A Delta Air Lines harmadik negyedéves gyorsjelentéséből kiderül, hogy bár az árbevétel 1 milliárd dollárral magasabb volt, mint amire az elemzők számítottak, év/év alapon csak 1 százalékkal nőtt, ráadásul a költségek, például a munkabér...
A Delta Air Lines harmadik negyedéves gyorsjelentéséből kiderül, hogy bár az árbevétel 1 milliárd dollárral magasabb volt, mint amire az elemzők számítottak, év/év alapon csak 1 százalékkal nőtt, ráadásul a költségek, például a munkabér és a reptéri díjak jelentősen emelkedtek.
A nyereség 9 millió dollárral alacsonyabb lett a vártnál, 971 millió dollárra csökkent a tavalyi 1,31 milliárdról, az egy részvényre jutó nyereség pedig 1,50 dollár lett, ami 2 centtel alacsonyabb, mint amit az elemzői konszenzus feltételezett.
A CrowdStrike okozta júliusi globális leállás is benne van a negatív meglepetésben, aminek kapcsán 500 millió dolláros kompenzációt követel a Delta, mivel náluk a versenytársakhoz képest sokkal tovább tartott a rendszer visszaállítása, ami több, mint 7000 járatuk törlését eredményezte.
A tőzsdenyitás előtti órákban a mélyponton 7 százalékos mínuszban volt a részvény árfolyama, azonban a nyitáshoz közeledve az esés nagy részét ledolgozta.
Higgy magadban és indíts Erste Future befektetést!

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.