Az IMF elégedett az infláció globális alakulásával, de veszélyekre figyelmeztet
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint a világ nagy részén sikerült a „puha landolás”, azaz az infláció leszorítása recesszió előidézése nélkül. A szervezet arra számít, hogy a globális infláció éves szinten 3,5...
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint a világ nagy részén sikerült a „puha landolás”, azaz az infláció leszorítása recesszió előidézése nélkül.
A szervezet arra számít, hogy a globális infláció éves szinten 3,5 százalékra csökken 2025 végére a 2024-es 5,8 százalékos átlagos értékről. Most, hogy az infláció a megfelelő irányba halad, a lassuló gazdasági növekedés veszélye és a geopolitikai kockázatok kerülhetnek előtérbe.
Ugyanakkor az IMF szerint az USA gazdasága jobban teljesíthet, mint korábban gondolták. A Valutaalap 2,6-ról 2,8 százalékra módosította az idei évre vonatkozó növekedési előrejelzését, elsősorban a vártnál erősebb fogyasztásnak köszönhetően, a 2025-ös évben pedig a korábbi 1,9 százalék helyett 2,2 százalékos GDP növekedést várnak.
Higgy magadban és indíts Erste Future befektetést!

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.