Ugrás az oldal tartalmára
GYIK Panaszkezelés
PIACI HÍREK

Ma kezdődik a gyorsjelentési szezon a tengerentúlon

ERSTE REGGELI
ERSTE REGGELI2014. január 9.   09:35

Ma kezdődik a gyorsjelentési szezon az USA-ban. Piaczárás után jelent Alcoa, amire a befektetők úgy tekintenek, mint a gyorsjelentési szezon kezdete, annak ellenére is, hogy (i) az Alcoa már nincs benne a Dow Jones indexben, s a (ii) negyedéves gyorsjelentési szezon már javában tart. Az Alcoa esetében a tavalyi 3 centes negyedik negyedéves eredmény után idén 6 centet...

Ma kezdődik a gyorsjelentési szezon az USA-ban. Piaczárás után jelent Alcoa, amire a befektetők úgy tekintenek, mint a gyorsjelentési szezon kezdete, annak ellenére is, hogy (i) az Alcoa már nincs benne a Dow Jones indexben, s a (ii) negyedéves gyorsjelentési szezon már javában tart. Az Alcoa esetében a tavalyi 3 centes negyedik negyedéves eredmény után idén 6 centet vár a piac. Persze az eredményen túl az lesz még fontos, hogy a cég milyennek látja az alumínium iránti keresletet, mert az egy indikáció lesz a világgazdaság növekedésére. Különben eddig 22 cég tette közzé a eredményét az 500-ból, amelyek 0,4 százalékkal múlták felül a várakozásokat és 11 százalékos bővülést mutattak év/év alapon. A gyorsjelentési szezon azért lesz most nagyon fontos, mert a piac előreszaladt az árfolyamok tekintetében. Vagyis olyan riportokat kellene látnunk, amely arra ösztökéli az elemzőket, hogy emeljék az eredménykilátásokra vonatkozó előrejelzésüket. Ugyanis ez támasztaná alá a megelőlegezett befektetői kilátásokat. Amennyiben nem ez történik, akkor viszont az öveket erősen be kell kötni. Mindenestre ma egy kivárós, oldalazós kereskedésre számítunk külföldön és itthon is.
Piaci áttekintés
- Ma kezdődik a gyorsjelentési szezon a tengerentúlon
- Esett a kőolaj ára, stagnál az arany
- 300 környékén stabilizálódott a forint
- Enyhült a kínai infláció
- Nem a Raiffeisen eladásával kezdődik a bankrendszer konszolidáció
- Oldalazást várunk a mai kereskedésben
Nemzetközi hírek
USA
- Nem volt túl izgalmas a tegnapi kereskedés a tengerentúli börzéken, az árfolyamok oldalaztak a kereskedés végéig (Dow -0,41%, Nasdaq 0,31%, S&P500 -0,05%).
- Az USA-ból tegnap kedvező munkaerő piaci adatok érkeztek, az ADP jelentése szerint a várt 203 ezer helyett 238 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma decemberben.
- Tegnap este 8 órakor publikálták a legutóbbi Fed ülés jegyzőkönyvét. A 10 szavazó tagból 9 támogatta, hogy a Fed 10 milliárd dollárral 75 milliárd dollárra csökkentse az eszközvásárlási programot. A döntéshozók szerint minél tovább tartanak az eszközvásárlások, annál kisebb a hozadékuk. A tagok többsége úgy véli, hogy az év második felében befejezheti a Fed a programját. Ha a tegnapi ADP adathoz hasonlóan a pénteki foglalkoztatottsági adat is javulást fog mutatni, akkor erősödhetnek az aggodalmak, hogy a Fed gyorsítja az eszközvásárlási programjának leépítését.
- Ma a szokásos heti munkanélküliségi segélykérelmeket publikálják.
- A gyorsjelentési szezon ma kezdődik a tengerentúlon, a szokásoknak megfelelően az Alcoa publikálja negyedéves számait.
Európa
- Korrigáltak tegnap a nyugat-európai börzék (FTSE100 -0,5%, DAX -0,09%, CAC40 -0,04%).
- A novemberi euro zónás munkanélküliségi rátát tegnap publikálták, a vártnak megfelelően 12,1%-on stagnált a ráta.
- Ma 13:45-kor hozza nyilvánosságra az EKB a kamatdöntő ülésének eredményét. 14:30-kor pedig Mario Draghi sajtótájékoztatóját fogja figyelni a piac.
Olaj, arany
- A WTI 92,6 dollárra esett ma reggel, ami az elmúlt hat hét legalacsonyabb árfolyama. Az esés elsősorban annak köszönhető, hogy a nyersolaj készletek 2,7 millió hordóval nőttek, ami alatta van a várakozásoknak, miközben a termékkészletek jelentősen nőttek, köszönhetően a hideg miatti alacsony fogyasztásnak. Az arany 1,226 dolláron stagnált, jelentős hír nem mozgatta az árfolyamot.
Devizák
- Az EUR/HUF piacán tegnap már egy nyugodtabb kereskedést láthattunk, mely során jellemzően 300 és 300,5 között mozgott a devizapár árfolyama. Ma reggel kissé a 300-as érték alatt alakul a forint jegyzése az euróval szemben. A dollár 1,3616-ról 1,3576-ig erősödött az euróval szemben. A Fed jegyzőkönyvének közzétételét
- követően már nem volt érdemi elmozdulás a devizapár árfolyamában.
Távol-Kelet
- A Nikkei 1,5%-ot, a Hang Seng és a Shanghai index egyaránt 0,75%-ot csökkent ma reggel.
- A decemberi kínai infláció 2,5% lett, a Bloomberg konszenzus által várt 2,7%-kal szemben. Előző hónapban még 3,0% volt az infláció mértéke, azonban a várakozások szerint Januárban szezonális okok miatt ismét emelkedhet a mértéke, majd ezt követően februárban ismét következhet egy visszaesés.
- Ausztráliában a várt 0,4% helyett 0,7%-kal bővült a kiskereskedelmi forgalom novemberben az előző hónappal összehasonlítva. A novemberben kiadott építési engedélyek száma 22,2%-kal növekedett az egy évvel ezelőtti értékhez képest, miközben az elemzői konszenzus csak 21,1%-os éves növekedést várt.
Határidős piacok
- Vegyes képet mutatnak a határidős indexek.
Vállalati hírek
- OTP, FHB: A Raiffeisen bejelentette, hogy nem adja el magyar leányát, s így a bankrendszer konszolidáció nem ezzel a lépéssel fog megindulni. Az első lépés valószínűleg a január közepéig kiírásra kerülő Takarékbank (eszközállomány: 391,2 Mrd Ft; tőke: 15,6 Mrd Ft; nettó eredmény: 377millió Ft 2012 végén) tender lesz, amelynek keretében a posta és az MFB, együttesen 54,83 százaléknyi részesedést ad el. A piaci szereplők egyöntetű véleménye, hogy az FHB (eszköz: 782,6 Mrd Ft; sajáttőke 75,6 Mrd Ft; veszteség 4,9 Mrd Ft 2013Q1-3) lesz a befutó a március végéig lezajló tenderen. Az új tulajdonos nem csak a Takarékbank irányítását szerezheti meg, de jelentős befolyásra tehet szert a 130 takarékszövetkezet 1 500 Mrd Ft-ra rúgó eszközállománya fölött is. Habár a tender még nem lett meghirdetve a spekuláció és a valószínűsíthető short pozíció zárások az egekbe repítették a részvényárfolyamot az elmúlt két-három hétben. Természetesen az OTP is megvizsgálja a lehetőséget, mint ahogy azt korábban is ígérte. Számunkra is úgy tűnik, hogy az FHB-nak jó esélye van nyerni a nemzetközi tenderen, amelyet a Takarékban speciális tulajdonosi szerkezete is segít.
- Mtel: A Vodafone nyerte a kormányzati szervek telekommunikációs tenderét. Így 24 hónapig a Vodafone szolgáltathatja a mobil kommunikációt a legtöbb kormányzati intézményben. A szolgáltatások 4,5 Mrd Ft + ÁFA értékben vannak maximalizálva. Ugyan a hír negatív az Mtel-re nézve, de jelentős árfolyamhatást nem várunk, hiszen ezek a szolgáltatások nagyon alacsony eredményhatással bírnak.
- Richter: Az Evesta texasi K+F cég egy együttműködéséi megállapodást kötött a Richterrel. A megállapodás alapján az Evesta különböző kutatásokat fog lefolytatni a Richter számára a fogamzásgátlók és egyéb női, hormonális gyógyszerek terén. A hír pozitív, s jól mutatja, hogy az elkövetkező években regionális multinacionális cégből, világméretű – igazi- multinacionális céggé válik – elsőként a magyar vállalatok közül. Ugyanakkor a cég értékelésére a hírnek nincs jelentős hatása a jelen pillanatban.

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.

Érdeklődik a részletek iránt? Kérjen visszahívást és szakértőnkkel egyeztethet a termékkel kapcsolatban.
Mérsékelt forgalom novemberben

Mérsékelt forgalom novemberben

SZTORI

A KSH ma reggel tette közzé a kiskereskedelmi forgalom novemberi adatait....

Újabb erős év várhat az európai bankokra, érdemes még beszállni?

Újabb erős év várhat az európai bankokra, érdemes még beszállni?

ELEMZÉS

Van még mit bepótolni. Az európai bankok szektorindexe még mindig jelentősen, mintegy...

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben