Erste kommentár A vírus erőteljes terjedése Európában, azon belül is Olaszországban, illetve hogy az USA-ban 34 államban jelent már meg a vírus, pánikba ejti a befektetőket. Olyan hatalmas a félelem, hogy az amerikai 10...
A vírus erőteljes terjedése Európában, azon belül is Olaszországban, illetve hogy az USA-ban 34 államban jelent már meg a vírus, pánikba ejti a befektetőket. Olyan hatalmas a félelem, hogy az amerikai 10 éves hozam a soha nem látott 0,31 százalékra csökkent, és a két éves hozam is 0,36 százalékra esett. Legalább annak örülhetünk, hogy nem invertálódott a 2 és a 10 éves hozam különbözete, azaz még nem várnak tartós gazdasági visszaesést a piaci szereplők. Ugyanakkor pénteken az USA 8,3 milliárd dolláros csomagot fogadott el a vírus elleni küzdelemre, ebben a gyógyszerkutatáson és az egészségügyi intézmények megerősítésén keresztül a kisvállalkozások is kapnak 1 milliárd dollárt a kamatok támogatására. A németek 12,4 milliárd eurót költenek az elkövetkező években az érinett vállalkozások dolgozóinak bérkiegészítésére. Mind a két lépést csak első lépésnek tekintjük, hiszen úgy tűnik, hogy a megbetegedéseket a korábban gondoltnál nehezebb lehet megfogni. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a piac már 75 bázispontos kamatcsökkentést vár a Fed-től a jövő heti ülésen.
Mindeközben a szaúdiak olajháborút hirdettek a sikertelen pénteki egyeztetést követően. Így az olaj árfolyama is összeomlott, 40 százalék mínuszban is járt a csütörtöki záróárhoz képest, ezért az olajcégek különösen rossz helyzetben vannak ma reggel.
Az OTP pénteki elemzői tájékoztatóján viszont megtudtuk, hogy a banknál a hotelek, a repülőgép alkatrészgyártók, a légitársaságok, a vízi szállítmányozók és az utazási irodák összesen 2,9 százalékot képviselnek a vállalati hitelállományon belül, ami igazán picinek mondható. Így nem meglepő, hogy a cég vásárolta önmagát. 200 ezer részvényt vett pénteken a zuhanó ár láttán. Valószínűleg ma sem fog másképp cselekedni.
Pénteken ugyan még némi fordulatot mutattak az aznapi mélypontokról a vezető amerikai részvényindexek, de az olajpiaci pánik a hét elejére komoly eladási hullámot hozott világszerte. A pénteki napot a Dow 1%-os, az S&P500 1,7%-os, a Nasdaq 1,9%-os mínusszal zárta. A határidős indexek ma hajnalban elérték az 5%-os limittel való esést, emiatt átmenetileg felfüggesztették a kereskedést. A pánikszerű esést jól példázza az, hogy az amerikai 10 éves hozam már 0,36%-os hozamon forog, illetve a piac a Fed-től március 18-ra már 75 bázispontos kamatcsökkentést vár.
Az ügyhöz közel álló források szerint a Trump adminisztráció elkezdett kidolgozni egy a gazdaságot ösztönző csomagot a koronavírus potenciális negatív hatásainak kiküszöbölésére. Az USA-ban jelenleg hivatalosan 565 koronavírusos fertőzött van nyilvántartva, míg a halálesetek száma eddig 21-re tehető. A hatóságok szerint a fertőzöttek száma további érdemi megugrást mutathat majd akkor, ha rendelkezésre áll elegendő teszt a vizsgálatokhoz.
Zuhanással indították a hetet az ázsiai részvényindexek. A Shanghai index 3%-ot, a Hang Seng 3,9%-ot, a Nikkei, melyet még az erős jen is húzott 5,1%-ot zuhant.
Lényegében a várakozással összhangban nagyot esett Kína januári és februári külkereskedelmi aktivitása. Az idei évtől kezdve a holdújév miatti volatilitás okán az első két hónap adatát már csak összevontan publikálják. Az export 17,2%-ot csökkent, némileg nagyobbat, mint a 16,2%-os várakozás. Az import viszont csak 4,0%-kal csökkent a várt 16,1%-os eséssel szemben. A külkereskedelem visszaesése mögött a holdújéven túl a többhetes karantén és az ipari leállás áll.
Ázsiában jelentősen esett az új koronavírusos megbetegedések száma. Kínában már csak 47, Dél-Koreában pedig csak 273 új megbetegedést regisztráltak, vagyis eredményesen sikerült lassítaniuk a vírus terjedését.
Az amerikai és az európai határidős piacok is a negatív tartományban voltak ma reggel.
A Magyar Telekom április 8-án tartja éves rendes közgyűlését. A napirenden a szokásos pontok mellett szerepel az igazgatóság felhatalmazása saját részvény vásárlásra. A menedzsment osztalékjavaslata 20 forint részvényenként.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.