Alapvetően jó lett a Richter eredménye, délután kiderülnek az Egis számai is
Végül a Fed (pont ahogy vártuk) nem mondta meg, hogy mikor kezdi el csökkenteni a kötvényvásárlási program méretét. Ez azt sugallja, hogy szeptemberben még nem lesz változtatás, csak később, a következő Fed ülés után. Ennek lehet valamelyest örülni, akárcsak a korábban megjelent amerikai GDP nulladik becslésnek. Persze ezzel óvatosan kell bánni, hiszen egyrészt a...
- Emelkedett az olaj ára, gyenge az arany
- Nagyot mozgott napon belül a dollár
- Jelentős emelkedés az ázsiai piacokon
- Alapvetően jó lett a Richter eredménye
- Ma délután jelent az Egis
- Cáfolták, hogy az AstraZeneca venné meg a Celltrion pakettet
- Emelkedésre számítunk a BÉT-en
- A kétnapos tengerentúli kamat-meghatározó ülést követő közleményből nem tudhattuk meg pontosan, hogy a jegybank mikor kezdi el csökkenteni az eszközvásárlási programot. Bernanke korábban azt nyilatkozta, hogy az év második felétől kezdik el kivezetni a programot, ami a jövő év közepén teljesen kifuthat. A Fed azonban tegnap nem beszélt az eszközvásárlásokról, így marad a bizonytalanság, annyi azonban biztos, hogy a Fed ezúttal pesszimistább, mint egy hónappal ezelőtt.
- Az előző havi módosított 198 ezer után 200 ezer fővel bővült a foglalkoztatottság júliusban az ADP szerint, holott az elemzők csak 180 ezer fős növekedést vártak.
- A Chicago-i beszerzési menedzser index értéke 51,6 pontról 52,3 pontra emelkedett júliusban miközben a konszenzus 51,5 pont volt.
- A tengerentúli GDP évesítve 1,7%-kal bővült a második negyedévben, ami jócskán meghaladja az 1%-os várakozást. Az első negyedéves adatot viszont lefelé korrigálták 1,1%-ra. A legnagyobb bővülést az üzleti és a szállítmányozás területén láthattunk.
- A MasterCard negyedéves eredménye 22%-kal 848 millió dollárra bővült, ami részvényenként 6,96 dollárt jelet, jócskán felültejesítve az elemzők által várt 6,3 dollárt. Az árbevétel 15%-kal 2,1 milliárd dollárra emelkedett.
- A tavaly tőzsdére lépett Facebook esetében tegnap fordult elő először, hogy a papír a 38 dolláros kibocsátási árfolyam fölé emelkedjen.
- Délután az ISM feldolgozóipari beszerzési menedzser index júliusi értékét publikálják, az esti órákban pedig gépjármű-értékesítési adatok lesznek.
- Az európai munkanélküliségi ráta a várt 12,2% helyett 12,1%-ra süllyedt júniusban.
- Ma az EKB tart kamatdöntő ülést.
- Az arany ugyanakkor 1.319 dollárig süllyedt. A piacok kedvezően fogadták, hogy a Fed nem utalt az eszközvásárlási programjának azonnal leállítására, így ez valószínűleg folytatódik a közeljövőben is.
- Az EUR/USD árfolyama nagyot mozgott a tegnapi kereskedés során. A vártnál kedvezőbb GDP adat hatására a dollár először erősödni kezdett, ami azonban csak átmenetinek bizonyult. A késő délutáni órákban már gyengülés volt tapasztalható, ami a Fed közleményét követően felerősödött, annak hatására, hogy abban nem volt utalás az eszközvásárlási program kivezetésével kapcsolatban, ami annak irányába mutat, hogy a korábban várttal szemben mégsem kezdődik el az eszközvásárlási program kivezetése szeptemberben.
- Kínában két, egymásnak ellentmondó PMI adatot is publikáltak ma reggel. A hivatalos kínai PMI adat 50,1 pontról 50,3 pontra emelkedett, miközben a HSBC által kalkulált PMI értéke 48,2 pontról 47,7 pontra csökkent a várakozásoknak megfelelően.
- Dél-Koreában az infláció mértéke az elemzői konszenzusnak megfelelően 1,4% lett, miközben az export és az import is váratlanul megugrott. Az export a várt 2,1% helyett 2,6% lett, miközben az import az előrejelzett 1,2%-os csökkenés helyett 2,7%-kal növekedett.
- Ma zárás után teszi közzé III. negyedéves eredményét az Egis.
- Tegnap olyan hírek láttak napvilágot, hogy az AstraZeneca megvenné a Celltrion fő részvényesének pakettjét. Később a Celltrion cáfolta a hírt és azt mondta, hogy több potenciális vevővel is tárgyal még a főtulajdonos, illetve annak képviselője, a J.P. Morgan. A hír azért izgalmas számunkra, mert az Egis-nek szerződése van a Celltrionnal, hogy 8 bioszimiláris termékét forgalmazza a közép-kelet európai, FÁK régiókban és Oroszországban. Egy esetleges tulajdonos váltás nagy valószínűséggel nem érintené ezeket a szerződéseket, hiszen megfelelő védelemmel vannak ellátva. Mi egyelőre mi mintegy 2.000 forinttal számolunk a célárfolyamban, azaz ha netán ez a valamiért sérülne, még akkor is nagyon olcsó lenne az Egis részvénye.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.