Mindenki …

Mindenki – nem meglepő módon – azon mereng, hogy mi ez a „nagy” erő az amerikai rézvénypiacokon. A Marketwatch egyik szerzője, Joy Wiltermuth szerint az lehet mögötte, hogy már kieste magát a piac. Hiszen a történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy a II. világháború utáni recessziókban az S&P500 tipikusan 20 százalékot esett. Ez pedig most már megvolt. Persze ő is bizonytalan, csak a különböző stratégák nézőpontjait tolmácsolja. Különben ma nem sokkal piacnyitás után jön az első negyedéves amerikai GDP adat, ami az elemzői várakozások szerint 0,2 százalékos csökkenést mutathat. Szóval a piac elébe szaladt a dolgoknak. Ezt az állítást azért egy kicsit erőltetettnek érzem. Mindenesetre a szerző kitér arra is, hogy ugyan csökkent az S&P500 P/E szerinti értékeltsége, miközben az eredményvárakozásokban azért kismértékű romlás is megjelent. Szóval kérdéses, hogy újból fog-e emelkedni a P/E ráta. Erre már mi is felhívtuk a figyelmet korábban, s inkább a „nem” válasz felé hajlunk.

A WSJ meg azon filózik, hogy a kereskedelmi háború okozta bizonytalanság új eredményvárakozás csökkentési hullámot hozhat a piacon. Hiszen a megkérdezett 300 vállalatvezető 84 százaléka aggódik a jövőbeli kilátások miatt, s 45 százalékuk már most a cége versenykésességének romlását látja. Azt gondolhatnánk, hogy a social media cégek kevésbé érintettek, de a „másod körös” hatás már itt is érződik. A Snap pl. csökkenő hirdetési megrendeléseket lát, azaz a cégek elkezdtek takarékoskodni. Aztán pl. a nagy amerikai acélipari cég, a Nucor meg inkább örül. Nagyobb megrendelésállományt lát, s szerinte kevésbé kell majd versenyeznie az importált acélipari termékekkel. Így az elmúlt másfél évben agyonvert részvényárfolyam emelkedett is picit az elmúlt egy hónapban.

Szóval a kereskedelmi háború tényén kívül azért mégis a bizonytalanság a legnagyobb baj jelen pillanatban. Az indiaiak állítólag közel vannak a megállapodáshoz. Az Apple viszi is a kínai tevékenységét oda. A kínaiak meg hallani sem akarnak a zsarolásról, miközben Bessent komoly számokkal dobálódzik, s gyakorlatilag a Goldman számításaival egyező 10 millió fős leépítést vízionál Kínában, amelyet további 5 millió követhet. Most úgy néz ki, hogy a szubkontinens, amely eddig a „szoftver” volt, a „hardver” részt átveszi Kínától, legalábbis az amerikai relációs kereskedelemben.

Én meg azon gondolkozom, hogy ugyan kereskedelmi háborúról beszélünk, de nem lehet, hogy ez már maga a háború? Az a háború, ami esetleg segíthet elkerülni a tényleges fegyveres konfliktust Kína és az USA között (ha sikerül a kínai gazdasági növekedést megtörni)? Ugyanis már jó ideje nem csak a kereskedelmi deficitről, hanem Kína gazdasági megrogyasztásáról is szólnak a hírek, a lépések. Ha pedig Kína kitart a „nem tárgyalunk” politika mellett, s eszkalálódik a helyzet, akkor van egy természetes következő lépés. A kínai tartalékok átrendezése. A 3.241 milliárd dollárnyi devizatartalékból 769 milliárd dollár van amerikai államkötvényekben. Ezek csökkentése okozhat némi negatív hatást az amerikai kötvénypiacon, de azért – szerencsére – nem olyan nagy mértékűt, hogy az amerikai kötvénypiacot bezúzza. Ugyanis a 36.000 milliárd dollár adósság kb. 32.000 milliárdnyi része van kötvényben, amelyből pl. a Fed 4.700 milliárd dollárnyit birtokol. Szóval Kína ugyan nagy valószínűséggel csökkenteni fogja tartalékain belül az amerikai részt, de azért az nem lesz végzetes hatással az amerikai kötvénypiacra. A külföldi finanszírozás egyébként a teljes adósság 24 százaléka. Szóval, ha mindenki csökkent, akkor az azért már érezhető hatást tud kiváltani a hozamokban, s ezen keresztül a részvénypiacon is, pláne, ha a Fed nem nyújt ismételten segítő kezet a kormányzatnak, mint pl. 2008-2009-ben vagy a Covid idején.