Itt jelentkezhet be korábban regisztrált Erste Market hozzáférésével.
Amennyiben korábban csak hírleveleinket kapta, és nem regisztrált, akkor hozzáférését ezen az oldalon tudja aktiválni.

PIACI HÍREK

A vártnál jobb lett a Magyar Telekom eredménye

ERSTE REGGELI
ERSTE REGGELI2014. augusztus 7.   09:45

Továbbra is az Ukrajna és Oroszország közötti konfliktus, illetve a nyugat és Oroszország viszonya tartja izgalomban a befektetőket. Ebben egyelőre nem látható enyhülés, sőt egyre többen félnek attól, hogy mélyül a konfliktus, és akár háborúba is torkollik annak ellenére, hogy most még csak az ellenszankciók kerültek napirendre Oroszországban. Nyugaton a civilek egyre...

Továbbra is az Ukrajna és Oroszország közötti konfliktus, illetve a nyugat és Oroszország viszonya tartja izgalomban a befektetőket. Ebben egyelőre nem látható enyhülés, sőt egyre többen félnek attól, hogy mélyül a konfliktus, és akár háborúba is torkollik annak ellenére, hogy most még csak az ellenszankciók kerültek napirendre Oroszországban. Nyugaton a civilek egyre hangosabban kiabálják, hogy meg kell állítani a gonoszt bármi áron. Az ilyen hangok pedig általában nem a béke kitörésének irányába mutatnak. Egyébként az elsősorban a baromfihúsra vonatkozó korlátozó intézkedések nem túl nagy bölcsességre vallanak, mert az a legolcsóbban előállítható hús.

Németországban a DAX komponensek közül ma 5 cég jelentett. Az Adidas a profit figyelmeztetés után egy picit jobb eredményt közölt, a Deutsche Telekom nettó sora is kicsit jobb lett a vártnál. A Commerzbank eredménye ugyan elmaradt a várakozástól a vártnál közel kétszer nagyobb adótételnek köszönhetően, így a profit 20 százalékkal múlta alul a várakozást. A többi soron mindenhol meghaladta a várakozásokat a bank eredménye, így ezt az eredményt is jónak ítéljük. A Beiersdorf és a Münchener Rückversicherung eredménye is kicsit elmaradt a várakozásoktól. Miközben a piacok kissé megnyugodtak mára, a DAX a mai napon oldalazhat, vagy kissé emelkedhet a tegnapi esést követően.

Budapesten egy újabb gyorsjelentéssel lettünk boldogabbak. A Magyar Telekom eredménye enyhén jobb lett a vártnál, és az is pozitív, hogy folytatódott az egy előfizetőre jutó bevétel javulás a mobil és az internet szolgáltatások szegmensében Magyarországon. A management az EBITDA várakozást is megemelte, de erre már számított a piac. Így azt gondoljuk, hogy ez már beépült az árfolyamba. Ennek, meg a negatív nyitás ellenére kis emelkedést várunk a mai napon.
Piaci áttekintés
- Új csúcsra száguldott a Tesla
- EKB: van még új a nap alatt
- Gyengülő olajár, ismét 1.300 dollár felett az arany
- Tovább gyengült a forint
- Gyenge munkaerő piaci adatok Ausztráliában
- A vártnál jobb lett a Magyar Telekom eredménye
- Kismértékű emelkedés jöhet ma a börzén
Nemzetközi hírek
USA
- A tengerentúli indexek fittyet hányva európai társaikra megpróbálkoztak talpra állni a tegnapi kereskedés folyamán. Egyelőre inkább kevesebb, mint több siker koronázta ezt a törekvést, de a nulla körüli értékek kezdetnek megteszik. A Dow index 0,08%-os, a Nasdaq 0,05%-os pluszban, míg az S&P 500 index nettó nullában zárt.
- Új mindenkori csúcsra, 265 dollárra emelkedett a Tesla árfolyama tegnap annak köszönhetően, hogy a Pacific Crest Securities 316 dolláros célárral rukkolt elő. Ezzel a célárral a Morgan Stanley (320 dollár) után a legoptimistább elemző cég lett az autógyártó részvényeivel kapcsolatban. A háttérben az áll, hogy a cégnek sikerült megegyezni a kínai védjegy vitában (korábban egy kínai üzletember már bejegyezte a Tesla nevet). A megegyezés azonban nem tartalmazza a következő internetes címeket (Tesla.cn és Teslamotors.cn).
- Dennis Lockhart, az atlantai Fed elnöke szerint a következő negyedévekben a 3%-os gazdasági növekedésre minden esély meg van, és nem ért egyet azokkal a hangokkal, akik szerint a múltbeli számok miatt nem tartható fent ez a növekedés.
- A heti friss munkanélküli segélykérelmek számában 3 000 fős emelkedésre számít a piac, ugyanakkor a tartós munkanélküli segélykérelmek száma tovább csökkenhet, 2 512 ezer főre.
Európa
- Továbbra is nyomás alatt vannak az európai piacok, aminek köszönhetően a vezető indexek árfolyama csökken. A FTSE 100 index 0,69%-ot, a DAX index 0,65%-ot a CAC 40 index pedig 0,61%- ot veszített az értékéből tegnap.
- Egyelőre nincs ami megállítsa az orosz tőzsdeindex esését és a rubel további leértékelődését. A bejelentett szankciókra válaszul Vlagyimir Putyin kitiltaná az európai légitársaságokat a szibériai útvonalról, valamint az EU országai számára a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek behozatalát is korlátozná, utóbbi esetében egyedi elbírálásban részesítik az országokat.
- A mai nap legfontosabb történése a brit kamatdöntő ülésén kívül az EKB tanácsának sajtótájékoztatója lesz. A 0,15%-os irányadó rátán és negatív betéti ráta értékén nem gondolnánk, hogy tovább faragna a tanács. Az eszközfedezetű értékpapírok (ABS) vásárlásával és az eszközvásárlási program esetleges bevezetésével kapcsolatos újabb információkra lesz érdemes figyelnünk.
Olaj, arany
- A WTI 96,8 dollár volt ma reggel, ami hat hónapos mélypontot jelent. A kereskedők elmondták, hogy a piac túlkínálatos, emellett a gyenge kínai növekedési adatok is negatívan hatottak az árfolyamra. Az USA kínálata némileg csökkent (1,76 millió hordóval 365,6 millió hordóra).
- Az olajjal szemben az arany viszont nagyon erős volt: az árfolyam egészen 1.310 dollárig ugrott. Az emelkedés hátterében a növekvő geopolitikai feszültségek álltak, mivel hírek szerint az oroszok csapatokat vontak össze az ukrán határnál.
Devizák
- A régiós devizák esetében továbbra is tart a hét egészét meghatározó gyengülő trend, amely alól a forint sem tudja kivonni magát, és már 316-os árfolyam mellett is kereskedtek az EUR/HUF devizapárral a tegnapi nap folyamán. Érdemi pozitív elmozdulás pedig a ma reggeli órákban sem tapasztalható. Ilyen gyenge forintra 2012 első negyedéve óta nem volt példa.
- Átmenetinek bizonyult tegnap a dollár erősödése. Az EUR/USD árfolyama egy mély leszúrást produkált 1,3333-ig, azonban délutánra már 1,3377-ig visszahúzták az árfolyamot. A jelentős kilengésben szerepet játszhatott az orosz ellenszankciók bejelentése, ami értelemszerűen elsősorban az EU gazdaságát és növekedését sújtaná jobban, ezek a félelmek pedig gyengíthetik az eurót a dollárral szemben.
Távol-Kelet
- A Hang Seng 0,5%-ot, a Shanghai index 0,7%-ot esett a mai kereskedésben, miközben a Nikkei üde színfoltként 0,4%-ot emelkedett.
- Vártnál rosszabb adatok érkeztek az ausztrál munkaerőpiacról. A foglalkoztatottak számában várt 13,2 ezer fős bővülés elmaradt, sőt 300 fős csökkenés volt tapasztalható júliusban. Így a munkanélküliségi ráta is a várt 6,0%-nál lényegesen magasabb, 6,4% lett.
- A japán részvénypiac kiemelkedő teljesítménye annak köszönhető, hogy a Reuters értesülései szerint az állami kézben lévő nyugdíjalap (GPIF) a jelenlegi 12%-ról 20%-ra növelné a japán részvények részarányát a portfolión belül.
- Holnap publikálják a kínai külkereskedelmi adatokat.
Határidős piacok
- Vegyes képet mutattak a határidős indexek ma reggel.
Vállalati hírek
- A Magyar Telekom II. negyedéves eredménye jobb lett a vártnál, elsősorban az előrejelzettnél alacsonyabb értékcsökkenés miatt. Az eredménycsökkenés fő oka a kisebb pénzügyi eredmény és a magasabb adó. A vezetékes üzletág bevétele tovább csökkent, az energia üzletágat pedig a tavaly novemberi és idén áprilisi rezsicsökkentés sújtotta. Az EBITDA a vártnak megfelelően szinten maradt. A cég -3% és -6% közötti sávból 0 és -3% közé várja az idei évben az EBITDA csökkenést. Az előrejelzést elsősorban a magasabb bruttó marzs, és a háztartások vásárlóerejének érezhető emelkedése miatt javította a társaság. Az eredmény alapvetően jó lett, de úgy gondoljuk, hogy mind az eredmény, mind a tervszámok emelésének hatása beárazódott már a papír árfolyamába. A részvény árfolyamát a DT kivásárlása körüli találgatások is emelték az utóbbi időben. A kivásárlást egyébként nem tartjuk valószínűnek. A jelenlegi árakon azt javasoljuk befektetőinknek, hogy realizálják az elért nyereséget.
- Lezárult az a korábban már bejelentett tranzakció, melynek keretében a Matak Zrt 54,8%-ra növelte részesedését a Takarékban Zrt-ben. Az FHB 25%-os részesedéssel rendelkezik a Matak-ban, így közvetve 13,75%-ra nőtt részesedése a Takarékbankban.

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.

Érdeklődik a részletek iránt? Kérjen visszahívást és szakértőnkkel egyeztethet a termékkel kapcsolatban.
PIACI HÍREK

Erős lett a MOL első negyedéve, főleg a feldolgozás-kereskedelem üzletágnak köszönhetően

Az Erste szektorelemzője ma reggel tette közzé a MOL első negyedéves...

AGRÁR SAROK

Szóljatok a szójásoknak!

Az elmúlt napokban nem csak nálunk eredtek meg az ég csatornái, hanem az USA szójatermő területein, Brazíliában, Argentínában és Ukrajnában is. Ez...

2025. május 5.

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben