Örülünk, hiszen megszületett a régóta várt egyezség. Vagy mégsem? Született valami, aminek lehet örülni, aztán a többi részén (elhalasztott költségcsökkentés, és a költségvetési tető kapcsán) pedig lehet aggódni. Persze az még odébb van (kéthavi távolságra), és a piac fittyet hány rá. Miért is? Azon túlmenően, hogy állandóan azt hangsúlyozzuk, hogy a részvények...
- Lendületet kapott a kőolaj és az arany ára az amerikai kongresszusi megállapodástól
- Stabil maradt a forint a hosszúhétvége során
- Jól kezdte Ázsia az új évet
- Emelkedésre számítunk ma a tőzsdén
- Az utolsó utáni pillanatban, de végül sikerült az amerikai politikusoknak elkerülni a költségvetési szakadékot. A megegyezés egyelőre csak az adóemelés témakörét érinti. Ennek értelmében 450.000 dollár fölötti jövedelem esetén a tőke nyereségadó 15%-ról 20%-ra emelkedik, a személyi jövedelemadó pedig 35%-ról 39,6%-ra.
- A költségvetés kiadási oldalának módosításáról egyelőre nincs egyetértés, ezért a politikusok úgy döntöttek, hogy ezeknek az intézkedéseknek az életbe lépését két hónappal elhalasztják, és addig további egyeztetéseket folytatnak.
- A javaslatot a szenátus és a képviselőház is jelentős többséggel fogadta el.
- Közben egyre sürgetőbbé válik a költségvetési plafon elérése, melyre február végén, március elején kerülhet sor. A plafon elérésének elhalasztása érdekében Timothy Geithner újabb intézkedéseket vezetett be, átmenetileg felfüggesztették néhány állami alap számára a kifizetéseket.
- A dallasi FED index értéke is jelentősen meghaladta a várakozásokat, ez már csak egyfajta bónusz ajándék volt a piacok számára.
- Az előzetes adatnál gyengébb lett a francia harmadik negyedéves GDP. Év/év alapon 0,1%-os növekedést vártak, ezzel szemben stagnálás következett be és az előző negyedévhez viszonyítva is csak 0,1%-os növekedés látható.
- Meglepően jól alakult a novemberi spanyol kiskereskedelmi forgalom, hiszen a vártnál lényegesen kisebb visszaesés volt tapasztalható. A várt 10,3%-os csökkenés helyett csak 7,8%-os volt a visszaesés.
- Az arany is emelkedni kezdett (1.683 dollárig unciánként) szintén ennek a hírnek a hatására.
- A reggeli órákban az EUR/USD devizapár jelentős emelkedése volt megfigyelhető. A részleges megállapodással elhárították az azonnali veszélyt, de még bőven maradtak kockázatok. Ráadásul a megállapodás azt jelenti, hogy gyorsabban érheti el az adósságplafont Amerika, mint tette volna azt a megállapodás nélkül. A dollár a ma reggeli kereskedés során 1,3290-ig gyengült.
- A Hang Seng 2,46%-ot, a Shanghai index értéke 1,6%-ot, míg a Nikkei 0,7%-ot emelkedett.
- A HSBC által publikált PMI adatok alapján növekedés volt megfigyelhető Dél-Koreában és Tajvanon is, ráadásul az index értéke mindkét országban átlépte az 50 pontos értéket.
- A hivatalos kínai PMI adat kissé elmaradt a várakozásoktól, de értéke változatlanul 50,6 ponton áll.
- Az FHB 12,6 milliárd forint értékben vásárolt vissza korábban kibocsátott sajátkötvényt.
- Az E-Star közzétette a ma tartandó közgyűlése előtt a 2011-es beszámolóját. A veszteség mintegy 1 millió euróval 9,6 millió euróra hízott, s a könyvvizsgáló ellenvéleményt fogalmazott meg. Az ellenvélemény ellenére a felügyelő bizottság elfogadásra javasolja a dokumentumokat a részvényesek számára. Mivel a cég csődeljárás alatt van, ezért az ügynek relatíve kisebb a jelentősége a részvényárfolyam hatás szempontjából.
- A Benji Invest december 27-én 3.000 darab PannErgy részvényt vásárolt 573 forintos átlagáron. A tranzakciót követően a Benji tulajdoni hányada 11,51%-ra nőtt.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.