Ha az amerikai indexekre nézünk, akkor azt látjuk, hogy támaszszinteket közelítenek. Az indikátorok szerint kezdenek kissé túladottá válni, és a P/E értékeltségük közel van az 5 éves átlaghoz, vagy pl. a Nasdaq esetében már 10 százalékkal az alatt is van. A DAX esetében is igaz, hogy a P/E ráta az 5 éves átlagértéken áll (amelyben egy olyan válság is volt, ami 100 évente szokott lenni). A mai 9.800 pont visszatesztelését követően az elkövetkező hetekben szerintünk nagyobb valószínűséggel emelkedik 10.500 pont környékére, minthogy eltöri a támaszszintet és leesik 9.300 pont környékére.
A BUX tegnap a rossz hangulat ellenére megtartotta a kitörést. Sőt, ma reggel is tartja magát a kitörési szint fölött. Ez azt sugallja, hogy az index belátható időn belül 25.100- 25.200 pont környékére emelkedhet. Ez azt sugallja, hogy az OTP is megtartja a kitörését, ehhez viszont az kell, hogy 6.160 pont fölött zárjon.
- Oroszország elkezdheti kiárulni a banki eszközöket
- Változékony WTI, emelkedő aranyár
- Megtorpant a forint erősödése
- Ázsiában is ragadós az amerikai negatív hangulat
- Csökkenésre számítunk ma a budapesti tőzsdén
- A Fed Bézs könyve szerint a 12 körzetből 9 esetében növekedést regisztráltak, New York és Kansas City esetében azonban stagnálás látható, Boston viszont egyértelműen jobban teljesít a többi körzetnél. A fogyasztás és a lakáspiac jobban alakul, a munkaerőpiac helyzetével elégedett a Fed. Összességében azonban vegyes képet fest a gazdaság. Az erős dollár és az energiaárak esését emelte ki a jegybank negatívumként.
- Eric Rosengren, a Bostoni Fed elnöke szerint a jegybank által idénre várt 4 kamatemelésnek azért vannak kockázatai. A 2018-as 2%-os inflációs cél elérését egyelőre nem sok tényező támogatja. Rosengren idén szavazó tag a Nyíltpiaci Bizottságban.
- A GoPro részvényei 25%-ot estek tegnap, miután a cég bejelentette, hogy a negyedik negyedéves eladások a korábbi becslések alatt maradhatnak. Az elemzők által várt 512 millió dolláros összeg helyett csupán 435 milliós számot láthatunk majd a február 3-án megjelenő gyorsjelentésben. A cég bejelentette továbbá, hogy létszámának 7%-át levágja.
- A General Electric 6500 embert küldene el Európában a következő két évben.
- A Twitter 5%-ot esett tegnap. A Deutsche Bank elemzője ennek ellenére továbbra is úgy gondolja, hogy a lojális 150 millió fős ügyfélbázis miatt jó vétel a papír.
- A Goldman Sachs a kötvénykereskedőinek és értékesítőinek 10%-ától még ebben a negyedévben megválna. A papír 4%-ot esett tegnap.
- Ma zárás után az Intel, napközben pedig a JPMorgan Chase teszi közzé eredményét.
- Az orosz pénzügyminiszter bejelentése szerint meg kell fontolni az állami bankok (Sberbank, VTB) bizonyos eszközeinek eladását az alacsony olajárak alatt. A VTB-ben 60,9%-os, a Sberbankban 50%-os részesedéssel rendelkezik az állam. A 2015-ös deficit GDP arányosan 2,6%-ot tehet ki, mivel a költségvetés 82 dollárnál lenne egyensúlyban.
- A mai napon brit kamatdöntő ülésre kerül sor, ahol sem az alapkamatban, sem az eszközvásárlási program keretösszegében nem vár a piac változást.
- Az arany 1.089 dollárra tudott erősödni. A gyenge részvénypiaci teljesítmény és a nyersanyagok árzuhanása a Fed kamatemelésének elhalasztását okozhatja. A piac emiatt egyre inkább az arany felé fordul.
- A nap első felében erősödni tudott a dollár az euróval szemben. Az EUR/USD devizapár napon belül 1,08-ig esett, ahonnan a nap végére visszakapaszkodott 1,087-ig. A 20 és 30 napos mozgóátlag fogta meg az emelkedést, de a csökkenő trendcsatorna felső éle is a közelben húzódik. A reggeli kereskedésben azonban ismét dollárerősödés indult.
- A mai emelkedés ellenére a medvepiac határán táncol a Shanghai index, hiszen közel 20%-ot esett a korábbi, decemberi csúcspontjához képest.
- Vártnál kisebb mértékben bővültek a japán gépipari megrendelések. A tavalyi év azonos időszakához képest csak 1,2% volt a növekedés mértéke, míg a piac 6,3%-os fellendülésben bízott.
- 6,7-es erősségű földrengés rázta meg Japánt. A földrengés ellenére azonban nem alakult ki szökőár.
- Több halálos áldozatot is követelt ma reggel az indonéziai terrortámadás. Jakartában robbantás sorozatot hajtottak végre. Bár a támadásokat még senki nem vállalata magára, több feltételezés is az ISIS-t sejti az akció mögött.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.
