Április 3-án, pénteken zárva lesz a Budapesti Értéktőzsde, kiadványunk április 7-én, kedden jelenik meg legközelebb. A görögök mégis meggondolták magukat, és fizetni fogják az esedékes törlesztéseket az elkövetkező héten is,...
A görögök mégis meggondolták magukat, és fizetni fogják az esedékes törlesztéseket az elkövetkező héten is, annak ellenére, hogy korábban azzal fenyegetőztek, hogy leállítják az ilyen irányú fizetéseket. A korábbi egyezség szerint még három hetük van arra, hogy a trojkát meggyőzzék reformjaik hitelességéről, és újrainduljon az európai finanszírozás. Közben az EKB 700 millió euróval megemelte a görög bankoknak nyújtott hitelkeretet, amely így 72 milliárd euró környékére növekedett.
Tegnap a DAX tréfás kedvében volt. A nap elején gyakorlatilag leszúrt a 20 napos mozgóátlagra, majd onnan megpattant, és több mint 200 pontot emelkedett napon belül, hogy aztán a végére elfáradjon. Ez a fáradtság a mai napon is folytatódhat a hosszú hétvége előtt, hiszen holnap és hétfőn is zárva tart a frankfurti piac.
A BUX is hasonlóan hosszú hétvégére készülődik, így inkább a pozíciók leépítése lehet itthon is napirenden. Az amerikai piacok pedig csak holnap tartanak zárva, hétfőn a szokásos rendben folytatódik a kereskedés.
- Mégis fizethetnek a görögök
- Nagyot emelkedett a WTI, jól teljesített az arany is
- Jó napja volt a forintnak, a dollár ismét gyengélkedik
- Nem bírt Kína a 2008-as csúccsal
- Csökkenésre számítunk ma a BÉT-en Április 3-án, pénteken zárva lesz a Budapesti Értéktőzsde, kiadványunk április 7-én, kedden jelenik meg legközelebb.
- Tegnap az atlantai Fed elnöke, Dennis Lockhart szólalt meg, aki szerint az első negyedévben látott gyengélkedés csak átmeneti, és a gazdaság jó úton halad afelé, hogy júniusban vagy szeptemberben már kamatot emeljen a Fed. Lockhart azt is hozzátette, hogy a munkaerő-piacot továbbra is kiemelten kell figyelni a következő hónapokban.
- Az ADP által publikált foglalkoztatottsági adat a vártnál lényegesen gyengébb lett. A várt 225 ezer fő helyett mindössze 189 ezerre bővült márciusban a magánszektorban foglalkoztatottak száma. 2014 januárjában láthattunk utoljára ilyen alacsony számokat.
- Az ISM feldolgozóipari index 51,5 pontra esett márciusban, alulmúlva az 52,5 pontos várakozásokat.
- A webtárhely-szolgáltató és domain regisztrációk területén piacvezető GoDaddy társaság papírjai tegnap debütáltak a tőzsdén. A 460 millió dolláros elsődleges kibocsátás után a papírok tegnap 34%- ot emelkedtek.
- A dolgozók átlagbérét 10 dollárra emeli a McDonald’s, ez összesen 90.000 tengerentúli munkavállalót érint. A gyorsétterem láncnak közel 1500 étterme van a tengerentúlon.
- Az ISM New York index márciusi számait és a szokásos friss heti munkanélküliségi adatokat publikálják délután.
- Görögország cáfolta azokat a híreket, hogy az április 9-i határidőnél csak később lesznek képesek fizetni az IMF részére az aktuális törlesztő részletet. A kormányszóvivő tegnapi nyilatkozata alapján időben ki fogják fizetni a 430 millió eurót.
- Az EKB ismét megemelte a görög bankok számára nyújtott sürgősségi likviditási hozzáférést (ELA), így ennek teljes összege már 71,8 milliárd euró. Mióta nem fogad el görög államkötvényeket fedezetként az EKB, az ELA az elsőszámú likviditási csatornája a görög bankoknak.
- A korábbi orosz pénzügyminiszter szerint 5 éves stagnálás várhat az orosz gazdaságra. Becslése szerint 2012 és 2018 között az átlagos növekedési ütem 1,5% lehet, és csak a legjobb szcenárióban érheti el a 2%-ot.
- Feldolgozóipari beszerzési menedzser indexek érkeztek tegnap az eurózónából. Az összesített beszerzési menedzser index 51 pontról 52,2-ig emelkedett, ami felülmúlja az előzetes 51,9 pontot. A német index a várt 52,4 pont helyett 52,8 pont lett, az olasz index 52,1 helyett 53,3 pont, míg a francia 48,2 pont helyett 48,8 pontra emelkedett.
- Az arany 1.205 dollárra ugrott, mivel a piacon terjed az a szóbeszéd, hogy a márciusi munkaerő-piaci jelentés kisebb növekedést fog mutatni, mint amire a piac számít, elsősorban a gyenge privátgazdasági növekedés miatt. Ez azt is jelentheti, hogy a Fed tovább halaszthatja a kamatok emelését, ami kedvező az arany piacra nézve.
- A vártnál gyengébb munkaerő-piaci adat átmenetileg gyengítette a dollárt, és 1,08-ig felszúrt az árfolyam. A reggeli kereskedésben azonban ismét elolvadt a dollár ereje, és az EUR/USD kurzus 1,081-ig emelkedett.
- A Shanghai index 3800 pontos értékről fordult le, melyen utoljára 2008-ban tartózkodott az index.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.