Ugrás az oldal tartalmára
GYIK Panaszkezelés
PIACI HÍREK

Újabb gyenge negyedév a Waberer’s-től

ERSTE REGGELI
ERSTE REGGELI2018. november 12.   09:30

Erste kommentár Ugyan egy egyszeri 1,8 millió eurós tétel is negatívan hatott a Waberer's nettó eredményére, ami 2,6 millió euró veszteség lett, de az eredmény mind a három szegmensben gyenge lett. Ezek...

Erste kommentár

Ugyan egy egyszeri 1,8 millió eurós tétel is negatívan hatott a Waberer's nettó eredményére, ami 2,6 millió euró veszteség lett, de az eredmény mind a három szegmensben gyenge lett. Ezek közül is kiemelkedik a nemzetközi szegmens, ahol az üzemanyag árak egy év leforgása alatt több mint 15 százalékkal emelkedtek, miközben a fuvarozási árak csak 5 százalékkal tudtak növekedni, amelyet ráadásul a piac meg is büntetett, hiszen a kamion kihasználtság cirka 10 százalékkal csökkent, 10.060 km per hónap értékre. Ennek a két faktornak köszönhetően az árbevétel ebben a szegmensben csökkent, amelyet éppen csak kompenzált a regionális és egyéb szegmens árbevétel növekedése. Összességében az EBITDA mintegy 30 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben a marzsok további szűkülése miatt. Ráadásul ez az eladósodottsági mutatóra is negatívan hatott, hiszen a gördülő EBITDA-val számított nettó adósság per EBITDA mutató a bankok által megengedett 3,5 fölé, 3,8-ra emelkedett. Ugyanakkor a csökkenő, stabilizálódó kőolajárak pozitívnak tekinthetők, pláne ha azt is figyelembe vesszük, hogy a kereslet is növekszik ebben az időszakban. Így az magas eladósodottság nagy valószínűséggel csak átmenetinek tekinthető, amelyet a bankok még elfogadnak. Mindeközben a fő tulajdonos bejelentette, hogy legalább 2020-ig nem tervez tőzsdei eladást, de az egyéb, tőzsdén kívüli tranzakciót nem zárja ki. A negatív hírnek megfelelően a részvényárfolyam nagyot esik ma reggel, és már jóval a részvények könyvszerinti értéke alatt van, közel a nettó tárgyi eszköz állomány értékével egyezik meg. Mivel a rossz híreknek köszönhetően nagyon nyomottá vált az árfolyam és messze a fair érték alatt mozognak a részvények, s mindeközben javuló kilátásokat várunk, ezért a közeljövőben fordulatot várunk a részvények mozgásában.



A mai napon oldalazó-emelkedő DAX és BUX indexre számítunk.

Újabb rekord az Alibabától

A Nasdaq vezetésével csökkenést mutattak az amerikai részvénypiacok pénteken, a technológiai index több nagy név gyenge teljesítménye (Amazon: -2,4%, Apple: -1,9%, Facebook: -2%, Netflix: -4,5%) okán 1,7%-os esést mutatott. Az S&P500 0,9%-kal, a Dow 0,8%-kal került lejjebb.


Közel bruttó 31 milliárd dollárnyi árut értékesített idén az Alibaba az egyedülállók napján, ami továbbra is messze a világ legnagyobb forgalmú e-kereskedelmi napja. Ez 27%-os növekedésnek felel meg év/év alapon, ami ugyan elmarad a tavalyi 39%-tól, de ezzel együtt is bőven új rekordot jelent. Messzemenő következtetést ebből az Alibaba negyedik negyedéves számaira nem igazán lehet levonni, ugyanis gyenge a korreláció a két szám között. Mindenesetre az adat első ránézésre azt mutatja, hogy az utóbbi hónapok gyenge autóértékesítési adatai ellenére, még mindig erős lehet a kínai belső fogyasztás.


Továbbra is magas szinten áll az amerikai fogyasztói bizalom a Michigan Egyetem indexe szerint. Az előzetes adatok alapján 98,3 pontra emelkedett novemberben az egyetem fogyasztói bizalmi indexe, ami minimális mértékben felülmúlja a 98 pontos konszenzust.

Vásárlási láz kínai módra

Emelkedéssel indították a hetet az ázsiai részvényindexek. A Nikkei 0,1%-ot, a Shanghai index pedig 1,2%-ot emelkedett, míg a Hang Seng index oldalazott.


Minden év 11. hó 11-én tartják Kínában az egyedülállók napját. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is nagy volt a vásárlási roham, bár az alapvető makro trendek itt is tükröződtek. Eddig még csak az Alibaba tegnapi forgalmát ismerhettük meg, ami 27%-kal nőtt a tavalyi évhez képest, míg tavaly még 39%-os növekedést mértek, vagyis itt is lassuló mértékű növekedés látható.


Októberben a japán termelői árindex 2,9%-kal emelkedett a tavalyi év azonos időszakához képest, ez megfelel a 2,8%-os piaci várakozásnak. Az előzetes októberi adatok alapján a japán gépipari rendelésállomány 1,1%-kal csökkent. 2016 novembere óta ez volt az első csökkenés, ami arra utal, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi háború egyre inkább érinti Japánt is.

Határidős piacok

Pozitív hangulat uralkodott a határidős piacokon ma reggel.

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.

Érdeklődik a részletek iránt? Kérjen visszahívást és szakértőnkkel egyeztethet a termékkel kapcsolatban.
Mérsékelt forgalom novemberben

Mérsékelt forgalom novemberben

SZTORI

A KSH ma reggel tette közzé a kiskereskedelmi forgalom novemberi adatait....

Újabb erős év várhat az európai bankokra, érdemes még beszállni?

Újabb erős év várhat az európai bankokra, érdemes még beszállni?

ELEMZÉS

Van még mit bepótolni. Az európai bankok szektorindexe még mindig jelentősen, mintegy...

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben