Itt jelentkezhet be korábban regisztrált Erste Market hozzáférésével.
Amennyiben korábban csak hírleveleinket kapta, és nem regisztrált, akkor hozzáférését ezen az oldalon tudja aktiválni.

ELEMZÉS

Munkaerőpiaci adatok

ÖTLETGYÁR MINI
ÖTLETGYÁR MINI2015. november 6.   15:39

A vártnál lényegesen jobb októberi munkaerő-piaci adatok érkeztek, amelyek megerősítették a decemberi kamatemelést!

A mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak száma 185 ezer helyett 271 ezer lett, miközben az augusztusi adatot 136 ezerről 153 ezerre javították, a szeptemberit pedig 5 ezer fővel 137 ezerre csökkentették. A munkanélküliségi ráta a vártnak megfelelően 0,1%-ponttal 5%-ra süllyedt, amely 7 éves mélypontot jelent. Ami pedig igazán pozitív, hogy az órabérek 2009 óta nem emelkedtek a mostanihoz hasonló mértékben: 0,2% helyett 0,4%-kal, éves alapon pedig 2,5%-kal (itt 2,3% volt a  várakozás).

A mostani adat után elmondható, hogy az előző havi gyenge adatok inkább csak átmeneti megtorpanásnak nevezhetők és megerősítik Yellen tegnapelőtti beszédében elhangzottakat, miszerint élő lehetőség a decemberi kamatemelés vizsgálata. Azóta már több jegybankár Janet Yellen mellé állt, és a határidős kamatpiac alapján is 70%-ra nőtt a decemberi kamatemelés valószínűsége.

A piacon is komoly mozgások voltak:
- A dollár a vártnak megfelelően erősödni tudott, elesett az 1,081-es támasz, a következő megálló 1,05-nél található.
- A forint a dollár ellenében 294 közelébe emelkedett, amely 12 éves csúcsot jelent
- Az európai piacok emelkednek, főként a gyenge eurónak köszönhető exportélénkítő hatás miatt
- Az amerikai hozamok látványosan megugrottak az adat publikálása után, miközben a határidős indexek elindultak lefelé
- A dollár erősödése rossz hír az arany számára, ez látszik az árfolyamon 8 kereskedési napja zuhan a kurzus

Az USA foglalkoztatottsági adatokon túl a béradat is számottevő lett: évesítve 2,5%-os növekedés, amire 2009 óta nem volt példa. Ha nincs is infláció az alacsony olajárak miatt, ilyen bérdinamika mellett majd úgy is lesz.

Piaci hatásokhoz kapcsolódva az arany számára negatív az erősödő dollár, így ott árfolyamesés lehet a reakció.

Megállt a globális élelmiszerár-csökkenés
AGRÁR SAROK

Megállt a globális élelmiszerár-csökkenés

Csekély változásokkal ugyan, de két év után kifulladni látszik a globális élelmiszerár-emelkedések csökkenő üteme. Áprilisban immár második...

2024. május 6.

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben