Irán-Izrael közti háború – sok hűhó semmiért?

Az Irán és Izrael közti háború, amely közel két hete, június 12-én tört ki, 180 fokos fordulatot vett. Donald Trump amerikai elnök ma hajnalban bejelentette, hogy tűzszünet köttetik a felek között, amit Izrael el is ismert. Irán pedig valószínűleg valamilyen szinten szintén el fogja ezt fogadni – persze kisebb-nagyobb támadások, terrorcselekmények azért még lehetnek. Ez a tűzszünet nem jelenti a konfliktus végét, hiszen egyik fél sem ért el teljes sikert, sokkal inkább egy ideiglenes pihenőt egy hosszú háborúban. Az olajárak élesen estek – a Brent típusú kőolaj másfél nap alatt 8 dollárt zuhanva hordónként 69 dolláron forgott ma reggel.

Igazából a konfliktus során komolyabb szénhidrogén kínálati oldali változás soha nem történt. Volt ugyan némi bombázás a Katarral közös iráni Déli Pars mezőn, Irán is lőtte az izraeli Haifa finomítót, de a három legjobban félt szénhidrogénipari esemény egyike sem következett be. Melyek ezek a lehetséges forgatókönyvek, amely valóban tartós emelkedését hoztak volna a globális szénhidrogén árakban?

1. Irán olaj és gázlétesítményeinek és olajexport infrastruktúrájának megtámadása és megsemmisítése. Irán számára kulcsfontosságú az olaj- és gázipar, mivel exportbevételei ebből származnak főleg. Az olaj és gázmezők és az exporteszközök megsemmisítése tulajdonképpen egy vörös vonal a vallási rezsim számára. Az iráni állam napi 3-3,3 millió hordó kőolajat és kondenzátumot termel, amiből napi 2 millió hordó feletti mennyiséget exportál, elsősorban Kína irányába.
2. A szomszédos szunnita többségű államok, elsősorban Szaúd-Arábia olajlétesítményeinek a lerombolása. Ezek az arab országok jóval több szénhidrogént termelnek Iránnál, csak Szaúd-Arábia önmaga 9-10 millió hordó olajat termel naponta. 2019-ben érte már támadás Szaúd-Arábia olajmezőit és feldolgozó állomásait, akkor ideiglenesen napi 5,5 millió hordó nyersolaj termelés esett ki. Ha Irán válaszul a szomszédos Irak, Kuvait vagy Szaúd-Arábia eszközeit veszi célkeresztbe, az jelentősebb emelkedést okozhat, mint az iráni létesítmények szétrombolása.
3. A Hormuzi-szoros lezárása. Ezen a tengerszakaszon napi 20 millió hordó nyersolaj és évi 80 millió tonna LNG, a világ kőolaj és LNG termelésének ötöde halad át, kulcsfontosságú tehát a világ energiaellátása szempontjából. Irán 1981 óta tucatnyi alkalommal fenyegetőzött a lezárással. Soha nem tették meg, mert ezzel valószínűleg a hozzájuk közeli Kína haragját is kivívták volna. aki nagy vásárlója az öbölbeli országok szénhidrogénjének. Irán saját élelmiszer ellátását is akadályozná ezzel a lépéssel. A perzsa állam ugyanis nettó élelmiszer importőr, a behozatal 80%-a szintén ezen a tengerszoroson halad át. Ha pedig leáll a hajóforgalom, a szűk tengeri folyosó miatt egyetlen hajó sem tud behajózni a Perzsa-öbölbe. Nyilván a nemzetközi közösség gyors beavatkozását is hozná egy ilyen egyoldalú lépés, jelentős csapást mérve Irán haditengerészetére, hogy máskor ne legyen lehetőség hasonló beavatkozás megtételére. Azt gondolom, hogy Irán csak akkor zárja le a Hormuzi-szorost, ha teljesen és végérvényesen sarokba van szorítva. De ez a helyzet most és korábban sem állt elő.

Úgy vélem a jövőben az olajipari befektetőknek ezekre az eseményekre kell leginkább figyelniük. A következő hetekben a geopolitikai prémium további kiárazódása elképzelhető a világ szénhidrogén piacain, ami a Brent és az európai TTF árának további csökkenése jelezhet. A két termék áralakulásában egyre inkább a globális kereslet/kínálati fundamentumok vehetik át a vezető szerepet. Ez valahol egy 60-65 dollár körüli Brent árat és egy 30-35 euró/MWh TTF árat eredményezhet, az árcsökkenés a világgazdasági növekedés további lassulásával az év végére tovább fokozódhat. Maga az iráni-izraeli konfliktus persze bármikor újraéledhet, de azt hiszem, hogy tartós szénhidrogén áremelkedésre csak a fenti három esemény bekövetkezése esetén számíthatunk.