Nem mutatnak érdemi elmozdulást a vezető amerikai részvényindexek piacnyitás előtt, a Dow és az S&P500 stagnál, míg a Nasdaq 0,2%-kal esik. A mai nappal egyelőre csendesen indul a hét a tengerentúli piacokon, azonban holnaptól kezdve felpörögnek az események. Magyar idő szerint kedden...
Nem mutatnak érdemi elmozdulást a vezető amerikai részvényindexek piacnyitás előtt, a Dow és az S&P500 stagnál, míg a Nasdaq 0,2%-kal esik.
A mai nappal egyelőre csendesen indul a hét a tengerentúli piacokon, azonban holnaptól kezdve felpörögnek az események. Magyar idő szerint kedden hajnali 3 órakor veszi kezdetét Donald Trump és Kim Dzsong Un történelmi találkozója, amely során a felek Észak-Korea denuklearizációjáról állapodhatnak meg. Az amerikai külügyminiszter, Mike Pompeo szerint az amerikai szankciók az ország ellen mindaddig érvényben maradnak, amíg Észak-Korea teljes mértékben eleget nem tesz ennek a feltételnek.
Kedden emellett a májusi inflációs adatok érkeznek a tengerentúlról, ahol a maginfláció az elemzői konszenzus szerint 2,2%-ra tovább emelkedhet a korábbi 2,1%-ról. Kérdés, hogy az idén tapasztalható emelkedő trendnek hamarosan vége lesz-e, mielőtt kénytelen lenne az eddig gondoltnál nagyobb mértékben a fékre lépni a Fed.
Szerdán véget ér a Fed két napos kamatdöntő ülése, amelyet követően napvilágot látnak a jegybankárok kamatpályára vonatkozó várakozásai (dot plot). Mivel a 25 bázispontos kamatemelés már borítékolva van, ez a tényező, illetve a frissített gazdasági előrejelzések hozhatnak izgalmakat.
Végül pedig csütörtökön májusi kiskereskedelmi, majd pénteken szintén májusi ipari termelési adatok érkeznek, amik fontos indikációt jelenthetnek a második negyedéves GDP-növekedést illetően.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.