Erste kommentár A Magyar Telekom tegnap délután tette közzé első negyedéves eredményét, ami 1,6 milliárd forint veszteséget mutatott a várt 0,8 milliárd forintos nyereséggel szemben. Az ok...
A Magyar Telekom tegnap délután tette közzé első negyedéves eredményét, ami 1,6 milliárd forint veszteséget mutatott a várt 0,8 milliárd forintos nyereséggel szemben. Az ok egyértelműen a várakozásoknál nagyobb pénzügyi veszteség. Ez 5,5 milliárd forinttal lett nagyobb, mint tavaly volt, elsődleges oka pedig a lízing és a szállítói tartozások átértékelése miatti veszteség, ami a forint gyengülése miatt következett be. A koronavírus miatt a hálózati használat növekedett, miközben a roaming bevételek csökkentek. A cég azt gondolja, hogy költséghatékonysági intézkedésekkel a negatív hatás nem lesz látható. Így az előrejelzésen sem változtattak, azaz az EBITDA 1-2 százalékkal növekedhet idén és jövőre, míg az árbevétel szinten maradhat.
Mindeközben egyre forróbb a hangulat az USA-ban. Trump meglepődött Fauci szavain és továbbra is a gyors nyitást szorgalmazza, miközben Powell arra hívta fel a figyelmet, hogy további élénkítő csomagokra lenne szükség és a gazdaság magához térése lassú lesz. Trump elképzelhetetlennek nevezte a demokraták által készített 3.000 milliárd dolláros újabb fiskális csomagot. Ugyanakkor Kínával kapcsolatban is fokozódik a feszültség, hiszen a kormányzat hamarosan közzéteszi annak a vizsgálatnak az eredményét, amiből kiderül, hogy Kína betartotta-e a kereskedelmi megállapodást. Ugyanakkor arról is cikkeznek, hogy kínai hekkerek amerikai COVID-19 tudományos eredményeket és adatokat próbálnak ellopni az USA-tól. Azaz áll a bál! Eközben Kyle Bass sztárbefektető meg arra hívja fel a figyelmet, amiről mi is beszélünk már egy ideje, hogy a piacok igencsak drágává váltak az elmúlt időszakban.
Így talán nem meglepő, hogy ma is mínuszban nyitott a DAX és a BUX index is.
Jerome Powell pesszimista szavait követően folytatták az esést tegnap a vezető amerikai részvényindexek. A Dow 2,2%-kal, az S&P500 1,8%-kal, a Nasdaq 1,6%-kal esett.
Újfent elégedetlenségének adott hangot Donald Trump az USA vezető járványügyi szakemberével, Dr. Anthony Faucival szemben. Fauci kedden arra figyelmeztette a Szenátust, hogy a járvány miatt életbe lépett korlátozások túl gyors feloldása a koronavírus újbóli gyors terjedéséhez vezethet. Trump ezzel szemben mielőbbi újranyitást szeretne, ami mellett kiemelte azt, hogy különösen az iskolák újranyitását nem kéne késleltetni. Ugyan a koronavírus nem mutatkozott érdemben veszélyesnek a fiatal korosztály szempontjából, de több olyan esetről számoltak be, ahol más, súlyos betegségek előfordulási gyakorisága nőtt meg érdemben a vírusos időszak alatt.
Vegyes negyedéves eredményt tett közzé tegnap piaczárás után a Cisco. Az árbevétel 8%-kal 12 milliárd dollárra esett év/év alapon a várt 11,7 milliárd dollárral szemben, míg az egy részvényre jutó tisztított profit 0,65 dollár lett a várt 0,69 dollárral szemben. A most kezdődött negyedévre 0,72-0,74 dollár közötti EPS-t vár a cég, ami felülmúlta a 0,69 dolláros konszenzust. Az árbevétel 8,5-11,5% közötti esést mutathat, ami szintén jobb a konszenzus által várt 11,6%-os esésnél. A vártnál kevésbé rossz előrejelzés mögött részben az otthonról való munkavégzés elterjedése és az internethasználat növekedése húzódott meg. Ezt azonban összességében több mint ellensúlyozza az általános recesszió miatti költségcsökkentés a cégeknél és kormányzatoknál. Az árfolyam 2%-kal emelkedett a hírekre piaczárás után.
Immáron 25% körül látja a Goldman Sachs az amerikai munkanélküliség csúcsát a korábbi 15%-os várakozásával szemben, amit a legfrissebb munkaerőpiaci adatok alá is támasztanak. Év végére ez szerintük 10% környékére csökkenhet, oda, ahol nagyjából a 2008-as válság során tetőzött. A második negyedévre évesített alapon 39%-os GDP visszaesést vár az elemzőház, amit szerintük a harmadik negyedévben egy 29%-os visszapattanás követhet.
Csökkenéssel fejezték be a kereskedést a vezető ázsiai részvényindexek. A Nikkei 1,7%-kal, a Hang Seng 1,5%-kal, a Shanghai index 1,1%-kal esett.
A negatív kamatok további vágása, illetve újabb kötvényvásárlások is ott szerepelnek lehetséges opcióként a Bank of Japan asztalán a koronavírus hatására kialakult gazdasági recesszió enyhítésére, jelezte tegnap Haruhiko Kuroda jegybankelnök. A héten már másodszor beszélt a negatív kamatok potenciális további csökkentéséről, ami azt jelzi, hogy a jegybank egyre komolyabban számol ezzel az eshetőséggel.
Erre pedig elképzelhető, hogy szükség is lesz, abban az esetben, ha beigazolódik a J.P. Morgan tegnapi jóslata, miszerint a következő éveket a jen erősödése jellemezheti. A bankház elemzői szerint a globálisan egyre alacsonyabbá váló hozamok csökkenthetik a japán alapkezelők külföldi portfólióbefektetéseinek mértékét, a globális recesszió visszavetheti a japán vállalatok külföldi beruházásait, végül pedig a csökkenő olajár javíthatja a japán kereskedelmi mérleget. Ezek hosszabb távon mind a jen erősödésének irányába mutathatnak.
Az előzetes adatok szerint év/év alapon 48,3%-kal esett áprilisban a japán gépipari rendelésállomány a várt 40,7%-kal szemben.
Negatív hangulat uralkodott a határidős piacokon ma reggel.
A Richter részvényenként 63 forint osztalékot fizet, a kifizetés június 15-én kezdődik, feltéve, hogy a részvényesek nem kezdeményezik a 102/2020. (IV. 10.) Korm. rendelet 9.§ (6) bekezdése alapján a közgyűlés összehívását a beszámolóról és az adózott eredmény felhasználásáról szóló döntés utólagos jóváhagyása céljából. Osztalékszelvénnyel június 4-én forog utoljára a részvény.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.