Ugrás az oldal tartalmára
GYIK Panaszkezelés
ELEMZÉS

Erős növekedés és negyedév várható az OTP-nél

ÖTLETGYÁR MINI
ÖTLETGYÁR MINI2026. március 4.   07:22

Az Erste szektorelemzője február 13-án tette közzé az OTP negyedik negyedéves eredményére vonatkozó várakozását. Az elemzés főbb megállapításai: Az OTP március 6-án reggel fogja publikálni negyedik negyedéves jelentését. Az Erste...

Az Erste szektorelemzője február 13-án tette közzé az OTP negyedik negyedéves eredményére vonatkozó várakozását. Az elemzés főbb megállapításai:

Az OTP március 6-án reggel fogja publikálni negyedik negyedéves jelentését.

Az Erste szektorelemzőjének véleménye szerint az OTP erős eredményről számolhat be. A bevételek növekedése és az alacsony céltartalékolás együttes hatásaként a negyedéves profit 21,2%-kal 302,6 milliárd forintra emelkedhetett, azonban a második és harmadik negyedévi eredménytől még így is elmaradhatott a megugró működési költségek miatt.

A negyedik negyedévben még tovább gyorsulhatott a hitelbővülés, ami negyedév/negyedév alapon 4%-ot érhetett el, a harmadik negyedévben elért 3%-ot követően. Magyarországon a szeptemberben indult Otthon Start programnak köszönhetően jelentősen bővülhetett a jelzáloghitelezés, a növekedés másik motorja pedig Üzbegisztán lehetett, ahol a fogyasztási hitelezés növekedett.

A nettó kamatmarzs csoportszinten stabil lehetett, míg Magyarországon és Üzbegisztánban javulhatott. A hazai marzsokhoz az Otthon Start program és az értékpapír portfolión elért hozam is pozitívan járulhatott hozzá. Az Erste előrejelzése szerint a nettó kamatjövedelem év/év alapon 8%-kal bővülhetett, elsősorban a volumen hatásnak köszönhetően.

A nettó díj- és jutalékbevételeket pozitívan befolyásolhatta az alapkezelő által elért sikerdíj. A nem kamatjellegű bevétel erős maradhatott, de alacsonyabb, mint az előző két negyedévben, melyeket az orosz operáció támogatott.

A működési költségek jelentősen emelkedhettek, nem csak a szokásos szezonalitási hatások miatt, hanem azért is mert az OTP 20 milliárd forinttal támogatja a gödöllői kastély felújítását, melynek költségét egy összegben, a negyedik negyedévben számolják el.

A céltartalékképzés még úgy is lényegesen alacsonyabb lehet, mint az egy évvel korábbi, hogy itt kerül elszámolásra a kamatstop újabb meghosszabbításának 4 milliárd forintos költsége. A nem teljesítő hitelportfolió aránya némileg romolhatott, az előző negyedév végi 3,4%-ról 3,5%-ra emelkedhetett.

Higgy magadban és indíts Erste Future befektetést!

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében, az Elemzési hirdetményben, illetve az Erste Group Research Disclaimer-ében.

Nehéz helyzetben az európai autógyártók

Nehéz helyzetben az európai autógyártók

ELEMZÉS

Az európai autógyártók problémája nem újkeletű, de az elmúlt évek még „csak” arról szóltak,...

Hiába az aszály, az élelmiszerárak csökkennek – óriási bajban a Volkswagen

PODCAST

Az Egyesült Államokban, Európában és Magyarországon is rendkívüli forróság van. Ez viszont nem jelent mindenhol aszályt. A csapadékhiány inkább...

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben