel több, mint 2 milliárd dollárnyi forrást szeretne bevonni.

Aktív felhasználók számának alakulása

A Snapchat 2016. végén 158 millió aktív felhasználóval rendelkezett, akik napi rendszerességgel használták az alkalmazást. 2014. elején ez csupán 46 millió volt, így negyedéves alapon átlagosan nagyjából 12%-kal nőtt a felhasználók száma. Első ránézésre meggyőzőnek tűnik a növekedés, azonban a lendület a 2016-os harmadik és negyedik negyedévben alábbhagyott, amikor rendre 7 és 3,3% volt a növekedési ütem. Noha a vállalat részben technikai okokra hivatkozott ez ügyben, egy sokkal kézenfekvőbb oka is lehetett ennek.

Még 2013 októberében indította el a Snapchat a Stories nevű funkciót, ahol egy 24 óráig látható tartalmat oszthatunk meg a napi történéseinkkel kapcsolatban. A vállalat várakozásai szerint 2017-ben az itt elhelyezett hirdetések fogják a reklámbevételek 38%-át adni, így a legnagyobb részt képviselve. Ezt a funkciót ugyanezzel a névvel lemásolta a Facebook által tulajdonolt Instagram és 2016 augusztusában indította el, pont mielőtt a Snapchat felhasználók bővülési üteme lassulásba kezdett. Öt hónap alatt az Instagram Stories-nak 150 millió aktív felhasználója lett, majdnem annyi, mint a teljes Snapchat-nek összesen. Több közösségi média sztár nézettségi adatainál is komoly visszaesés következett be a Snapchat-en (30-40%), miután az Instagram bevezette a Stories funkciót, miközben más platformokon eközben javult a nézettségük. Ezek az információk azt mutatják, hogy a Facebook konstans törekvése, hogy visszaszorítsa versenytársát sikerrel járhatnak, ami egyértelműen nagy kockázat a Snap szempontjából nézve.

Felhasználók elkötelezettsége

Ami a Twitter-nél nagyban közrejátszik abban, hogy a vállalat már nem képes a stabil növekedésre az az, hogy egy átlagos felhasználójuk csupán 2 percet tölt naponta az alkalmazás előtt. Ugyanez a Facebook esetében 50 perc, ami sokkal vonzóbb lehetőséget nyújt a hirdetőknek. A Snapchat nemrégiben arról számolt be, hogy az ő átlagos felhasználója 25-30 percet tölt az alkalmazás előtt egy nap, ami szintén elég pozitív értéknek számít. Az IPO során is igyekezett úgy pozícionálni magát a cég, hogy ők elsősorban a felhasználók elkötelezettségét tartják szem előtt, és nem azt hogy minél gyorsabban, minél több felhasználó legyen. Ez egy éles fordulat a többi versenytárshoz képest, de könnyen kifizetődő lehet.

Damodaran értékelése

Nemrégiben Aswath Damodaran, fundamentális elemzéseiről elhíresült szakember közzétette saját értékelését a Snap-pel kapcsolatban. Ő abból indult ki, hogy jó esetben a Facebook-hoz hasonló pályát fut be a cég és egy erős versenytárssá növi ki magát, míg rossz esetben a Twitter sorsára jut. A becslései körüli bizonytalanságok okán egy Monte-Carlo-szimulációt elvégezve arra jutott, hogy nagyjából részvényenként 11 dollárt ér reálisan a cég, azonban mind a pozitív, mind a negatív irányban elég nagyok voltak a szélsőségek (0-50$ közötti részvényár). A növekedési kilátásoknál a Facebook, a Google, a Twitter és LinkedIn múltbeli tapasztalatait vette figyelembe és igazította ezekhez a Snap egyedi sztoriját.

Damodaran szerint a Snapchat a Google-höz hasonló 25% körüli üzemi marzzsal tud majd működni és az elkövetkező 3-4 évben már profitábilissé válhat. A vállalat tőkeköltsége 10% körül, az iparági átlag szerint alakulhat, de 10% esélyt ad annak is, hogy a vállalat elbukik. Azt is figyelembe veszi, hogy a kibocsátott részvényeknek nem lesz szavazati joga, ami a magasabb saját tőkeköltségben csapódik le. Így jött ki neki a 13,6 milliárd dolláros vállalatérték, ami a kintlévő részvények darabszámával elosztva 10,91 dolláros részvényárfolyamot feltételez.

Damodaran számításainál azzal számolt, hogy 3 milliárd dollárnyi forrást sikerül a Snap-nek bevonnia a részvénykibocsátás során, azonban az Amerikai Tőzsdefelügyelethez eljuttatott hivatalos dokumentum szerint a vállalat maga 145 millió darab részvényt bocsát ki, amit részvényenként 14-16 dollár közötti ársávban tervez eladni. Amennyiben a sáv közepét vesszük alapul, úgy azt kapjuk, hogy 2,175 milliárd dollárt tud majd bevonni a cég, így a 825 millió dolláros különbözettel csökkentenünk kell a cég elméleti értékét. Ezt a teljes részvényállomány darabszámával elosztva részvényenkénti 10,24 dolláros elméleti árfolyamot kapunk. Ez alapján a 14 és 16 dollár közötti kibocsátáskori árfolyam erősen túlértékeli a vállalatot, noha a vártnál pozitívabb jövőkép is elképzelhető a cég esetében.

Egyéb részletek az alábbi blogon találhatók, ahol Damodaran szokásához híven a számolásokat is mellékelte egy Excel táblázatban:

http://aswathdamodaran.blogspot.hu/

 

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek: Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.

Az Erste Befektetési Zrt. év végi időszakra vonatkozó fontosabb határidői és tudnivalói

Az Erste Befektetési Zrt. év végi időszakra vonatkozó fontosabb határidői és tudnivalói

SZTORI

Tájékoztatásul közöljük az Erste Befektetési Zrt. 2025. év végi időszakra vonatkozó fontosabb...

Adobe: Mégsem gyűri olyan gyorsan maga alá az AI hajsza?

Adobe: Mégsem gyűri olyan gyorsan maga alá az AI hajsza?

ELEMZÉS

Mindenki használja, vagy legalább hallott már minimum egy...

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben