Az Egyesült Államok két legnagyobb olajvállalata ma tőzsdenyitás előtt tette közzé negyedéves jelentését. Éves összevetésben mindkét cég esetén jelentősen visszaestek az eredmények, mivel az olajárak mérséklődtek a tavalyi évhez képes, a...
Az Egyesült Államok két legnagyobb olajvállalata ma tőzsdenyitás előtt tette közzé negyedéves jelentését. Éves összevetésben mindkét cég esetén jelentősen visszaestek az eredmények, mivel az olajárak mérséklődtek a tavalyi évhez képes, a költségek viszont megemelkedtek.
Az Exxon 90,8 milliárd dollár bevételt termelt, ami elmarad a várt 94,4 milliárdtól. A nyereség a tavalyi évhez képest lefeleződött, a 2,27 dolláros részvényenkénti profit alulmúlja a 2,36 dolláros konszenzust is. A befektetők mégsem lehetnek csalódottak, a vállalat ugyanis 91 centről 96 centre emelte meg az osztalékot, és folytatja az idei évre tervezett 17,5 milliárd dolláros részvény-visszavásárlási programot is.
A Chevron 51, 9 milliárd dolláros bevétel mellett 3,05 dollár egy részvényre jutó nyereséget termelt. A bevétel tekintetében enyhén felülmúlták a várakozásokat, ugyanis az elemzők csak 51,2 milliárd dollárra számítottak, a nyereség azonban negatív meglepetést okozott, ugyanis jelentősen elmaradt a 3,71 dolláros konszenzustól és az egy évvel ezelőtti 5,56 dollártól.
Higgy magadban és indíts Erste Future befektetést!

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.