Ugrás az oldal tartalmára
GYIK Panaszkezelés
PIACI HÍREK

Hivatalosan is bejelentette a felvásárlást az Nvidia

ERSTE UZSONNA
ERSTE UZSONNA2026. szeptember 3.   15:05

Miután tegnap már hallani lehetett róla, ma már hivatalosan is bejelentette az Nvidia, hogy megállapodott a Hugging Face mesterséges intelligenciával foglalkozó startup felvásárlásáról egy mintegy 12.9 milliárd dollár értékű tranzakció keretében. Az ügylet teljes értéke két részből áll: 11,9 milliárd dolláros kifizetésből a Hugging Face részvényesei számára, valamint legfeljebb 1 milliárd dollár értékű részvényalapú megtartási juttatásból, amelyet azok a Hugging Face-munkavállalók kaphatnak, akik az akvizíció lezárása után az Nvidiánál folytatják munkájukat – közölte a vállalat.A chipgyártó közölte, hogy a Hugging Face platformja a jövőben is nyílt marad, és továbbra is a startup eddigi működési elvei szerint üzemel majd.

„E kötelezettségvállalás részeként a Hugging Face továbbra is lehetővé teszi a modellfejlesztők, fejlesztők és felhasználók számára, hogy szabadon töltsenek fel és töltsenek le modelleket és adatállományokat, valamint támogatja más chipgyártók megoldásait is” – áll a vállalat közleményében.

A Hugging Face megszerzése Jensen Huang vezérigazgató eddigi legjelentősebb lépése annak érdekében, hogy szélesebb körben elterjedjen a mesterséges intelligencia használata és az Nvidia tovább bővítse ügyfélkörét. A tranzakció révén az Nvidia ellenőrzése alá kerül az egyik legfontosabb platform, ahol a fejlesztők AI-modelleket osztanak meg és tesznek közzé.

Higgy magadban és indíts Erste Future befektetést!

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.

Több fontos változást is bejelentett az MNB

Több fontos változást is bejelentett az MNB

SZTORI

Szeptemberi kamatdöntő ülésén számos fontos...

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben