Pontosan hét évig volt 0-0,25%-os tartományban az alapkamat az Egyesült Államokban. Tegnap a Federal Reserve 25 bázispontos kamatemelésről döntött, és ezzel a lépéssel véget ért a monetáris lazítás időszaka a tengerentúlon. A befektetők már fel voltak készülve erre a lépésre, ezért a kamatemelés nem sokkolta a piacokat, a főbb indexeknek sikerült emelkedniük a...
Nemcsak a tengerentúlon, hanem az európai börzéken is jó a hangulat. A DAX index már két napja emelkedik, és a mai kereskedést is jól kezdte a német piac. A hazai börze mellett sem érdemes szó nélkül elmenni, a BUX index tegnap látványos fordulatot mutatott be, és az index hamarosan elérheti a december eleji lokális maximumát. Ennek a szintnek az áttörésével pedig 2011 óta nem látott magasságba kapaszkodhat az árfolyam. A blue-chipek közül a MOL teljesítménye figyelemreméltó, tegnap látványosan kitört a papír, így célba veheti az ellenállást jelentő 14.200-14.235 forint közötti rést.
A Fitch hitelminősítő negatívan látja a brazil gazdaság helyzetét, ugyanis egy fokozattal leminősítette az országot. Ez pedig azt jelenti, hogy Brazília kikerült a befektetésre ajánlott kategóriából.
- Vegyes munkaerőpiaci adatok érkeztek a britektől
- Ismét zuhan a kőolaj
- Minimálisan erősödött a dollár a Fed döntése után
- A kínai GDP 6,8%-kal bővülhet jövőre
- Emelkedésre számítunk ma a BÉT-en
- Hét év után ismét kamatot emelt a Federal Reserve, a Nyíltpiaci Bizottság a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 0,5%-ra emelte az irányadó rátát. Az idei gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését változatlanul 2,1%-on hagyta a jegybank, a jövő éves prognózisukat azonban 2,3%-ról 2,4%-ra javították, 2017-ben pedig változatlanul 2,2%-os bővülést várnak. A jövő évi inflációs várakozásukat 0,1%-ponttal 1,6%-ra vágták vissza.
- Janet Yellen Fed elnök szerint a gazdaság jól teljesít, de a monetáris politika továbbra is támogató marad. A gazdaságnak még tovább kellene javulnia, a munkaerőpiacon is van még tér a bővülésre, az infláció pedig még elmarad a jegybank 2%-os céljától. A jegybankárok kamatemelési várakozásait tartalmazó dot-plot alapján jövőre 1,4%-ra (ez változatlan a korábbi várakozáshoz képest) 2017-re pedig 2,4%-ra emelkedhet az alapkamat. A Fed elnök azt is elmagyarázta, hogy döntésüket az indokolta, hogy a figyelt makrogazdasági mutatók kedvezően alakulnak.
- A megkezdett házépítések 10,5%-kal bővültek novemberben az előző hónaphoz képest, amely lényegesen felülmúlja a 6,6%-os várakozásokat. Az építési engedélyek száma a várt 1%-os csökkenés helyett 11%-kal emelkedett havi alapon novemberben. Az ipari termelés 0,6%-os visszaesést mutat, a várakozás ennél szolidabb, 0,2%-os csökkenés volt.
- Az Oracle a vártnál rosszabb bevétel és jobb profit számokkal rukkolt elő gyorsjelentésében. A tisztított profit részvényenként 63 cent lett, ami 3 centtel haladta meg az elemzői prognózist. A felhő alapú szolgáltatások 649 millió dolláros bevételt értek el, ami a 9 milliárdos cégszintű szám 7%-a, és 26%-kal több, mint tavaly.
- A FedEx második negyedéves árbevétele 600 millió dollárral 12,5 milliárd dollárra emelkedett, míg az EPS 2,16 dollárról 2,58 dollárra emelkedett. A piac 2,51 dolláros egy részvényre jutó eredményt várt. A globális kereslet lassulását a magasabb marzsok és a költségcsökkentések pozitív hatása ellensúlyozta. A befektetők 5%-os pluszba húzták a részvényt.
- Elon Musk-nak tegnap 770 millió dollárt „hozott a Jézuska”. A Solarcity 34%-kal, a Tesla 6%-kal pattant meg, miután kiderült, hogy az amerikai kongresszus 2019-ig kiterjesztheti a napelem gyártók bekerülési költségének 30%-os adókedvezmény formájában való visszaigénylését, mely az 2016-ban megszűnt volna. A törvényjavaslatot még a szenátusnak is el kell fogadnia.
- A Disney és az Alibaba közös üzletbe fogott. A Tmall.com oldalon 125 dollárért lehet megvásárolni majd a Disney csatornára és Life szolgáltatásra (e-könyv, hangos könyv, zenék) vonatkozó éves előfizetést és a hozzá tartozó Mickey egér alakú eszközt. Úgy látszik, hogy komolyan gondolja a terjeszkedést a cég, hiszen 2016-ban nyit a Shanghai Disney park is.
- A brit munkanélküliségi ráta meglepetésre 5,3%-ról 5,2%-ra esett tegnap, miközben stagnálást prognosztizáltak az elemzők. Ugyanakkor a munkavállalói keresetek (bónuszok nélkül) csupán 2,0%- kal nőttek az októberben záruló három hónapban, ami a 2,3%-os prognózisnál kisebb. Amíg az utóbbi mutató nem kerül 3% fölé, addig nem várható a jegybank részéről kamatemelés.
- A makroadatok közül a reggeli német IFO üzleti bizalmi index jövőbeli várakozásaira lesz érdemes figyelni (105 pontos konszenzus), valamint a brit kiskereskedelmi forgalomra.
- Az arany emelkedett a tegnapi kereskedésben. Az árfolyam délután indult el látványosan felfelé, és 1.060 dollárról 1.072 dollárig emelkedett a kurzus. A hajnali órákban azonban 1.065 dollárig korrigált az árfolyam, vagyis a tegnapi kamatemelés nem okozott komolyabb elmozdulást az árfolyamban.
- Megnőtt a forint volatilitása a tegnapi kereskedésben az euró ellenében. Délután egy látványos gyengülési hullám bontakozott ki, amelynek során 317,7-ig emelkedett az árfolyam. A Fed döntése azonban lendületet adott a forintnak, és az EUR/HUF árfolyama 315,5 forinton zárta a napot. A reggeli kereskedésben tovább erősödik a forint, és az árfolyamnak sikerült 315 forint alá kerülnie. A jó hangulat az egész régióra jellemző.
- A kínai gazdasági növekedés 6,8%-ra lassulhat 2016-ban az idei 6,9%-ról a kínai jegybank szerint. Az inflációs mutató 1,7%-ra kúszhat, a termelői árindex viszont 1,8%-kal csökkenhet év/év alapon. Az export piacoktól 3,1%-os, az importtól pedig 2,3%-os éves növekedést várnak.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.