Tegnap tovább zuhantak az indexek. Ezen az sem segített, hogy a német IFO index gyakorlatilag a várakozásoknak megfelelően alakult, illetve a jövőbe mutató komponens jobb, míg a jelenlegi komponens rosszabb lett. Így ennek összességében enyhén pozitív hatásúnak kellett volna lennie. Máskülönben a 200 napos mozgóátlag mint mágnes vonzotta a DAX indexet, s a közel 100...
- Erősödött a WTI, kismértékben javult az arany
- A forint eltávolodott a 300-as szinttől
- Ismét méretes esés Kínában
- Újabb 25 bázispontos kamatcsökkentésről dönthet a Monetáris Tanács
- Kis emelkedés jöhet ma a börzén
- Az amerikai indexek közel 1%-os mínuszban kezdték a tegnapi kereskedést, ahonnan először egy további esés rajzolódott ki, azonban a nap második felében már egy napon belüli emelkedés volt látható, így az indexek a nyitó értékük közelében zárták a napot.
- A piacok már eddig is a Fed likviditásbővítésének lassítása miatt aggódtak, mely félelmeket most felerősített a kínai likviditási zavar. A piacokat igyekezett megnyugtatni a Fed több tagja is, köztük a minneapolisi elnök is, aki szerint csak a gazdasági helyzet javulásának esetén döntenek a program csökkentéséről, esetleg befejezéséről. Igyekezett nyugtatni a piacokat a dallasi Fed elnöke, Richard Fisher is.
- Ma számos lényeges gazdasági adat fog megjelenni a tengerentúlról, melyek befolyásolhatják majd a kereskedés irányát. 14.30-kor publikálják a tartós cikkek rendelésállományát, 15.00-kor érkezik a S&P/CaseShiller házár index áprilisi értéke, míg 16.00-kor hozzák nyilvánosságra a május új lakásértékesítés számait és a Richmond-i Fed index júniusi értékét is.
- Az Apple árfolyama tegnap átmenetileg 400 dollár alá is csökkent, miután Tim Cook fizetését a korábbinál nagyobb mértékben tették a részvényárfolyamtól függővé.
- Mérsékelt emelkedést mutatott tegnap a német IFO index, értéke 105,7 pontról 105,9-re nőtt, ami teljes mértékben egybevágott a várakozásokkal.
- Kismértékű elmozdulást hozott az EUR/USD árfolyammozgása. A devizapár értéke a nyitó 1,3117-es árfolyamról leszúrt a 200 napos mozgóátlagig (1,3074) azonban onnan fordulat következett és 1,3120-ig emelkedett vissza.
- Továbbra is a likviditási félelmek álltak a középpontban az ázsiai kereskedésben, aminek hatására elsősorban a kínai bankpapírok (azok közül is főleg a bankközi piacra jobban rászoruló kisebb pénzintézetek) gyenge teljesítménye lehúzta az index értékét, bár a kereskedés utolsó pár percében erőteljes pozitív korrekció indult.
- A kínai jegybank tegnapi közleménye ismételten arra utalt, hogy nem szándékozik közbeavatkozni a bankközi piacon megemelkedett kamatlábak miatt, és elégségesnek tartja a likviditás nagyságát. Ezzel egyúttal célja a banki hitelezési aktivitás csökkentése is, melynek hatása nem csak a pénzügyi intézményeket érintheti.
- Ma dönt a Kúria arról, hogy a költség-e a vételi és eladási árfolyam különbözete. A pert egy devizahiteles indította az OTP ellen. Ha a bíróság úgy dönt, akkor a banknak vissza kell fizetnie az ügyfél részére a különbözetet. Noha hazánkban nincs precedens jog, az elmarasztaló ítélet negatív lehet a többi devizahitelt nyújtó, és az árfolyam különbözetet a törlesztő részletben érvényesítő bank számára is. Arra számítunk, hogy a Kúria kimondja, a vételi és eladási árfolyam különbözete nem számít költségnek. A döntés 10 órakor várható.
- Az OTP 2013. június 21-én 14.050 darab, június 24-én pedig további 16,567 darab törzsrészvényt értékesített javadalmazási politikája keretében, ugyanakkor június 24-én 202.253 darab saját részvényt vásárolt 4.487 forintos átlagáron. A tranzakciókat követően a bank saját tulajdonában lévő OTP törzsrészvények állománya 3.842.496 darabra (1,37%) változott.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.