Tegnap derült égből villámcsapásként érkezett a piacra az újabb megszorítások (adóemelések) bejelentése. Habár azt gondoljuk, hogy eredményhatásában az új csomag már jóval kisebb, mint a korábbiak voltak, a részvényárfolyamokra és az ország megítélésére nagyon negatívan hat. A korábbi kommunikációban ugyanis azt szerepelt, hogy ezek a lépések a harmadik pillért...
- Alig változott a WTI ára, kismértékben gyengült az arany
- Mérsékelt gyengülés a forinttól
- Kisebb lejtmenet Ázsiában
- Újabb megszorító intézkedéseket jelentettek be
- 330 forintra csökkentettük Magyar Telekom célárunkat
- Szinten maradó árakra számítunk ma
- A Dow Jones komponenseinek nagy része emelkedéssel zárta a kereskedést, a legjobban a Cisco (2,5%), a DuPont (2%) és a Microsoft (1,7%) teljesített.
- Egy jó makroadat is napvilágot látott, a New York-i Fed feldolgozóipari indexének júniusi értéke -1,4 pontról 7,8 pontra emelkedett, miközben az elemzők nulla pontra számítottak.
- Ma kezdődik a Fed nyíltpiaci bizottságának kétnapos ülése, a befektetők a holnapi sajtótájékoztatót várják.
- Délután inflációs adatokat publikálnak a tengerentúlon, illetve a megkezdett házépítések és kiadott építési engedélyek májusi adatai is napvilágot látnak.
- Az eurózónában ZEW hangulat index jelenik meg 11 órakor.
- Az arany 1.380 dollár volt ma reggel, 4 dollárral a tegnapi szint alatt.
- Visszafogott mozgás volt tapasztalható az EUR/USD devizapár tekintetében is. Az árfolyam 1,3344- től 1,3367-ig emelkedett. Az árfolyam mozgását befolyásoló legfontosabb tényező az elkövetkező néhány napban a ma kezdődő FOMC meeting lesz, aminek sajtótájékoztatóját Bernanke holnap fogja tartani, és ami utalásokat tartalmazhat az eszközvásárlási program jövőjére vonatkozóan.
- Kínában tovább folytatódott az ingatlanárak emelkedése. A megfigyelt 70 városból 65-ben emelkedtek az új építésű ingatlanok árai, 3-ban csökkentek, 2-ben pedig stagnáltak, ami némileg gyengébb, mint az egy hónappal korábbi statisztika.
- A végleges májusi ipari termelés év/év alapon 3,4%-kal csökkent Japánban.
- A kínai működő tőke beáramlás 0,3%-kal bővült, ami kisebb, mint a múlt havi 0,4%.
- Ma megjelent angol nyelvű vállalatelemzésünkben a korábbi 420 forintról 330 forintra csökkentettük Magyar Telekom célárunkat. Ajánlásunk is módosult, Tartás helyett már Csökkentés-re javasoljuk a papírt. A célár módosítás oka többek között a tegnap bejelentett távközlési adó emelés, illetve az alacsony marzsú üzletágak dinamikus növekedése miatt emelkedő költségek. Osztalék előrejelzésünket 30 forintra csökkentettük, így tartható a 40%-os eladósodottsági szint. További kockázatot jelenthet a Magyar Telekomra nézve a kormány őszre tervezett újabb rezsicsökkentési akciója. Frekvencia pályázat is lesznek idén, elképzelhető, hogy a két évvel ezelőttinél több frekvenciát osztanak ki.
- Az OTP 2013. június 14-én 388.685 darab törzsrészvényt értékesített javadalmazási politikája keretében, így a bank saját tulajdonában lévő OTP törzsrészvények állománya 3.733.964 darabra (1,33%) változott.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.