Újabb csúcs az USA-ban. Az S&P500 tegnap mindenféle behevülés nélkül tovább kúszott fölfelé. Ebben az is közrejátszik, hogy a rövid indikátorok alapján kissé „túlvettnek” látszik az index. Ennek ellenére ma tovább emelkedhet, még akkor is, ha a ma reggeli órákban nulla körül vacillál az index. A DAX index éppen erőt gyűjt a kitöréshez a ferde tető...
A DAX index éppen erőt gyűjt a kitöréshez a ferde tető alatt. Ez ma a 9.650 pontos szint áttörését jelentené. Ebben sokat segítene, ha az EKB ma valamiféle mennyiségi lazítással állna elő. A piacon egyre többen arra számítanak, hogy úgy növelnék a készpénzmennyiséget, hogy a korábban megvásárolt spanyol államkötvényeket nem sterilizálnák rövid EKB kötvények kibocsátásával. Ez mintegy 170 milliárd eurós QE lenne. A piac eléggé bizonytalan. Az EUR/USD keresztárfolyamra nézve azt látjuk, hogy a devizapiaci szereplők, mintha 50-50 százalékos megosztottságban lennének a lépés mai bekövetkeztét illetően. A részvénypiacon is a kivárás jellemző (tető alatt konszolidálódik a DAX). Így a mennyiségi lazítás esetleges elmaradása 1,38 euró-dollár árfolyamot, és csökkenő DAX indexet hozna valószínűleg. Ellenkező esetben elég komoly emelkedés lehetne az utóbbiban, míg az euróban jelenős gyengülésnek kellene még jönnie. A lazítás mellett pedig az egyre növekvő deflációs veszély szól, na meg az, hogy nem oly rég a német jegybank vezetője sem zárta ki a lépést. Korábban elég hevesen elleneztek minden hasonló lépést a németek.
A tegnapi erőteljes emelkedést követően további emelkedést várunk a BUX indexben. Ebben a MOL is segíthet, hiszen a várt 476 forint helyett körülbelül 600 forintos osztalékot fizet, ami mindenképpen pozitív meglepetés. Ugyanakkor ez az osztalék lehetne akár méretesebb is, hiszen a cég eladósodottsága 20 százalék alatt van. A Richter is próbálkozhat a további emelkedéssel annak ellenére, hogy enyhén túlvetté vált az elmúlt napok száguldását követően.
- Tovább süllyedt a WTI, kicsit emelkedett az arany ára
- Megállt a forint erősödése
- A reformok hírére sem tudott emelkedni Kína
- A MOL 600, az OTP 147 forintos osztalékot fizet
- Emelkedésre számítunk ma a tőzsdén
- Az ADP jelentése szerint márciusban 191 ezer fővel nőtt a magánszférában foglalkoztatottak száma az USA-ban. Az adat csak enyhén múlja alul a piaci várakozást, és jó hír, hogy az előző havi adatot 139 ezer főről 178 ezer főre javították.
- Az ipari cikkek rendelésállománya 1,6%-kal nőtt februárban a piac 1,2%-os várakozásával szemben.
- A szokásos heti friss munkanélküli-segélykérelmek mellett az ISM szolgáltatóipari index márciusi értékét és a külkereskedelmi mérleg februári értékét publikálják.
- Németországból márciusi végleges szolgáltatóipari beszerzési menedzser index érkezik, az euró zónából februári kiskereskedelmi forgalmi adatokat jelentenek. Az EKB ma tartja kamatdöntő ülését, a piac nem vár változást az irányadó rátában (0,25%).
- Az arany esetében erős a spekuláció, hogy a fizikai kereslet ismét nőhet, elsősorban Kínából és Indiából, miközben az utóbbi napokban az ETF-ekben lévő arany mennyisége már nem csökkent, ami mutatja, hogy a spekulációs aranykereslet is stabilizálódott.
- Az 1,38-as szintről, ahol jelenleg a 30 napos mozgóátlag is található tegnap lefordult az EUR/USD árfolyama, ami ezt követően egészen 1,3767-ig esett. Ma reggel további dollárerősödés látható és már 1,376 alatt jár az árfolyam. A devizapár szempontjából kiemelt jelentőséggel bír az EKB mai ülése, ahol a múlt heti jegybankári kommentárok alapján akár egy monetáris lazítást célzó lépést is bejelenthet a jegybank (negatív overnight betéti ráta, sterilizáció megszüntetése), ez pedig a dollár további erősödésének irányába mutathatna.
- Kisebb reformokat jelentettek be ma Kínában, így például csökkentik egyes kisvállalatok adóterhelését, a Kínai Fejlesztési Bank támogatni fogja az alacsony jövedelműek lakáshoz jutását és fejlesztik a vasúthálózatot is. A most bejelentett intézkedések hatása nem kiemelkedő, de a korábbi spekulációk után ez az első kézzelfogható lazító jellegű intézkedés a kormány részéről.
- A jen 103,84-ig gyengült a dollárral szemben, ami segítette a japán részvények emelkedését.
- A HSBC módszertana alapján a kínai szolgáltatóipari beszerzési menedzser index értéke 51,9 pontra emelkedett márciusban a februári 51,0 pontos értéket követően, ami 4 hónapos csúcsnak felel meg. A kínai hivatalos statisztika (ami némileg eltérő módszertant használ) ugyanakkor azt mutatta, hogy 54,5 pontra csökkent a BMI értéke a februári 55 pontos érték után.
- Az OTP közzétette osztalékjavaslatát. A bank részvényenként 145 forintos osztalékot fizet, de a saját részvényekre jutó osztalékot is kiosztják a részvényesek között, így 147 forint lehet az egy részvényre jutó osztalék mértéke. A kifizetés június 10-én kezdődik, a közgyűlés április 25-én lesz.
- Töröcskei István, a PannErgy igazgatósági tagja 326.000 darab PannErgy részvényt adott el 388 forintos átlagáron április 1-én tőzsdén kívüli forgalomban. A tranzakciót követően Töröcskei nem rendelkezik PannErgy részvénnyel.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.