Ugrás az oldal tartalmára
GYIK Panaszkezelés
PIACI HÍREK

Az AI-költekezés nyertesei és vesztesei

KOMMENTÁR
KOMMENTÁRPéntek ÁdámRészvényelemző2026. április 30.   11:48

Tegnap tőzsdezárás után nagyot villantottak a nagy tech cégek. Úgy alakult, hogy az Alphabet, a Microsoft, az Amazon és a Meta is szinte egyszerre jött ki a negyedéves jelentésével. Ez számunkra azért szerencsés, mert könnyebb egymás mellé tenni és összehasonlítani...

Tegnap tőzsdezárás után nagyot villantottak a nagy tech cégek. Úgy alakult, hogy az Alphabet, a Microsoft, az Amazon és a Meta is szinte egyszerre jött ki a negyedéves jelentésével. Ez számunkra azért szerencsés, mert könnyebb egymás mellé tenni és összehasonlítani az eredményeiket. Egyúttal az is egyből kiderül, hogy a mesterséges intelligenciára legtöbbet költő vállalatok hogyan látják a többszáz milliárdos beruházások jövőjét.

A piac árgus szemmel figyeli, hogy vajon megéri-e az AI-infrastruktúrára annyi pénzt költeni, megtérül-e valaha, és érdemes-e megvenni ezeknek a cégeknek a részvényeit. Nos, erre tegnap sem kaptunk egyértelmű választ. Az mind a négy vállalatról elmondható, hogy javultak az eredményeik és az elemzői várakozásokat is felülmúlták. Ennek ellenére a piaci reakciók között nagy eltéréseket láthatunk.

A Meta árfolyamát több, mint 8%-kal lejjebb ütötték ma a tőzsdenyitás előtti órákban. Erre azzal szolgált rá a vállalat, hogy az idei beruházási keretet 135 milliárd dollárról 145 milliárdra emelték.

A Microsoft is lefelé mozdult el, miután a vezetőség jelezte, hogy a korábban jelzett 185 milliárdnál magasabb, akár 190 milliárd dollár is lehet az idei capex összege.

Ezzel szemben az Amazon emelkedni tudott a 200 milliárdos beruházási terv ellenére is. A legjobban mégis az Alphabet járt, a részvényei 6% körüli pluszban járnak ma délelőtt. Pedig ők sem húzzák szorosra a nadrágszíjat, sőt, 180 milliárdról 190 milliárdra emelték az idei beruházások várt összegét, ami jövőre még tovább emelkedhet.

Ahelyett, hogy megpróbálnánk megfejteni az eltérő árfolyamreakciók okát, térjünk a lényegre. Bár a fenti négy vállalat szép eredményt hozott össze, a mesterséges intelligenciából származó bevételek még bőven a ráfordítások alatt maradnak, és ez még évekig így lehet. Az, hogy melyik cég beruházásai térülnek meg, egyelőre nehéz megmondani.

Az viszont biztos, hogy azok a vállalatok, amelyek felé az elköltött pénz áramlik, már most hatalmas nyereségekre tesznek szert, és úgy tűnik, ez csak tovább nő, ahogy telik az idő. Szóval nem meglepő, hogy milyen nagy növekedésen van túl az félvezetőipari cégek (AMD, Broadcom, Marvell, Intel, TSMC, Micron és itt van az Nvidia is, ami kissé lemaradó az utóbbi időben.) Ezek továbbra is elsődleges haszonélvezői az AI fejlesztéseknek.

Erste NetBroker
Kereskedjen közvetlenül
a magyar, az amerikai, az osztrák
és a német piacokon.
Részletek
Erste Netbroker Kereskedjen közvetlenül a magyar, az osztrák, a német és az amerikai piacon Részletek

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek: Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében. A jelen dokumentumban foglaltak kizárólag a szerző személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Befektetési Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának

Akár egész évre búcsút inthetünk a kamatcsökkentésnek – az agrárárak felfelé mennek

Akár egész évre búcsút inthetünk a kamatcsökkentésnek – az agrárárak felfelé mennek

PODCAST

Maradt a 6,25 százalékos alapkamat. Varga Mihály jegybankelnök rendkívül szigorú...

Tartotta a kamatot a jegybank áprilisban

SZTORI

A Monetáris Tanács mai kamatdöntő ülésén szinten tartotta az irányadó kamatokat. A jegybanki alapkamat így továbbra is 6,25 százalékon áll. A...

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben