Sokba kerültek az év eleji sztrájkok a Lufthansának, ezért a légitársaság 2,2 milliárd euróra csökkentette az idei évre vonatkozó EBIT várakozását, míg korábban még a tavalyi szintnek megfelelő 2,7 milliárd euró körüli értéket...
Sokba kerültek az év eleji sztrájkok a Lufthansának, ezért a légitársaság 2,2 milliárd euróra csökkentette az idei évre vonatkozó EBIT várakozását, míg korábban még a tavalyi szintnek megfelelő 2,7 milliárd euró körüli értéket vártak, a piac pedig 2,6 milliárd euróval kalkulált. A sztrájkok miatt egyrészt kisebb volt a foglaltság, ami az árbevételen keresztül hatott negatívan, másrészt a költségek is megemelkedtek. Az első naptári negyedévet 350 millió euró, a másodikat további 100 millió eurós költség terheli, így az előzetes eredmény alapján az első negyedévben 849 millió eurós operatív veszteséget ért el a társaság, ami háromszorosa az egy évvel korábbinak.
A Lufthansa a tegnap délután megjelent hírre 4,7%-ot esett, ezzel beárazódott a hír negatív értéke.
a magyar, az amerikai, az osztrák
és a német piacokon.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.