Itt jelentkezhet be korábban regisztrált Erste Market hozzáférésével.
Amennyiben korábban csak hírleveleinket kapta, és nem regisztrált, akkor hozzáférését ezen az oldalon tudja aktiválni.

ELEMZÉS

Alibaba: Csak a körülmények áldozata?

ÖTLETGYÁR MINI
ÖTLETGYÁR MINIRábai ÁkosRészvényelemző2024. szeptember 6.   17:27

Az Alibaba évek óta Kína kiskereskedelmi zászlóshajójának számít, azonban az alapító, Jack Ma 2019-es lemondása óta megkopott a hírneve. A kínai óriás látszatra újfent szilárd lábakon áll ugyan, de a céget hátráltathatja a többnyire negatív globális és kínai gazdasági jövőkép.

A vállalat teljes árbevétele 131,31 milliárd dollár volt a 2024-es üzleti évben (ami 2024. március 31-én zárult). Bevételeinek 42,8 százaléka a két kínai webáruházából (Tmall és Taobao) származott. A felhő-technológiával foglalkozó szegmens a teljes bevétel 10,5 százalékát adta. Földrajzi szempontból Kína számít messze a legmeghatározóbbnak, a világ többi részéről származó kereskedelmi bevételek a 11 százalékot sem érték el. A nemzetközi nyitás azonban látható, mivel a 2023-as üzleti évben ez még mindössze 7,6 százalék volt.

A Bloombergen a céget követő elemzők közül 44 ajánlja vételre a részvényt, 8 tartásra, míg eladásra egy sem. A jelenlegi 12 hónapos átlagos célár 108 dollár.

Forrás: Bloomberg

A táblázatban az Alibaba előremutató P/E rátája 2027-ig van megadva a versenytársak miatt, azonban a számításnál figyelembe vettük a Bloombergen található 2028-as 6,4-es becsült értéket is.

Az előremutató P/E-ből kiszámítva az Alibaba PEG növekedési rátája az optimális 1 alatti (0,93), ami vonzóbbá teszi amerikai szektortársainál, de az ázsiai piacon nem számít kiemelkedőnek. A P/B, ami a könyv szerinti értékhez viszonyított részvényenkénti árat jelenti, kedvezőnek mondható, különösen kontextusba helyezve a közvetlen vetélytársakkal szemben. A sajáttőke-arányos megtérülés (ROE) azonban alacsony a többi céggel összevetve, ami az alábbi tényezők miatt van:

Bár az Alibaba önmagában nem teljesít rosszul, az erős kínai koncentráció miatt a teljesítménye nagyban összhangban van a kínai gazdasággal, ezen belül is a fogyasztás teljesítményével. Az utóbbi időben a gazdaság látványos lassulása tapasztalható, amit különböző megoldásokkal igyekszik élénkíteni a kormány, több-kevesebb sikerrel. Jelenleg épp azon gondolkodnak, hogy ezt az ingatlanpiaci jelzáloghitelek refinanszírozásán keresztül tegyék meg.

Jó hírek is érkeztek azonban a vállalat háza tájáról, ugyanis megtörtént a kettős elsődleges tőkepiaci bevezetés, így az amerikai piacot változatlan formában elérve augusztus 28. óta a hongkongi tőzsdén is teljes értékűen jegyzik a részvényt. Ehhez kellett, hogy könyvelési és jogi formában is megfeleljen a hongkongi tőzsdei követelményeknek. Az elsődleges jegyzés előnye pedig, hogy a kínai a Stock Connect keretein belül a shanghaji és sencseni tőzsdével is összeköthető, így a kínai kisbefektetők jelentős része is hozzáférhet szabadon a részvényekhez. Az Alibaba várakozásai szerint így Hongkongból 12 milliárd, a másik két tőzsdével kiegészülve pedig akár 19,5 milliárd dollárnyi befektetői pénz is utat találna a céghez, ami a piaci kapitalizáciió mintegy 5-10 százaléka.

Emellett épp a hetekben zárult le az Alibaba elleni eljárás, amit 2021-ben indított a kínai kormány. A cég 2,75 milliárd dolláros büntetést fizetett a kiskereskedőkre erőltetett monopolhelyzetet teremtő szerződések miatt.

Forrás: Bloomberg, Erste

A regresszióból kiolvasható, hogy az Alibaba a trendvonal alatt helyezkedik el, ami azt jelenti, hogy a cég versenytársakhoz viszonyított értékeltsége és ennek arányában várható növekedési üteme is kedvezőbb, mint az átlagé. Amennyiben szeretnénk a regressziós egyenesre illeszteni, úgy változatlan növekedés mellett a fair P/E 11,05 lenne, ami nagyjából 20 százalékos felértékelődési potenciált jelent.

Forrás: Bloomberg

A technikai kép szerint egy emelkedő trend van jelenleg kialakulóban, ami szemléltethető egy trendcsatorna segítségével is, amit lekövetnek a rövid (20 és 30 napos) mozgóátlagok is. Az RSI értéke 54, tehát semleges, ami erősíti az árfolyam emelkedésének lehetőségét.

Az MACD pozitív tartományban való elhelyezkedése alapvetően kedvező, azonban jelenleg kiegyenesedni látszik az indikátor.

Higgy magadban és indíts Erste Future befektetést!

Az arany piacán a Fed kamatlépései a meghatározóak rövidtávon
ELEMZÉS

Az arany piacán a Fed kamatlépései a meghatározóak rövidtávon

Az arany idén az egyik legjobban szereplő eszközosztály volt. Az év eleje óta 28%-kal nőtt a...

Miért drága a vaj?
AGRÁR SAROK

Miért drága a vaj?

A vaj világpiaci ára 2024 szeptemberében történelmi csúcsot ért el. Ott kissé megszédült, és az elmúlt két hétben kissé korrigált, de ez csak...

2024. október 15.

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben