A Biden-adminisztráció közleményben jelezte, hogy az országba beérkező, 800 dollár értéket meg nem haladó csomagok vám - és adómentességének eltörlésére készülnek. A közlemény szerint az amerikai fogyasztók és...
A Biden-adminisztráció közleményben jelezte, hogy az országba beérkező, 800 dollár értéket meg nem haladó csomagok vám - és adómentességének eltörlésére készülnek.
A közlemény szerint az amerikai fogyasztók és vállalkozások védelmére hivatkozva teszik ezt, mivel főként a kínai e-kereskedelmi oldalak (például a Shein és a PDD által üzemeltetett Temu) élnek ezzel a jogi kiskapuval. A kiskapu bezárására való törekvés abból az okból is fontossá vált, hogy egy évtized alatt meghétszereződött az ilyen csomagok mennyisége, másrészt így ellenőrzés nélkül tudtak illegális szerek és eszközök bejutni az országba.
A kis értékű árukra vonatkozó mentességen túl az új szabályozás érintheti a Kínából is származó vas- és alumínium termékeket is, valamint az amerikai vállalkozások által is előállítható háztartási cikkeket és napelemeket.
Azt is ma jelentették be, hogy szeptember 27-én életbe lépnek a korábban ismertetett vámemelések, amit célzottan a kínai importra szabnak ki. Ebbe beletartoznak az elektromos járművekre kivetett 100, a félvezetőkre és napelemekre vonatkozó 50, valamint a lítium-ion akkumulátorokra, az acélra és az alumíniumra vonatkozó 25 százalékos vámok.
a magyar, az amerikai, az osztrák
és a német piacokon.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.