Relatíve jól viselkedtek a piacok tegnap a pénteki száguldást követően. Működik az év végi kotta, azaz a piacok tartják az év közben elért emelkedést. Ez az intézményi befektetők érdeke. Nagyobb portfólió átrendezésre a jövő év elején kerülhet sor, és a „tapír” is addigra aktivizálhatja magát. Persze a Fed kormányzóitól vegyes nyilatkozatokat lehet hallani. Egy...
- Az olaj és az arany is emelkedéssel kezdte a kereskedést
- Nagyot ugrott a forint árfolyama
- Visszafogott csökkenés Ázsiában
- 300 forintos célárral tartásra ajánljuk a Magyar Telekomot
- Csökkenésre számítunk a BÉT-en
- Tegnap több jegybankár is megszólalt. James Bullard, a St. Louis-i Fed elnöke azt mondta, hogy a legjobb lépés az lenne a Fed részéről, ha már a decemberi ülésen elkezdené csökkenteni az eszközvásárlási programot. Bullard szerint a lassítás valószínűsége enyhén növekszik az utóbbi hónapokban javuló foglalkoztatottsági adatainak köszönhetően.
- A Richmond-i Fed elnök,Jeffrey Lacker úgy fogalmazott, hogy a jegybankárok a decemberi ülésen tárgyalni fognak az eszközvásárlási program lassításáról, de konkrét időpontot nem jelölt meg, hogy mikor kezdődhet a program csökkentése.
- Charles Evans,a Chicago-i Fed elnök azt mondta, hogy a decemberi ülésen még változatlan maradhat a jegybank programja, és a jövő év elején indulhat a lassítás.
- Richard Fischer,a Dallas-i Fed elnök csak annyit mondott, hogy amint a jegybanknak lehetősége lesz rá, elkezdi visszafogni az eszközvásárlási programját.
- A BlackBerry árfolyama 10 éves mélypontra esett a tegnapi kereskedésben, a befektetők a közelgő negyedéves gyorsjelentés miatt aggódnak.
- A McDonald’s tegnap publikálta novemberi értékesítési adatait, amelyek csalódást okoztak. A bevételek 0,8%-kal estek vissza tavalyhoz képest a tengerentúli üzletekben, a papír árfolyama 0,6%- kal csökkent.
- A Standard & Poor’s hitelminősítő szerint az Európai Központi Bank tervezett eszközminőségi felülvizsgálatának csak limitált hatása lehet a bankok hitelminősítésére, mert a pénzintézeteknek elég idejük van a szavatoló tőkéjük megerősítésére.
- A német ipar kibocsátása októberben a várt 0,7%-os növekedés helyett 1,2%-kal csökkent az előző hónaphoz képest.
- Az arany kurzusa emelkedni tudott tegnap, 1.230 dollárról 1.240 dollárig ment, amit további erősödés követett a ma reggeli órákban 1.245 dollárig. Enyhe fordulós jelzések láthatóak az aranyban, ezért további emelkedésre lehet számítani.
- Megállíthatatlanul emelkedik az EUR/USD árfolyama, tegnap 1,3706-ról 1,3739-ig emelkedett, miközben tovább tart a spekuláció a Fed eszközvásárlási programjának csökkentéséről. A tegnap megszólalt jegybankárok meglehetősen megosztottak a kérdésben. James Bullard már elkezdené a „tapírt”, Charles Evans jövő év elejéig várna vele, míg Jeffrey Lacker nem nyilatkozott a lehetséges időzítéssel kapcsolatban.
- A kereskedést a kivárás jellemezte, ugyanis csak a piacok zárása előtt nem sokkal publikálták a novemberi kínai ipari termelési és kiskereskedelmi adatokat. Az ipari termelés a várt 10,1% helyett 10,0%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, ugyanakkor a kiskereskedelmi forgalom a várt 13,2%-nál nagyobb mértékben, 13,7%-kal bővült tavaly novemberhez képest. Az adatok megjelenése sem okozott érezhető elmozdulást az árfolyamban.
- A fogyasztói bizalom értéke Japánban a várt 43,0 pont helyett 42,5 pont lett novemberben.
- Az MOL-INA tárgyalásokat vezető horvát gazdasági miniszter, Ivan Vrdoljak azt nyilatkozta, hogy szeretné, ha még decemberben újra tárgyalóasztalhoz ülnének. A horvát kormány indítványozza, hogy egyforma szavazati joga legyen a két félnek az igazgatóságban. Azt is hozzátette, hogy a katari olajminiszterrel és a Rosneft-tel is tárgyalt az INA-ról. A magyar féllel folytatott tárgyalások elakadásának oka elsősorban az, hogy a MOL az INA stratégiájáról, míg a horvát kormány az irányítási jogokról szeretne egyezkedni. A MOL ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem kíván lemondani irányítási jogáról.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.