Csúszhat a Brexit Vegyes mozgás jellemezte tegnap az európai részvényindexeket. A DAX 0,1%-ot csökkent, a CAC40 és a FTSE100 is 0,4%-ot emelkedett. Bár korábban a brit kormány hivatalosan folyamatosan cáfolta, hogy a...
Vegyes mozgás jellemezte tegnap az európai részvényindexeket. A DAX 0,1%-ot csökkent, a CAC40 és a FTSE100 is 0,4%-ot emelkedett.
Bár korábban a brit kormány hivatalosan folyamatosan cáfolta, hogy a Brexit határidő meghosszabbítását kérnék az EU-tól, most a brit külügyminiszter mégis elismerte, hogy néhány hetes határidő hosszabbításra lehet szükség, hogy sikerüljön megállapodásra jutniuk. Korábbi nyilatkozatok alapján az EU is nyitott rá, hogy szükség esetén némileg meghosszabbítsa a határidőt, így ez várhatóan nem fog akadályba ütközni.
Nem okoztak meglepetést a tegnapi eurózónás makroadatok. A munkanélküliségi ráta 7,9% volt, a GDP pedig 1,2%-kal növekedett, mindkettő megfelelt a várakozásnak. A növekedés ugyanakkor lassulást jelent a korábbi 1,6%-os növekedéshez képest.
A Deutsche Bank 2014 óta először zárt nyereséges évet. Az eredmény ennek ellenére csalódást keltett, hiszen elmaradt a piaci várakozástól. A társaság 341 millió eurónyi profitot termelt 2018-ban, míg a piaci várakozás 461 millió euró volt. A negyedik negyedévben elkönyvelt 409 millió eurós veszteség szintén rosszabb, mint a piaci várakozás volt. A bank tőkemegfelelése 13,6% lett, ami szintén romlás a 2017 végi 14,0%-os mutatóhoz képest. A bank 2019-es célja, hogy legalább 4%-os saját tőke arányos nyereséget érjen el, ami egyrészt jelentős javulás lenne az idei évhez képest, de még így is jelentősen elmaradna a szektortársaktól.
Tegnap a Bloombergen megjelent, hogy a Deutsche Bank akár már év közepén összeolvadhat valamely másik bankkal, feltételezhetően a Commerzbankkal. Ez egyfajta végső, kétségbeesett megoldásnak tűnik. A vezérigazgató az eredmény utáni mai konferenciabeszélgetésben nem kommentálta az egyesülési spekulációkat, de korábban azt nyilatkozta, hogy akkor lenne értelme az összeolvadásnak, ha már sikerült rendbe tenni a bankot és ismét stabilan nyereséges. Ezt pedig aligha tudják teljesíteni nyár közepére. A pénzügyi igazgató is csak annyit nyilatkozott, hogy konszolidációra számítanak az iparágon belül.
A Banco Bilbao negyedik negyedéves nettó eredménye 1 milliárd euró lett, ami gyakorlatilag a várt 1,01 milliárdnak megfelelő érték. A CET1 tőkemegfelelés 11,3 százalék, ami jónak mondható, miközben a kétes hitelállomány alacsony, 3,9 százalék volt az év végén. A bank a várakozásoknál (4,48 milliárd euró) magasabb nettó kamatbevételt (4,69 milliárd) ért el, és marzs- és hatékonyság javulást vár a spanyol operációban 2019-ben. A mexikói jó teljesítmény és javulás pedig folytatódhat idén is. A bank 16 centes osztalék kifizetésére készül az év első felében, ami kicsit magasabb, mint a tavalyi 15 cent volt, miközben a piac szinten maradó osztalékfizetést prognosztizált. A hírre oldalazik a részvény, miközben a dinamikus indikátor szerint hamarosan egy korrekció kezdődhet az árfolyamban az év eleji több mint 10 százalékos emelkedést követően.