A monetáris politikai hátszél, a kereskedelmi háború megoldódásába vetett hit, valamint az utóbbi hónapokban visszaeső részvénypiaci értékeltségek továbbra is hátszelet biztosít az amerikai piacoknak. Piacnyitást követően 1% körüli pluszokat...
A monetáris politikai hátszél, a kereskedelmi háború megoldódásába vetett hit, valamint az utóbbi hónapokban visszaeső részvénypiaci értékeltségek továbbra is hátszelet biztosít az amerikai piacoknak. Piacnyitást követően 1% körüli pluszokat mutatnak a vezető indexek.
A mai napon Donald Trump igyekezett egy újabb pozitív impulzus küldeni a részvénypiacok felé, azzal, hogy már-már szokásos módon dicsérte az USA és Kína közt zajló kereskedelmi tárgyalásokat. A kínai fél eközben jelezte, hogy egy részletes beszámolót hozhatnak nyilvánosságra azzal kapcsolatban, hogy mire jutottak a két nap alatt a felek. Ennek pontos időpontja egyelőre még kérdéses.
Továbbra is magas szinten a kisvállalati optimizmus az USA-ban, az ezt mérő index értéke 104,4 pont lett decemberben a várt 103 ponttal szemben. Ez ugyan kisebb visszaesés az előző havi 104,8 pontot követően, azonban továbbra is relatíve magas érték. Ezzel a decemberi gyengébb régiós feldolgozóipari indexekkel szemben az látszik, hogy a kisebb vállalatoknál még nem történt érdemi törés az optimizmusban az USA-ban.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.