Itt jelentkezhet be korábban regisztrált Erste Market hozzáférésével.
Amennyiben korábban csak hírleveleinket kapta, és nem regisztrált, akkor hozzáférését ezen az oldalon tudja aktiválni.

PIACI HÍREK

Angliának fizetni kellene a piacért cserébe

ERSTE REGGELI
ERSTE REGGELI2016. augusztus 30.   09:07

Három százalékra csökkent a japán munkanélküliség. Ez olyan szint, amelyet utoljára a 90-es évek elején és az előtt, az erőteljes fellendülés éveiben láthattunk. Ha ezt, illetve azt is figyelembe vesszük, hogy a kiskereskedelmi forgalom nagyot ugrott...

Három százalékra csökkent a japán munkanélküliség. Ez olyan szint, amelyet utoljára a 90-es évek elején és az előtt, az erőteljes fellendülés éveiben láthattunk. Ha ezt, illetve azt is figyelembe vesszük, hogy a kiskereskedelmi forgalom nagyot ugrott júliusban hó per hó alapon, akkor egyre inkább az az érzésünk támad, hogy az a sok erőfeszítés, amelyet a fiskális és monetáris politika tesz a gazdaság helyre lendítésére, mintha kezdene sikerre jutni. Ezt sugallja a háztartások enyhén javuló költekezési kedve is. Persze még korai azt mondani, hogy 25 év után a japán gazdasági csoda visszatért, de valami elkezdődött.


A mai napon a BUX tovább emelkedhet a 20-30 napos mozgóátlagok környékéről. Sőt ha a 28.000 pontos szintet áttöri, akkor egy potenciális 1.000 pontos emelkedés benne van az indexben. Ebben jelentős szerepet játszhat a Richter és az OTP részvénye.


A DAX index is próbálkozhat a 20-30 napos mozgóátlagról való elrugaszkodással a mai napon. Ugyanakkor a napos indikátorok még mindig korrekciós fázist mutatnak, így nem árt az óvatosság.

Piaci áttekintés
- Jól indult a hétfő a tengerentúlon
- Angliának fizetni kellene a piacért cserébe
- Alig változott az olaj és az arany ára
- Erősödik a dollár, a forint továbbra is féléves csúcson jár
- Heteken belül összekapcsolhatják a kínai piacokat
- Emelkedés jöhet ma a Budapesti Értéktőzsdén
Nemzetközi hírek
USA
- Jól indult a kereskedés a tengerentúlon, bár a nap végéhez közeledve csökkent a lendület, ennek ellenére stabil pluszban zártak az indexek (Dow Jones 0,58%, S&P500 0,52%, Nasdaq 0,26%).
- Az Apple szeptember 7-én tartja az iPhone 7 bemutatóját. A társaság tegnap kiküldte a meghívóját, amelyben ez a dátum szerepel.
- Az Európai Bíróság akár már ma dönthet abban az ügyben, miszerint az Apple különleges elbánásban részesült Írországban, ami azt jelenti, hogy a társaság 10%-os adókedvezményt kapott az ír kormánytól, amely az európai versenyszabályozást sértheti. A pontos összeget egyelőre nem tudni, de legrosszabb esetben akár 19 milliárd dollárt is fizethet az Apple, ami részvényenként 3,5 dolláros negatív hatást jelentene.
Európa
- Nem indult jól a hét az európai tőzsdéken. A DAX 0,4% és a CAC40 is 0,4%-ot csökkent tegnap, míg Londonban bankszünnap miatt tegnap nem volt kereskedés.
- Egyre inkább kirajzolódni látszik a németek álláspontja a Brexit-tel kapcsolatban. Ahogy várható volt, a németek azt az álláspontot képviselik, hogy a briteknek fizetnie kell, ha továbbra is hozzá akarnak férni az egységes európai piacokhoz.
- A német Bild értesülései szerint Angela Merkel a CDU (Kereszténydemokrata Unió) decemberi kongresszusán jelentheti be, hogy indul a 2017-es parlamenti választásokon is. Annak ellenére is, hogy az eddigi felmérések alapján nagyon megosztott Merkel támogatottsága, a megkérdezettek mindössze 42%-a támogatja, hogy ismét kancellár legyen.
- Az EU illetékesei cáfolták, hogy megszakadtak volna a tárgyalások a transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerségről. Azt ugyanakkor nem cáfolták, hogy a tárgyalások 27 fejezetéből egyet sem sikerült még lezárni.
Olaj, arany
- A WTI 47,1 dollár volt ma reggel. A befektetők a heti készletadatokra figyelnek, különösen a motorikus üzemanyagok készletalakulása lehet fontos, ahol 1,25 millió hordó készletcsökkenésre számít a piac. Továbbra is terjed a szóbeszéd az OPEC és Oroszország által támogatott termelésbefagyasztási megállapodásról, ami meghatározó lehet a piaci árakat tekintve. A piac szeptemberben lát esélyt ennek a megállapodásnak a tető alá hozására.
- Az arany 1.321 dolláron stagnált. A nemesfém árnövekedését megakasztotta a kamatlábak várható emelése, amire már idén sor fog kerülni. A piac a pénteki Janet Yellen beszédet elemzi, ami tovább fokozta a kamatemelési várakozásokat. Az arany spekulánsok egyedül Trump megválasztásában bíznak, ami jelentősen növeli a piaci bizonytalanságot és tovább lökheti az aranyat az emelkedő pályán.
Devizák
- A tegnapi kereskedésben a 20 és a 30 napos mozgóátlag között pattogott az EUR/USD devizapár, 1,116-1,112 között. A Fed elnök pénteki beszéde még érezteti hatását a piacokon, a reggeli kereskedésben is erősödött a dollár, és az árfolyam közelíti az 1,116-nál található 30 napos mozgóátlagot, ahol egyébként is egy támasz található. Ennek törésével pedig az 1,111-nél található 200 napos mozgóátlagig erősödhetne a dollár.
- A forint továbbra is jól teljesít az euróval szemben, az árfolyam 308,6 környékén stabilizálódott a tegnapi kereskedésben, vagyis továbbra is féléves csúcson jár a forint. Fordulós jelzések továbbra sincsenek a devizapárban.
Távol-Kelet
- Optimista hangulat jellemezte Ázsiát. A Hang Seng 0,9%-ot, a Shanghai index 0,3%-ot emelkedett, a Nikkei viszont 0,1%-ot csökkent a tegnapi nagy emelkedést követően.
- Tovább esett a munkanélküliségi ráta Japánban. A várt 3,1% helyett 3,0%-ra csökkent a munkanélküliségi ráta júliusban. A japán kiskereskedelmi forgalom hó/hó alapon a várt 0,8% helyett 1,4%-kal bővült, ami kedvező jelnek tűnik a fogyasztásra nézve, de messzemenő következtetéseket egyelőre még nem érdemes levonni belőle.
- A régóta várt tőzsdeösszekötés Shenzen és Hongkong között hamarosan megvalósulhat, mivel már elkezdték a technikai előkészületeket és novemberben ténylegesen is összekötésre kerülhetnek a piacok.
Határidős piacok
- Vegyes képet mutattak a határidős piacok ma reggel. A Dow, az S&P és a Nasdaq mínuszban, a DAX pluszban volt.
Érdeklődik a részletek iránt? Kérjen visszahívást és szakértőnkkel egyeztethet a termékkel kapcsolatban.
A magyar ipar egy félkarú óriás
SZTORI

A magyar ipar egy félkarú óriás

Az ipari termelés szerves és meghatározó részét képezi a magyar gazdaságnak: a kibocsátásban...

Sorjáznak a gabonapiaci előrejelzések
AGRÁR SAROK

Sorjáznak a gabonapiaci előrejelzések

A gabonapiacok mindössze gyenge hullámokat vetnek az elmúlt hetekben. A múlt héten megjelent előrejelzések a túlkínálatot támasztják alá ebben és...

2024. március 27.

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben