Enyhe, 0,1-0,3% közötti, visszafogott emelkedést mutatnak a határidős amerikai részvényindexek. A munkanélküliségi ráta és a foglalkoztatottság bővülése is a vártnál magasabb lett. Ennek hátterében az áll, hogy váratlanul emelkedett az aktivitási...
Enyhe, 0,1-0,3% közötti, visszafogott emelkedést mutatnak a határidős amerikai részvényindexek.
A munkanélküliségi ráta és a foglalkoztatottság bővülése is a vártnál magasabb lett. Ennek hátterében az áll, hogy váratlanul emelkedett az aktivitási ráta, mely 62,7%-ról, 62,9%-ra emelkedett, vagyis többen próbálnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon. A munkanélküliségi ráta a várt stagnálás helyett 3,8%-ról 4,0%-ra emelkedett, miközben a nem mezőgazdasági foglalkoztatottak száma 213 ezerrel bővült júniusban a várt 195 ezer helyett.
Továbbra sem világos a kínai válaszlépés az amerikai vámokra, a kínai illetékesek leginkább egymásra mutogatnak. Elvileg mától ők is életbe léptettek vámokat amerikai termékek ellen, de hivatalos lista még nem jelent meg. A kínai állami médiában viszont megjelent egy lista a 25%-os vámmal sújtott termékekről. Ezen főleg élelmiszerek szerepelnek (például szójabab, kukorica, búza, marha és disznóhús) valamint a gépkocsik is helyet kaptak rajta.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.