Mivel a mi cipőnk is ugyanott szorít, sok tanulsággal szolgál a Kanada és Kína közötti meccs, ami elérheti a repcét is. Kanada 100 százalékos dömpingellenes vámot vetett ki a kínai elektromos járművekre, erre Kína azonnal bejelentette, hogy dömpingellenes vizsgálatot indít a Kanadából származó repceimport árazásával kapcsolatban. Számunkra igen fontos stratégiai kérdés, hogy az EU sertés- és tejtermékei elesnek-e a kínai piactól, és ha igen akkor mikortól. Ha ugyanis ez megtörténik, sőt már maga a vizsgálat is lefelé nyomhatja a felvásárlási árakat, ami a mezőgazdaság jelen helyzetében tovagyűrűző negatív hatást válthat ki.
A Kínai Kereskedelmi Minisztérium a múlt héten jelentette be, vizsgálat indítását tervezi, miután Kanada augusztus végén tette közzé, hogy október elsejétől 100 százalékos vámot vet ki a kínai elektromos autókra.
A várható repcepiaci hatásokat illetően kulcskérdés, hogy mikor kezdődik és meddig tart Kína vizsgálata, Illetve mikortól lépnek életbe az új tarifák. Egyelőre Kína veszi a kanadai repcét. Amikor Kína 2020 májusában dömpingellenes vámokat vezetett be az ausztrál árpára, erre csak 18 hónappal az első vizsgálat 2018. novemberi megkezdése után került sor. Ha Kína úgy dönt, hogy azonnal elkezdi lassítani a vásárlásokat, az nagyon rossz időzítés lenne a kanadai gazdák számára. A betakarítás ugyanis éppen most kezdődött. Augusztus utolsó hetében Saskatchewan betakarítása 8 százalék volt, Manitobában 1,2 százalék, Albertában pedig 3 százalék.
A graincentral.com elemzése szerint, ebben az évben Kanada 18,5-19,0 millió tonna repcét takarít be. A korai betakarítási hozamokról a helyszíni források nagyjából 10 százalékkal a kezdeti várakozások alatt számolnak be. Az USDA előrejelzése szerint az idei belföldi kereslet 12,7 millió tonna lesz, így csak 6,3 millió tonna marad exportra, plusz 2 millió tonna átmenő készlet. 2019 és 2023 között Kína átlagosan 21 százalékot, azaz 1,7 millió tonnát importált a kanadai repceexportból. A kanadai repceimport teljes és azonnali leállítása hatással lenne az árakra, de nem annyira, mint egy exportnak kitett országban, mint Ausztrália. Az elmúlt 10 évben Kanada nagy hazai repcefeldolgozó szektort épített ki, hogy repceolajat szállítson az amerikai bioüzemanyag-piacok számára. Emiatt kevésbé kitett az exportnak és kiszolgáltatott a vámintézkedésekkel szemben.
A mostani helyzet ráadásul nem is példanélküli. Kína - egy politikai vitát (egy kínai állampolgár kanadai letartóztatását) követően - 2019-ben blokkolta két nagy kanadai gabonakereskedő exportját. Ekkor a kanadai repce nem közvetlenül, hanem harmadik országokban feldolgozva került a kínai piacra.
A kínai bejelentés időzítése érdekesen sikerült. Nagyrészt az északi félteke betakarításának köszönhetően, az elmúlt hónapokban a repce világpiaci ára csökkent. A 2024–25-ös gazdasági év globális zárókészletei várhatóan 2021 óta a legalacsonyabbak lesznek. Az európai repcetermelés a tavalyi 20 millió tonnáról idén 17,3 millió tonnára esett vissza, és az EU egyre inkább korlátozza a pálmaolaj bioüzemanyagokban való felhasználását, ami várhatóan jelentősen növelni fogja a repceimportot. Persze azért a kanadai ICE repce határidős jegyzése 7,5 százalékponttal csökkent a szeptember 3-i kereskedés első óráiban, mielőtt visszapattant volna, és az üzletzárásra már csak 4,3 százalékponttal kereskedtek alacsonyabban. Ausztrál örül, hiszen szempontjukból nézve a kanadai repcére esetleg kivetésre kerülő kínai vámok tovább növelik a 2024-25-ös árakat és az exportkeresletet, ami már amúgy is emelkedő előrejelzésekkel bír. Egy olyan évben, amikor a repce elérhetősége várhatóan alacsony lesz, és Európa is több ausztrál repcét fog vásárolni, Kínának sokba fog kerülni hiányának pótlása.
A bejegyzésben foglaltak kizárólag az író személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Befektetési Zrt. vagy az Erste Alapkezelő Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának. A bejegyzés tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.
Címlapkép: Shutterstock
a magyar, az amerikai, az osztrák
és a német piacokon.