Erste kommentár Egyszer valaki valami olyasmit mondott, hogy „…és akkor 200 százalékot esett”. Néma csönd követte a kijelentést, hiszen egy részvényről volt szó, ami mint tudjuk, nem tud nulla alá esni....
Egyszer valaki valami olyasmit mondott, hogy „…és akkor 200 százalékot esett”. Néma csönd követte a kijelentést, hiszen egy részvényről volt szó, ami mint tudjuk, nem tud nulla alá esni. Általában ezt gondoljuk, vagy gondolhattuk az olajról is, egészen tegnap estig. Ugyanis az amerikai könnyűolaj májusi határidős ára tagnap este -37,63 dolláros hordónkénti árfolyamon zárt, ami 170 százalékos zuhanást jelentetett a mai kifutás előtt. A befektetők úgy szabadultak a pozícióiktól, mint a forró krumplitól. Mivel fizikai szállítás van és a tárolók tele vannak, így nem tudják hova rakni az olajat. Ma reggelre különben visszajött kicsit nulla fölé az árfolyam. A júliusi határidő is nagyot, 18 százalékot esett 20 dollár környékére.
Mindeközben olajipari elemzőnk publikálta legújabb olaj- és gázipari elemzését, amelyben a MOL célárfolyamát 2.640 forintra csökkentette, de az ajánlást a több mint 30 százalékos emelkedési potenciál miatt vételre módosította. Az ok, hogy a finomítói üzletág a csökkenő kereslet ellenére, de a magas finomítói árrésnek és a szélesebb Ural-Bernt differenciának köszönhetően továbbra is jól muzsikálhat, ugyanakkor a kitermelés jelenleg veszteséges, mivel a kitermelési költség 30 dollár körül van, amit a társaság 25 dollár alá kíván lehozni. Ebben segít a mostanában vett ACG mező, ahol a kitermelési költség 11-13 dollár körül van. Ugyanakkor a fizetett vételár inkább a 60 dolláros kőolajárhoz igazodik, ami szerintünk hosszabb távon fennmarad.
Ugyan az amerikai határidős indexek kis csökkenést mutatnak ma reggel, de a technikaikép alapján mégis inkább emelkedést várnánk a DAX és a BUX indexben is.
Csökkenéssel zárták a tegnapi kereskedést a vezető amerikai részvényindexek. A Nasdaq 1%-kal, az S&P500 1,8%-kal, a Dow 2,4%-kal esett vissza.
3,4%-kal esett az IBM árbevétele az idei első negyedévben év/év alapon, ezzel a vártnak megfelelő 17,6 milliárd dollárt tett ki. Az egy részvényre jutó tisztított profit 1,84 dollár lett a várt 1,81 dollárral szemben. Ez összesen 1,2 milliárd dolláros profitot jelentett, ami 26%-os visszaesés év/év alapon. A koronavírus miatt a vállalat visszavonta éves eredményvárakozását. A pénzügyi igazgató szerint februárig a dolgok nagyjából a cég várakozásainak megfelelően alakultak, majd márciusban fokozatosan romlott a helyzett. Ez leginkább a szoftverüzletágban volt érzékelhető, miután a vállalatok a nem létfontosságú IT-megoldások terén több estben elhalasztották beruházásaikat. Az árfolyam 3%-kal esett piaczárás után.
Mike Pence alelnök szerint rendelkezésre áll az USA-ban a szükséges tesztelési kapacitás arra, hogy minden állam belépjen a Fehér Ház által nemrégiben vázolt újranyitási program első szakaszába. Ezzel szemben több kormányzó arról panaszkodott, hogy bizonyos eszközök még mindig nem állnak rendelkezésre megfelelő mennyiségben a tesztek elvégzéséhez. A héten a vírus által kevésbé érintett déli államokban már lazítani terveznek a kijárási korlátozásokon és boltzárakon.
Twitter üzenetben közölte tegnap Donald Trump, hogy elnöki rendelet formájában a vírus miatt átmenetileg fel fogja függeszteni az USA-ba történő bevándorlást, de pontos részletek még nem láttak napvilágot.
Ma szavazhat a Szenátus, holnap pedig a Képviselőház az újabb 500 milliárd dolláros fiskális csomagról, ami részben kisvállalkozásoknak nyújt segítséget, illetve további forrásokat biztosít az egészségügynek.
Ázsiában is csökkentek ma reggel a részvényindexek: a Shanghai index 1,4%-ot, a Nikkei 2%-ot, a Hang Seng 2,2%-ot.
Amerikai értesülések szerint szív- és érrendszeri műtétét követően kritikus egészségi állapotba került Kim Dzsongun, de azóta már nagyrészt rendeződhetett az állapota.
A negatív tartományban voltak a főbb határidős indexek, egyedül a FTSE volt pluszos.
Az új olajipari szektorelemzésünkben tartásról vételre minősítettük fel a MOL, miközben a célárat 3.160 forintról 2.640 forintra csökkentettük. Áttekintettük a mostani krízishelyzetet és új előrejelzéseket adtunk ki a finomítói marzsokra és az olajárra. 32 dolláros átlag Brent árra és 3 dolláros átlag Ural Med komplex marzsra számítunk 2020-ban. A közép-kelet európai olajfinomítás és a termékek iránti kereslet segíthet a MOL-nak kismértékű pozitív működési nyereséget elérni idén, mivel ez ellensúlyozza a kutatás/termelés veszteségét. A MOL mostani ACG akvizíciója nem volt időben szerencsés, ahogy az OMV Borealis vásárlása sem, de hosszú távon értékteremtő lehet. Lassabban haladhatnak a fő beruházási projektek, pl. a tiszaújvárosi poliol üzem, mivel a cég csökkentette a pénzbeli forrásokat és a válság miatt nincs elegendő munkaerő és anyag sem. A washingtoni bírósági ítélete lehet még egy pozitív tényező idén, mert várhatóan a MOL-t hozza ki győztesnek, ami komoly, többszáz millió euró kártérítés megítélését jelenti a cég számára. Bár a MOL ezt a szorult helyzetben lévő horvát államtól nem szeretné azonnal behajtani, fontos tárgyalási alap lehet, ha a cég el akarja adni INA részesedését a horvát államnak vagy új részvényesi szerződést akar kötni.
Az OTP április 20-án újabb 100.000 darab saját részvényt vett 8.484 forintos átlagáron.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.