2026 első felében Magyarországon növekedett legnagyobb mértékben az EU-ban a csirkehús termelése. Ebben az időszakban összességében az EU 5,5 százalékkal termelt többet. Ezen információk értékeléséhez nézzünk körül a piacon!

Forrás: Eurostat
Az év első öt hónapjában az EU exportja mennyiségben 1,6, importja 6,1 százalékkal nőtt. E mögött továbbra is folyamatos kereslet-növekedés, és magas baromfihús árak vannak. Az EU baromfihús termelésének jelenleg 87 százaléka csirke, 9 százaléka pulyka, 2 százaléka kacsa. Az import oldalán jelentős befolyással van brazil tiltás. A szeptember 3 óta tartó EU tiltással kapcsolatban - amely a brazil állati termékekre vonatkozik, és az antibiotikum használattal kapcsolatos – a dél-amerikai ország optimista, mert az időközben lezajlott EU audit szerinte sikeres volt. Az EU látványosan húzza az időt, a végső jelentést még nem teszi közzé. AZ újra-nyitáshoz pedig a tagállamok beleegyezési is szükséges.
A csirketermelés Közép-Kelet-Európa felé mozdul el
A grafikonon jól látható, hogy a növekedést a térségünk produkálja. Az élvonalban van Magyarország 19,2 százalékos növekedéssel. Románia követi 16,0 százalékkal, Lengyelország 12,1 százalékkal. Litvánia (+11,1%), Szlovákia (+9,0%) és Horvátország (+8,6%) szintén jelentős növekedést ért el. A csirkehús termelés egészen másként fejlődik több nyugat-európai hagyományos termelő országban. Németország mínusz 4,1 százalékot tud felmutatni. A termelés Hollandiában (-0,3%) és Franciaországban (-0,6%) is csökkent. Svédország 6,5 százalékos csökkenésről számolt be.
Magyarországon, Románián és Lengyelországon kívül Litvánia, Horvátország, Szlovénia és Szlovákia is több mint 7,1 százalékkal növelte termelésüket. Ugyanakkor a magas növekedési ütemek értékelése során figyelembe kell venni, hogy Lengyelországnak, Magyarországnak és Romániának 2025-ben madárinfluenzával és Newcastle-kórral (baromfipestis) kellett megküzdeniük. Az állati betegségek megterhelték a csirketermelést, és bizonyos esetekben a termelési mennyiség stagnálásához vagy csökkenéséhez vezettek. Ennek bázishatása is érzékelhető a számokban.

Forrás:Eurostat
Spanyolország és Olaszország is több csirkét termel
Ugyanakkor a növekedés nem korlátozódik kizárólag Közép-Kelet-Európára. Két nagy dél-európai baromfitermelő is bővítette termelését.
Spanyolország 7,1 százalékos növekedésről számolt be az év első felében. Olaszország 4,1 százalékkal növelte termelését. Belgium esetében 3,5 százalékos növekedést jelentenek.
Ez azt jelenti, hogy a csirketermelés másképp fejlődik Nyugat-Európában. Miközben Spanyolország és Olaszország növekszik, Németország, Franciaország és Hollandia az előző év szintje alatt áll. Különösen figyelemre méltó, hogy a német baromfiszektor ellenkező irányban halad.
Az év hátra lévő részében az európai növekedési trend várhatóan folytatódik. Az okok a jelenleg kedvező piaci körülmények, valamint számos tervezett vagy már folyamatban lévő beruházási projekt számítanak. Ez további termelési kapacitásokat teremthet, különösen térségünkben.
Ukrajna több baromfihúst exportál az EU-ba
Ukrajna fontos szerepet játszik az európai baromfipiac fejlődésében is. A MHP SE-t is magában foglaló ukrán baromfiágazat 2026-ra 1,393 millió tonna csirkehús-termelést prognosztizált (USDA/FAS kijevi becslés), ami kb. 1,5 százalékos növekedés a 2025-re becsült 1,372 millió tonnához képest. Ha a termelés egyenletesen alakul az év során, akkor ez mintegy 695-700 ezer tonna csirkehús-termelést jelenthetett 2026 első félévében. Az ukrán baromfihús-export 2026 első félévében 248,4 ezer tonna volt, ami 9,7 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakát. Ez arra utal, hogy a termelés bővülését exportpiacok stabilan felszívták. Az Európai Unióba irányuló export különösen nőtt az vizsgált időszakban.
Az EU által bemutatott jelentős termelés-bővülés itthon nem jár egyértelműen a jövedelmezőség javulásával. A leégés miatt kieső feldolgozóüzem, a pestis megjelenése és a dráguló energia ezen erősen versenyző szektort is próbára teszi. Gondoljunk például a lengyel és az ukrán nyomásra. Az export azért húz, közel 30 százalékos az első hét havi mennyiségi bővülés, míg az import – ami persze eggyel kisebb léptékű – majd negyedével zsugorodott.
a magyar, az amerikai, az osztrák
és a német piacokon.
Címlapkép: Canva