Pénteken a Magyar Telekom vezérigazgatója átvette az új frekvenciákra a koncessziós meghatalmazást. Mivel a társaság előre dolgozott, másnap bekapcsolt újabb tornyokat a 4G (széles sáv az internet használathoz) szolgáltatásba, és ezzel cirka 50 százalékkal növelte az országos lefedettségét, 73 százalékra. Néhány nappal később pedig a kormány bejelenti, hogy...
Az a probléma a tegnapi bejelentéssel, hogy gyökeresen más irány, mint amit korábban a sajtó megszellőztetett. Neveztessen nem a költségcsökkentés, hanem megint az adóemelés és újabb költségelemek kreálásának irányába mutat. Ugyanakkor az új adók arra jók, hogy borzolják az idegeket, de költségvetési hatása nem éri el a 0,1 százalékot a GDP arányában. Vagyis ez nem is annyira a költségvetésről szól.
A nemzetközi piacokon ugyanakkor jó a hangulat. A DAX áttörte a 8.850-es szintet. Így a következő megálló a 9.958 és 9.975 pont közötti rés. Az S&P500 ugyanakkor a 200 napos mozgóátlag fölé szaladt. 1.954 pontnál találjuk a 30 napos mozgóátlagot, amely ellenállás, míg a 20 napos most már támaszként funkcionál. A piacra pozitív hatással volt a várakozásoknál sokkal jobb használt-lakás értékesítés, ami azt sugallja, hogy mégsem kell olyan komolyan venni a konjunkturális félelmeket.
Itthon is emelkedésre számítunk, de a magyar piac továbbra is lemaradó lehet.
- Öt európai országot meszelhet el az Európai Bizottság
- Hathetes csúcson az arany kurzusa
- Az EKB-val kapcsolatos spekulációk erősítették a dollárt
- Várt fölött bővült a japán export
- Varga Mihály bejelentette a 2015-ös adócsomagot
- Kis emelkedés várható ma a tőzsdén
- Egy fontosabb makrogazdasági adat érkezett tegnap a tengerentúlról, a használt-lakás értékesítések száma. Az augusztusi 5,05 millió darab után 5,17 millió darab lakás cserélt gazdát a tengerentúlon, amely meghaladja az 5,1 milliós piaci konszenzust. Hasonlóan magas értéket 2013 szeptemberében láthattunk utoljára.
- A Morgan Stanley 110 dollárról 115 dollárra emelte az Apple papírjaira vonatkozó célárfolyamot.
- Számos vállalati eredmény érkezett a tengerentúlról, nyitás előtt a McDonald’s publikálta harmadik negyedéves számait. A nettó profit 1,09 dollárt tett ki részvényenként, elmaradva az 1,37 dolláros várakozástól. Az árbevétel a 7,18 milliárd dollár helyett 6,99 milliárd dollárra csökkent az egy évvel korábbi 7,32 milliárd dollárról. Az részvényenkénti profitot egy egyedi tétel rontotta, ami 42 centet vitt el az eredményből. A globális eladások 3,3%-kal estek, miközben 2,8%-os visszaesést vártak, de a negyedik negyedévben már bővülést érhetnek el. A papír kurzusa 0,6%-ot veszített értékéből.
- A Coca-Cola is piacnyitás előtt tette közzé számait, az egyszeri tételek nélküli részvényenkénti profit a vártnak megfelelően 53 cent lett. Az árbevétel 11,98 milliárd dollárra csökkent, az elemzők 12,12 milliárd dollárra számítottak. A gyártó hazai piacán 1%-kal esett vissza a forgalom, míg a globális értékesítések 1%-kal bővültek. A Coca-Cola kiadáscsökkentő programot hirdetett meg, 2019-ig évi 3 milliárd dollárral faragják le a költségeket. A menedzsment várakozásai szerint az idei részvényenkénti eredmény nem fogja elérni a korábbi várakozásokat. Az árfolyam 6%-ot esett.
- Jók lettek a Yahoo! harmadik negyedéves számai. Az egyszeri tételektől tisztított részvényenkénti profit 52 centre emelkedett a korábbi 28 centről, és az 50 centes várakozást is lényegesen meghaladta a társaság. A mobil hirdetéseknek köszönhetően bevétel növekedést ért el a társaság, az elmúlt negyedévben 1,09 milliárd dollár volt a korrigált árbevétel, amely felülmúlja az elemzők 1,05 milliárd dolláros várakozását. Az aktuális negyedévre a Yahoo! várakozása 1,14-1,18 milliárd dollár az árbevételt illetően, miközben a piac 1,17 milliárd dollárt vár. Az Alibaba részesedés értékesítésén nettó 6,7 milliárd dolláros profitot ért el a társaság.
- Délután inflációs adatok érkeznek a tengerentúlról, piaczárás után pedig az AT&T és a Boeing publikálja negyedéves számait.
- A Reuters meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy az EKB vállalati kötvényeket is vásárolhat decembertől az eszközvásárlási program keretében. Az eddigi kommunikáció szerint csupán fedezett kötvények és eszközfedezetű értékpapírok szerepeltek a listán, azonban az egyre nagyobb piaci nyomásgyakorlás miatt megváltozhat a testület véleménye. Az EKB egyelőre cáfolta a híreszteléseket.
- A Capital Economics szerint az európai vállalati kötvénypiac 1400 milliárd euró, ami túlmutat a mostani eszközvásárlási program keretein. Az elemzőház szerint jobb választás lenne a 9000 milliárd eurós szuverén euróövezeti kötvények piacán nézelődni.
- A CEBR közgazdászai szerint az euróövezet növekedése a korábban becsült 1,1% helyett csupán 0,7% lehet idén, és reális esélye van annak, hogy Németország recesszióba süllyed.
- Akár már ma elmeszelhet öt európai országot (köztük Franciaországot és Olaszországot) az Európai Bizottság a költségvetési célok megsértése miatt, mindezt egy héttel azután, hogy a tagországok benyújtották a költségvetési számaikat Brüsszelnek.
- Mégsem született meg a megállapodás Oroszország és Ukrajna között a téli gázszállítási kedvezményekkel kapcsolatban, ugyanakkor jövő hét szerdán Brüsszelben pont kerülhet az ügy végére. Az orosz Energiaügyi Miniszter szerint csupán biztosítékot kérnek arra, hogy a csökkentett árat (385 dollár/ezer köbméter) ki tudja-e fizetni Kijev, hiszen így is 5 milliárd dolláros tartozása van Ukrajnának a Gazprom felé.
- Makro fronton csupán a 10:30-kor megjelenő brit jegybank jegyzőkönyvére lesz érdemes figyelni.
- A WTI árfolyama 82 dollár fölött tudott maradni tegnap annak ellenére, hogy a piaci várakozás szerint ma kétéves mélypontra eshetnek az amerikai üzemanyag készletek.
- Az EUR/HUF jegyzése az előbbi mozgás okán tudott a 307,0-es szintről 305,6-ig csökkenni.
- A japán export 6,9%-kal emelkedett szeptemberben, ami az elmúlt 7 hónap legmagasabb értéke, és felülmúlja a 6,5%-os elemzői várakozást is. Az import 6,2%-kal emelkedett az előző évi értékhez képest. Az export vártnál gyorsabb növekedése pozitív a gyenge belső kereslettel rendelkező Japán számára.
- Az ausztrál infláció a várakozásoknak megfelelően 2,3%-lett a harmadik negyedévben, ami jelentős esés a második negyedévi 3,0%-hoz képest.
- Maradnak a szektorális különadók. 2015-ben a bankadó nagyjából a korábbi szinten marad. Később esetleg csökkentés is elképzelhető. A bankadó minimális változása 5 milliárd forintos (részvényenként 18 forintos) egyszeri pluszt jelent az OTP-nek, mivel a bankadó csökkenthető az ukrajnai leírással maximum 5 milliárd forint értékben. Az OTP leánya 11,6 milliárd forintot írt le adó után az első félévben.
- A távközlési adót kiterjesztik az internetre is, mivel a kommunikáció a telefonról egyre inkább az internetre tevődik át. Az internetadó gigabyte-onként 150 forint lesz, de maximum 700 forint lakossági előfizetőnként, és maximum 5000 forint üzleti előfizetőnkként. Az adót a szolgáltató fizeti, és költségként leírható. A kormány 20 milliárd forintos éves bevételre számít. A Magyar Telekom piaci részesedése 40% körül van, tehát az adó 8 milliárd forintos éves terhet jelent. Mivel az internetadó elég magasnak tűnik az előfizetési díjakhoz képest, úgy gondoljuk, hogy a szolgáltatók át fogják hárítani azt az előfizetőkre. A hír negatív a Magyar Telekomra nézve.
- Bevezetik a befektetési alapok forgalmazásának különadóját, ami a forgalmazói díj 25%-a. Ez számításaink szerint egyszámjegyű milliárdos tétel lehet. A bejelentés alapvetően negatív, hiszen mindenki kiadáscsökkentő intézkedésekre számított, helyette adóemelés jön. Összességében a végrehajtott adóváltozások ellentétesek korábbi várakozásainkkal. A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon elutasította az FHB keresetét, ezzel jóváhagyta az elsőfokú bíróság döntését.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.