Ugyan az EKB megemelte a 2016-os inflációs várakozását, de a 2017-2018-as értékekhez nem nyúltak. Hosszan maradhat az alacsony alapkamat. A beszéd nem nagyon hatott a piacokra, ugyanakkor a DAX index esetében véget érni látszik a korrekció, így a mai napon emelkedésre számítunk. A BUX index esetében is emelkedésre számítunk. Ne feledkezzünk meg arról, hogy mától a Richter osztalékszelvény nélkül forog (72,3 forint). Így ne lepődjünk meg, ha a részvény nagyjából az osztalék mértékével lesz lejjebb. Ez viszont nem hat a BUX indexre, hiszen ilyenkor kiigazítják, hogy a görbe folytonos maradjon.
- Az EKB prognózisai kismértékben javultak
- 49 dollár felett a WTI az OPEC döntés után, nem változik az arany ára
- A dollár és a forint is erősödött tegnap
- Pozitív hangulat Ázsiában
- Romániában venne bankot az OTP
- Mától osztalékszelvény nélkül forog a Richter
- Emelkedésre számítunk ma a Budapesti Értéktőzsdén
- A mezőgazdásági szektoron kívül foglalkoztatottak száma májusban 173 ezerrel bővült a tengerentúlon az ADP jelentése szerint. Az adat megfelel a piaci várakozásoknak.
- Számos makrogazdasági adat érkezik ma délután: májusi munkaerőpiaci adatok de publikálnak még szolgáltatóipari beszerzési menedzser indexet és ISM szolgáltatóipari indexet is. A nem mezőgazdasági foglalkoztatottak 160 ezres fővel bővülhettek, a munkanélküliségi ráta pedig 4,9%-ra csökkenhetett.
- A Goldman Sachs az okostelefon piaci növekedés lassulása miatt 136 dollárról 124 dollárra csökkentette az Apple célárát, de a vételi ajánláson nem változtatott. A célár vágásban szerepet játszott továbbá a fejlődő piaci árverseny is, ami miatt a marzsok csökkenését várják.
- A Broadcom részvényei 7%-ot emelkedtek a tegnapi gyorsjelentésre. A bevételek 1,61 milliárd dollárról 3,54 milliárdra nőttek, míg az egy részvényre jutó eredmény 2,13 dollárról 2,53 dollárra nőtt. A piac 3,55 milliárdos bevételt és 2,38 dolláros profitot várt. A társaság 49 centről 50 centre emelte az osztalék mértékét, amit június 30-án fizetnek ki a részvényeseknek.
- A piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamaton az EKB. A TLTRO II és a kötvényvásárlási program júniusban indul. Az inflációs prognózis az idei évre 0,1%-ról 0,2%-ra módosult, a GDP növekedés pedig 1,4% helyett 1,6% lehet, utóbbi esetében azonban hangsúlyozták a lefelé mutató kockázatokat (Brexit). A kormányzótanács továbbra is strukturális reformokat, illetve „növekedés-barátabb” költségvetési politikát sürget.
- Makrogazdasági adatok közül az eurózónás beszerzési menedzser indexekre és a kiskereskedelmi forgalom statisztikájára lesz érdemes figyelni.
- Az arany 1.212 dolláron stagnált ma reggel. A figyelem a délutáni USA munkanélküliségi adatokra koncentrálódik, a piac 160 ezer új munkahelyre számít májusban, míg a munkanélküliségi ráta 4,9%- on áll. Az erős adat várhatóan a kamatemelés felé tereli a döntéshozókat, ami negatívan hat az arany árára.
- Véget ért az oldalazás a 30 napos mozgóátlagon és tegnap újra erősödött a forint az euróval szemben. A 312,5-nél található 200 napos mozgóátlagig esett az árfolyam, innen hamarosan tovább erősödhet a forint, a következő támasz 310,3-nál található.
- A kínai Caixin szolgáltatóipari beszerzési menedzserindex az áprilisi 51,8 pontról 51,2 pontra esett májusban. Mivel az ipari termelés és a szolgáltató szektor tekintetében is csökkenés volt látható, így a kompozit index értéke is csökkent.
- Japánban a várt 0,9% helyett mindössze 0,3%-kal növekedtek a bérek év/év alapon áprilisban.
- Sajtóértesülések szerint az OTP érdeklődik a Veneto Banca Romania megvásárlása iránt, miután az olasz anyabank a román leányvállalat értékesítését tervezi. A Veneto Banca Romania 1,3%-os piaci részesedéssel rendelkezik, és a 15. szerepelő a román bankpiacon. A tranzakció mérete valószínűleg nem jelentős az OTP csoport méretéhez képest, és további adatok sem ismertek egyelőre, így a hatást semlegesnek értékeljük.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.
