Módosította a növekedési kilátásokat az OECD A FTSE100 0,2%-ot, a CAC40 és a DAX pedig 0,4%-ot emelkedett tegnap. Lényegében az elmúlt napok tükörképét láthattuk, hiszen tegnap az IT és a közmű szektor teljesített...
A FTSE100 0,2%-ot, a CAC40 és a DAX pedig 0,4%-ot emelkedett tegnap. Lényegében az elmúlt napok tükörképét láthattuk, hiszen tegnap az IT és a közmű szektor teljesített kiugróan, vagyis azok a szektorok, amiket az elmúlt napokban hanyagoltak a befektetők.
Csak lassan haladnak előre a tárgyalások az európai vakcina útlevélről, de azzal lehet számolni, hogy a nyárra már működőképes lesz a rendszer. Az egyik vitás kérdés, hogy az európai gyógyszerügynökség által el nem fogadott vakcinákra is vonatkozik-e majd a vakcina útlevél. Ez elsősorban a kínai és az orosz vakcinát érinti, bár mivel a Sputnik V jelenleg jóváhagyás alatt van az EU-ban, így a kérdés ezen része önmagától is megoldódhat néhány héten belül. Bár még nem született végleges döntés, de úgy tűnik, hogy az orosz és a kínai vakcinával oltottak is megkaphatják a vakcina útlevelet.
A tegnap megjelent múlt heti bruttó vásárlási adatok alapján némileg szépített az EKB, hiszen 18,2 milliárd euró értékben vásároltak összesen kötvényeket, ami meghaladja az egy héttel korábbi 16,9 milliárd eurós értéket, de így sem kiugró, ráadásul elmarad a várakozásoktól is.
Az OECD 3,6%-ról 3,9%-ra növelte az idei évre várt eurozónás GDP növekedési előrejelzését. A spanyol GDP előrejelzést 0,7%-kal emelték decemberhez képest, míg a francia és az olasz kilátásokat enyhén rontották.
Az Adidas ma reggel publikálta negyedéves eredményét, ami nagyjából a várakozásoknak megfelelően alakult. A negyedéves árbevétel 5,55 milliárd euró lett, ami év/év alapon 5%-os csökkenést jelent, de némileg sikerült felülmúlnia az 5,48 milliárd eurós konszenzust. Az operatív profit 225 millió euró lett a 198 millió eurós várakozáshoz képest. A 138 millió eurós adózott eredmény is enyhén felülteljesítette a 130 millió eurós piaci konszenzust. Az idei évre az Adidas azt várja, hogy az árbevétel vissza fog térni a 2019-es szintre, főleg Ázsiában és Latin-Amerikában számítanak jelentős növekedésre. Az Adidas ma ismerteti 5 éves stratégiai tervét is.