Eljött a nagy nap, de a részletek kiszivárogtak, illetve szerintünk kiszivárogtatták. Az EKB nem kívánta kommentálni a hírt, ami különben jónak tűnik. Nevezetesen: nagyjából márciustól havi 50 milliárd eurót költene az EKB állampapírok vásárlására 2016 végéig. Ez összesen 1.100 milliárd euró, miközben a piac cirka 500 milliárd euróra számított 2015-re. így a vártat...
A piacok eléggé felfokozott várakozásokkal néznek az EKB bejelentés elébe, és így nagyobb lehet a csalódás valószínűsége, ezért nem árt az óvatosság. Mivel a kiszivárogtatott hírekkel egyelőre elégedettek vagyunk, ezért 55 százalékos valószínűséggel számítunk korrekció indulására, és 45 százalékos valószínűséggel további emelkedésre. Egy szó, mint száz, bizonytalanok vagyunk. Ez nem csak a DAX-ra, hanem a BUX-ra is igaz.
A ma reggeli Richter hírnek örülünk, hiszen egy olyan betegségre hozott pozitív eredményt a cariprazine, amelyre jelenleg nem létezik a világon terápia. Ez a betegség pedig a negatív tünetegyüttessel bíró skizofrénia. A kísérleteket Európában végezték, ahol a gyógyszer várhatóan 2017 előtt nem jelenik meg. Így a hír ugyan pozitív, de eredményhatása csak olyan soká jelenik majd meg, hogy jelenleg az árfolyamhatás szerintünk csak limitált lehet.
- Valóban elvarázsolja ma Mario a piacokat?
- 48 dollár alatt maradt a WTI, 1.287 dollár az arany ára unciánként
- Váratlan kamatvágás a kanadai jegybanktól
- Likviditást adott a kínai jegybank
- Kis csökkenés jöhet ma a börzén
- Vegyes makroadatok érkeztek tegnap az USA-ból. A kiadott építési engedélyek 1,03 millióra estek decemberben, a várt 1,06 millió darabbal szemben. A megkezdett házépítések decemberi számai 1,09 milliót mutatnak, amely felülmúlja az 1,04 millió darabos várakozást.
- Ma délután a munkanélküli-segély kérelmek számának alakulásáról kapunk képet.
- A vártnak megfelelő, 4,92 milliárd dolláros bevételről és 90 centes profitról számolt be az eBay tegnapi gyorsjelentésében. Éves összevetésben a bevételek 9%-kal, a nettó eredmény pedig 10-kal növekedett. A folyó negyedévre a menedzsment 4,35-4,45 milliárd dolláros bevételre számít, holott a piacok 4,7 milliárd dollárra számítottak. Az EPS szintjén pedig 68-71 cent között szóródhat, a konszenzus 76 centes értékéhez képest. A csattanó a végére maradt, miután a cég közölte, hogy dolgozói 7%-tól megválna. A zárás utáni kereskedésben 3,5%-ot emelkedett a papír.
- A Microsoft bemutatta a Windows 10 operációs rendszert, amit az első évben ingyenesen használhatnak a Windows 7 és annál frissebb operációs rendszerrel rendelkező ügyfelek. A rendszer PC-n, laptopon, okostelefonon, táblagépen és még az Xboxon is futni fog.
- A Google közvetlenül a fogyasztóknak szeretne vezeték nélküli szolgáltatásokat árusítani, amit a Sprint és a T-Mobile US-szel megkötött megállapodás aláírásával már meg is tehet. A havidíj és a bevezetés dátuma nem ismert, csupán annyit lehet tudni, hogy csak bizonyos amerikai városokban lesz elérhető, és a Google Fiber felhasználók vehetik igénybe a szolgáltatást.
- Piaczárás után publikálja első negyedéves eredményét a Starbucks. Az elemzők 80 centes egy részvényre jutó eredményre számítanak.
- Az FXCM az arany és a devizák esetében megemelte a margin követelményekre vonatkozó szabályokat tegnap, továbbá kijelentette, hogy a cég fizetőképes és nem fog csődbe jutni a Leucadia 300 millió dolláros tőkeinjekciója folytán. A részvény több mint 45%-ot emelkedett a hírekre.
- A tegnapi napon kiszivárgott pletykák szerint az EKB mai ülésén havi 50 milliárd eurós kötvényvásárlási programot jelenthetnek be 2016 végi céldátummal, ezzel elérve az 1100 milliárd eurót, ami több mint duplája a piaci várakozásoknak. Az osztrák jegybank elnöke, Ewald Nowotny szerint nem szabad túl sokat várni a mai bejelentéstől. A piaci reakciókból is az látszik, hogy a részletek (időtartam, keretösszeg, feltételek) publikálásáig kivár a piac. Ha a tanács mégis csalódást okozna, akkor az euró komolyabb erősödést mutathatna a dollárral szemben, a kötvényhozamok megugranának, a részvénypiacok pedig eladói nyomás alá kerülhetnének. A fent firtatott kérdésekre a mai 14:30-as sajtótájékoztatón kaphatjuk meg a válaszokat.
- Christine Lagarde, az IMF vezetőjének nyilatkozata szerint Ukrajna a készenléti hitel megállapodást úgynevezett kibővített megállapodásra cserélné.
- Az orosz kormány 18 milliárd eurónyi forrást kíván nyújtani az agrárszektor, az ipar és az egészségügy számára. A programot a nemzeti jóléti alapból finanszíroznák, amit állami hitelgaranciákkal egészítenének ki, ezzel tovább sújtva a költségvetés kiadási oldalát.
- Az arany 1.300 dollár alatt maradt. A befektetők a Davosi Világgazdasági Konferenciára és az EKB mai sorsdöntő ülésére figyelnek. Mivel tegnap már kiszivárgott, hogy akár havi 50 milliárd euró is lehet az európai jegybank eszközvásárlása, ez támogatólag hat a nemesfém árára. A piac éves szinten 500 milliárd euró ösztönzésre számított.
- A Bank of Canada tegnap váratlanul 25 bázisponttal 0,75%-ra csökkentette az irányadó rátát, az olcsó kőolaj gazdaságra gyakorolt negatív hatását próbálják így ellensúlyozni. A kanadai dollár gyengüléssel reagált a hírre, 1,206-ról 1,238-ig emelkedett az USDCAD árfolyama. Az USDCAD eddig is egy emelkedő trendben mozgott a csökkenő olajárak és a Fedtől várt szigorítás miatt, aminek a tegnapi váratlan kamatvágás újabb lendületet adott.
- A forint továbbra is a többi régiós devizától függetlenül mozog, és a legnagyobb mértékű erősödést tudta felmutatni. A forint lefelé áttörte a 30 napos mozgóátlag 319,6-os értékét is, és ma reggel már 315-ös érték körül kereskednek vele. Az EKB mai döntése az EURHUF árfolyamra is hathat. Amennyiben nagyméretű program kerül bejelentésre, akkor a likviditásnövekedés pozitív hatása erősítheti a feltörekvő devizákat, köztük a forintot is.
- A kínai jegybank 50 milliárd jüan (8 milliárd dollár) értékben 7 napos likviditást nyújtott a kereskedelmi bankok számára.
- A MOL horvát leányvállalata visszakapja a Dráva melléki licenceit, amelyeket a Jadranka Kosor kormány 2011-ben vett el, mivel szerintük az INA nem teljesítette kötelességeit. A hír pozitív, de nem hat közvetlenül a MOL részvényárfolyamára.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.