A MOL Új Európa Alapítvány megszűnése miatt jelentős eszközök kerülnek vissza a céghez
A MOL megállapodást kötött a magyar állammal a közösen létrehozott MOL Új Európa Alapítvány megszüntetésével kapcsolatos elszámolásról. A megállapodás értelmében 42.977.996 darab „A” sorozatú MOL-részvény (a teljes...
A MOL megállapodást kötött a magyar állammal a közösen létrehozott MOL Új Európa Alapítvány megszüntetésével kapcsolatos elszámolásról. A megállapodás értelmében 42.977.996 darab „A” sorozatú MOL-részvény (a teljes részvényszám 5,24%-a), valamint mintegy 40 milliárd forint készpénz és egyéb likvid pénzügyi eszköz kerül a MOL csoport tulajdonába. A MOL szándéknyilatkozatban megerősítette, hogy a következő három év során legalább 10 milliárd forintot fordít társadalmi felelősségvállalási tevékenységekre.
Szintén a MOL-lal kapcsolatos hír, hogy az OFAC szeptember 30-ig meghosszabbította a NIS-sel kapcsolatos tárgyalások határidejét.
Véleményünk: Mivel a MOL és a magyar állam egyenrangú partnerekként hozták létre a MOL Új Európa Alapítványt, annak vagyona egyenlő arányban került felosztásra a felek között. A saját részvényállomány növekedése a korábban javasolt 300 forintos részvényenkénti osztalékot várhatóan mintegy 316 forintra emeli. Mindkét fejlemény pozitív hatású, ugyanakkor a piac által már nagyrészt várt eseménynek tekinthető.
Higgy magadban és indíts Erste Future befektetést!
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.