Az amerikai piacnyitást megelőzően hozta nyilvánosságra második negyedéves eredményét a Bank of America. Az észak-karolinai székhelyű bankóriás idén már másodjára múlta felül az elemzői várakozásokat, összességében pedig ez volt a kilencedik...
Az amerikai piacnyitást megelőzően hozta nyilvánosságra második negyedéves eredményét a Bank of America. Az észak-karolinai székhelyű bankóriás idén már másodjára múlta felül az elemzői várakozásokat, összességében pedig ez volt a kilencedik egymást követő negyedév, amikor év/év viszonylatban növekedni tudott a kereskedésből származó eredmény. Azonban ez sem volt elég ahhoz, hogy éves viszonyításban felülmúlja a saját eredményét. Míg tavaly ugyanekkor 7,4 milliárd, addig idén 6,9 milliárd dollárra csökkent az adózott eredmény. Igaz, ez a vártnál alacsonyabb adófizetési kötelezettségnek köszönhetően így is felülmúlta a 6,7 milliárd dolláros elemzői konszenzust. A Bank of America vezérigazgatója, Brian Moynihan szerint a visszaesést a nettó kamatbevételek jelentették, ami a bank legnagyobb bevételi forrása, és jelenleg egy hullámvölgyben van, ám a negyedik negyedévben előreláthatólag 14,5 milliárd dollárra korrigál a jelenlegi 13,7 milliárdról.
a biztonságos befektetések
kedvelőinek.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.