Továbbra is 1,5-2% körüli csökkenést mutatnak a vezető amerikai határidős részvényindexek piacnyitás előtt, miután vasárnap Donald Trump twitter üzenetében váratlanul a Kína ellen kivetett importvámok megemelésével fenyegetőzött. Azóta a kínai fél...
Továbbra is 1,5-2% körüli csökkenést mutatnak a vezető amerikai határidős részvényindexek piacnyitás előtt, miután vasárnap Donald Trump twitter üzenetében váratlanul a Kína ellen kivetett importvámok megemelésével fenyegetőzött. Azóta a kínai fél jelezte, hogy nem kívánnak elzárkózni a további tárgyalásoktól, így a folyamat nem szakad meg, azonban elképzelhető, hogy az e hétre tervezett tárgyalások elhalasztásra kerülnek.
A hét elején ezzel valószínűleg a kereskedelmi tárgyalások lesznek a befektetők figyelmének középpontjában, főleg úgy, hogy lassan a végéhez közeledik az első negyedéves gyorsjelentési szezon. Az S&P500-at kitevő vállalatok 80%-a már jelentett, összességében 76%-uk a várt feletti profitot közzétéve. Ezzel év/év alapon nagyjából 1%-os visszaesést mutat az index egy részvényre jutó profitja. A héten a nagyobb vállalatok közül a Walt Disney számait lesz majd érdemes figyelni szerdán piaczárás után.
Makroadatok terén az április inflációs adatok látnak majd napvilágot pénteken, amik ha továbbra is mérsékelt árnyomást mutatnak, azzal kedvezhetnek a részvénypiacnak.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.