A Salesforce a pénzügyi évének harmadik negyedéves gyorsjelentése szerint 8,6%-kal nőtt év/év alapon az árbevétel, ami 10,26 milliárd dollár lett, ez közel azonos az elemzői konszenzussal. A korrigált egy részvényre jutó nyereség viszont lényegesen a...
A Salesforce a pénzügyi évének harmadik negyedéves gyorsjelentése szerint 8,6%-kal nőtt év/év alapon az árbevétel, ami 10,26 milliárd dollár lett, ez közel azonos az elemzői konszenzussal. A korrigált egy részvényre jutó nyereség viszont lényegesen a várakozás felett alakult, 3,25 dollár lett a várt 2,86 dollárral szemben.
Az utolsó negyedévre 11,1 és 11,2 milliárd dollár közötti bevételt prognosztizál a vezetőség, meghaladva a piac 10,9 milliárd dolláros várakozását. A foglalások (cRPO) az előrejelzés szerint mintegy 15%-kal fognak növekedni, a felülmúlva a 10%-os elemzői becslést. Fontos azonban megjegyezni, hogy ebbe az előrejelzésbe a cég már beleszámolta az Informatica felvásárlásából származó hatást is, ami a foglalások növekedéséhez 4 százalékponttal járul hozzá. A vállalat szerint az Agentforce és a Data 360 mesterséges intelligencia eszközeinek bevezetése segíthetnek a várakozásnál jobb eredményt elérni.
Higgy magadban és indíts Erste Future befektetést!
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.