Úgy tűnik, hogy megpihen a bika, s a medve seregek előre törnek. Erőteljes, majdnem 15 százalékos emelkedést követően, mintha fáradtság jeleit mutatná a Nikkei index. Ugyanakkor a többi jelentősebb ázsiai index vegyes mozgást mutat ma reggel. Európában újra aggódhatunk kicsit Ciprus miatt, hiszen még kellene 6 milliárd euró, ami azért elég méretes, s úgy tűnik, hogy...
- Kismértékben erősödött az arany ára, zuhant a kőolaj jegyzése
- Enyhe mozgás a forint piacán
- Hozamrealizálás Ázsiában
- Ma döntenek a Magyar Telekom osztalékról Gerhardt Ferenc a jegybank új alelnöke
- Kismértékű csökkenésre számítunk a tőzsdén
- 1994 óta nem látott visszaesést mutattak a globális számítógép eladások, főként az okostelefonok és a táblagépek megjelenése miatt estek vissza az értékesítések. A hírre a HP 6,5%-kal, a Microsoft pedig 4,5%-kal esett.
- 42 ezerrel 346 ezerre, vagyis három hetes mélypontra csökkent múlt héten az újonnan regisztrált munkanélküliek száma, ami jobb mint a 360 ezres konszenzus.
- Ma délután számos makroadatot publikálnak a tengerentúlról: a kiskereskedelmi forgalom mellett, lesz termelői árindex és a Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexének áprilisi előzetes értéke is napvilágot fog látni.
- Folytatódik a gyorsjelentési szezon, ma piacnyitás előtt a JPMorgan és a Wells Fargo publikálja első negyedéves számait.
- Csökkenő hozamok mellett 5,7 milliárd euró értékben adott el állampapírt Olaszország.
- Ciprussal kapcsolatban érkeztek rossz hírek tegnap délután, az eddig emlegetett 16 milliárd euró helyett várhatóan 23 milliárd eurót is elérheti a válságkezelő program költsége. A trojka továbbra is 10 milliárd euróval járul ehhez hozzá, de így Ciprusnak az eddig várt 5,8 milliárd euró helyett 13 milliárd eurót kellene saját magának előteremtenie.
- Nyugodt hangulat jellemezte az euró-dollár kereszt mozgását is. Az EUR/USD árfolyam 1,3070-ről 1,3090-re változott és ezzel az euró tovább folytatta erősödő trendjét a dollárral szemben.
- A Nikkei 0,47%-ot, a Shanghai index 0,16%-ot csökkent, míg a Hang Seng index értéke minimális mértékben csökkent.
- A japán jegybank elnöke tegnapi beszédjében annyival pontosította a jegybank által kitűzött 2%-os inflációs célt, hogy azt flexibilisen kezelik, és kiemelt figyelmet fordítanak az eszközár buborékok elkerülésére.
- Indiából kedvező gazdasági adatok érkeztek. A várt 10,7% helyett az infláció nagysága 10,4% lett, miközben a februári ipari termelési adat a várt 1,3%-os csökkenés helyett 0,6%-os emelkedést tudott felmutatni.
- A dél-koreai Kospi index értéke 1,3%-ot csökkent, melyben közrejátszott, hogy az amerikai katonai hírszerzés módosította álláspontját és mégis elképzelhetőnek tartják, hogy Észak-Korea rendelkezik ballisztikus rakétával célba juttatható nukleáris robbanószerkezettel.
- Az ANY Biztonsági Nyomda közzétette az osztalékfizetés részletes rendjét. A részvényenkénti 43 forintos osztalékot május 2-től fizetik, a papír április 19-én forog utoljára osztalékszelvénnyel.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.