Már egy ideje mondjuk, hogy itt az ideje elmozdulni az érték alapú befektetések felé. Sőt valójában mindig is fontosnak tartottuk az érték alapú befektetéseket. S azt is tudjuk, hogy az elmúlt cirka másfél évben az indexek emelkedését elsősorban a technológia,...
Már egy ideje mondjuk, hogy itt az ideje elmozdulni az érték alapú befektetések felé. Sőt valójában mindig is fontosnak tartottuk az érték alapú befektetéseket. S azt is tudjuk, hogy az elmúlt cirka másfél évben az indexek emelkedését elsősorban a technológia, a növekedési részvények vezették. Mostanra fordulat következett be. Már nem a technológia, hanem az érték alapú részvények vették át a vezetést. Gyakorlatilag két hónapja tart a rotáció.
Ezt jól szemlélteti az alábbi ábrán a Nasdaq és a Dow Jones teljesítménye. Aki az elmúlt időszakban „terpeszbe állt”, az kereshetett a legjobban.
A Dow és a Nasdaq relatív teljesítménye és annak különbözete az elmúlt két hónapban (százalékpont)
Forrás: Bloomberg, Erste
S ha az nem lenne elég, hogy a Dow tegnap új csúcsra emelkedett, a szintén inkább értékalapú részvényeket tartalmazó DAX index is új csúcsot ütött tegnap. Persze ennek is megvan az oka. Hiszen Németországban már megvalósult az EKB célja, augusztusban 2 százalék lett az infláció. Sőt a nem EU-harmonizált ennél is kisebb, 1,9 százalék. A havi infláció pedig 0,2 százalékos csökkenés volt, míg a spanyoloknál nulla. Ez megint jó adatot sugall az EU-s inflációra. Valószínűleg itthon sem alakult rosszul az infláció, s 0 vagy kis plusz lehetett az e havi érték, amelyet elsősorban az üzemanyagár csökkenése húzhatott le. Ez pedig egy nagyon pici romlást vagy változatlanságot jelenthet az árfolyam paritás szerint EURHUF egyensúlyi árban.
a magyar, az amerikai, az osztrák
és a német piacokon.