Habár most megint visszavonulót fújt Trump, de a bizonytalanság továbbra is él. Akárcsak a többi vámtétel esetében. Erről már írtunk korábban is. Ráadásul pénteken az...
Habár most megint visszavonulót fújt Trump, de a bizonytalanság továbbra is él. Akárcsak a többi vámtétel esetében. Erről már írtunk korábban is. Ráadásul pénteken az is kiderült, hogy a kockázat sokkal nagyobb, mint eddig gondolhattuk. Ugyanis korábban az EU-val szemben 20 százalékos vám kivetését jelentette be, s azt függesztette fel később 90 napra. Aztán látva, hogy a tárgyalások lassabban haladnak, mint gondolta, hiszen cirka egy hónap alatt nem született eredmény (sic!), magasabb, 50 százalékos vámot vezetett volna be, ráadásul hamarabb is. Nyilván ez egy tárgyalási technika, ami az ingatlan bizniszben lehet, hogy működik, viszont egy ország élén ez kétélű fegyver. Hiszen itt számos beruházást, üzleti tervezést tesz tönkre az ilyen mértékű kiszámíthatatlanság.
Mindeközben a piacok pedig továbbra is „boldogság” módban vannak. Pl. a VIX index is 20 körüli értéken mozog, azaz alig veszi figyelembe azt a kockázatot, hogy – az USA elnökének hála – bármelyik pillanatban akár szignifikánsan más üzleti környeztet láthatunk.
Ahogy már említettük, az elmúlt egy-két hétben, a pénteki bejelentés előtt, a piacok szinte teljesen nullára árazták ezeket a kockázatokat. Gyakorlatilag elfogadták azt, hogy úgysem fog nagyobbat lépni, hiszen az, hogy kitolta a megegyezések határidejét azt jelenti, hogy kockáztatja a jövő évi „időközi” kongresszusi és szenátusi választások utáni republikánus többséget. Nyilván az EU-val kapcsolatos lassú haladástól is ezért lett ideges. Pedig az EU nem „gonoszkodni akar”, csak hát az ilyen sokszereplős demokráciá(k)ban ilyen lassú a döntéshozatal.
Egy szó, mint száz, ugyan meg lehet magyarázni Trump sajátos tárgyalási taktikájával és az érdekei sérülésével a pénteken belengetett lépést, amit gyorsan ki is toltak, ettől függetlenül az ilyen és hasonló lépések komolyan növelik a piaci kereskedési kockázatokat. (A hirtelen esések pl. növelhetik a letéti követelményeket, veszteségeket, stb.) Ezek pedig szerintem abszolút nincsenek benne a jelenlegi árakban. Sőt, minél tovább húzódik ez az állapot, ami borítékolható, valószínűleg annál nagyobb rombolást láthatunk majd a reálgazdaságban is. Mindez pedig rendesen felülírhatja azt a termelékenységjavulás várakozást, amit a mesterséges intelligencia elterjedésétől várunk és látunk.
Higgy magadban és indíts Erste Future befektetést!

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek: Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében. A jelen dokumentumban foglaltak kizárólag a szerző személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Befektetési Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának