Itt jelentkezhet be korábban regisztrált Erste Market hozzáférésével.
Amennyiben korábban csak hírleveleinket kapta, és nem regisztrált, akkor hozzáférését ezen az oldalon tudja aktiválni.

ELEMZÉS

Még olcsóbbá vált a Caterpillar

ÖTLETGYÁR MINI
ÖTLETGYÁR MINI2018. október 24.   15:34

Tegnap tette közzé a cég a harmadik negyedéves számait, amelyek megfeleltek a várakozásoknak. A teljes 2018-as évre nem változtatott profitvárakozásán a cég. A befektetők az utóbbi negyedévekben ennél többhöz voltak szokva, mivel rendre a vártnál jobb eredményt jelentett a cég, amit követően éves profitvárakozását is rendre emelte. Ez pedig éppen a részvénypiaci bizonytalanság közepette jött, így komoly eséssel reagált az árfolyam. A kedvező fundamentális képet a mostani jelentés nem írta át, így túlzónak mondható a heves piaci reakció, ami 7% feletti esés képében nyilvánult meg.

Negyedéves eredmény

A cég vezérigazgatója szerint továbbra is kifejezetten jól alakul a kereslet a vállalat főbb piacain (ami a negyedéves számokból is látszik), a növekvő alapanyagköltségeket pedig áremelésekkel több, mint kompenzálni tudják. Igaz, hogy a globális feldolgozóipari beszerzési menedzser indexek negatív trendet mutatnak az utóbbi hónapokban, ami alapvetően a növekedési ütem lassulását jelzi előre az iparban, de ez a cég piacait a jelen állás szerint kevésbé érinti. Elképzelhető, hogy a BMI-k által sugallt gyengeség mögött az autógyártók és beszállítóik jelentik a főbb okot, akik most több sebből is véreznek. A világban tapasztalható továbbra is erős belső fogyasztás miatt ez azonban elképzelhető, hogy csupán átmeneti lesz.

A vállalat előremutató P/E alapon ezzel az eséssel az utóbbi 20 évet jellemző értékeltségi sáv aljára került (10 környéki előremutató P/E), miközben a következő két évben rendre 10%-kal bővülhet a profit a konszenzus szerint. Ez azt sugallja, hogy most igen olcsók a részvények.

 

Forrás: Bloomberg, Erste

A technikai képből az látszik, hogy a csökkenő trendcstorna alja és a 119 dollárnál lévő rés megfogták az árfolyamot, innen akár fordulat is következhet a jelenlegi túladottságot is figyelembe véve. Elsőként a tegnap hagyott rést 123 és 129 dollár között próbálhatja betölteni az árfolyam.

Forrás: Bloomberg, Erste

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek: Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.

OTP: Egy korszak LEZÁRULT
VIDEÓ

OTP: Egy korszak LEZÁRULT

Miró József beszél arról, hogy mit is jelent Csányi Sándor távozása a vezérigazgatói székből,...

Szóljatok a szójásoknak!
AGRÁR SAROK

Szóljatok a szójásoknak!

Az elmúlt napokban nem csak nálunk eredtek meg az ég csatornái, hanem az USA szójatermő területein, Brazíliában, Argentínában és Ukrajnában is. Ez...

2025. május 5.

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben