Az elnökkel való személyes beszélgetésekre hivatkozva több forrás is azt állítja, hogy Trump bármilyen lehetséges módon, de keresztbe szeretne tenni az Amazonnak, írja az Axios. Befolyásos üzleti barátai, illetve ő maga is azon a nézeten vannak, hogy a vállalat...
Az elnökkel való személyes beszélgetésekre hivatkozva több forrás is azt állítja, hogy Trump bármilyen lehetséges módon, de keresztbe szeretne tenni az Amazonnak, írja az Axios. Befolyásos üzleti barátai, illetve ő maga is azon a nézeten vannak, hogy a vállalat tönkreteszi a hagyományos kiskereskedelmi láncokat, amitől meg kell óvniuk Amerikát. Konkrét ötletek még nem láttak napvilágot az adminisztráción belül.
A Bloomberg információi szerint akár már a mai napon közzéteheti az USA kereskedelmi képviselője, Robert Lighthizer azoknak a termékeknek a pontos körét, amelyek érintettek lehetnek a Kínára kivetendő importvámmal kapcsolatban. Ezt követően az érintetteknek 30 napja lesz reagálni az intézkedésre, aminek fényében még módosíthatják azt. A Kereskedelmi Hivatal információi szerint főként a légiközlekedési, az információtechnológiai és a kommunikáció-technológiai szektorok, illetve a gépipar lehetnek érintettek.
A Facebook bejelentette, hogy úgy módosítsák az adatvédelmi beállításokat, hogy azok könnyebben átláthatóak és törölhetőek legyenek a felhasználók számára. Erre vonatkozó jelzések már korábban is érkeztek a Facebooktól, így nem számít meglepetésnek.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.