Itt jelentkezhet be korábban regisztrált Erste Market hozzáférésével.
Amennyiben korábban csak hírleveleinket kapta, és nem regisztrált, akkor hozzáférését ezen az oldalon tudja aktiválni.

PIACI HÍREK

A nagy ugrás után korrigált az olaj

ERSTE REGGELI
ERSTE REGGELI2015. április 7.   09:07

Egyre fogy a levegő a görögök körül. Mára már lényegében minden napra jut egy nyilatkozat, amiben görög politikusok igyekeznek bizonygatni, hogy képesek fizetési kötelezettségeiket teljesíteni. Áprilisban nagyságrendileg 3 milliárd eurót kéne visszafizetniük, ebből 462 millió eurót már ezen a héten csütörtökön törleszteniük kell az IMF-nek. A kommunikáció ellenére...

Egyre fogy a levegő a görögök körül. Mára már lényegében minden napra jut egy nyilatkozat, amiben görög politikusok igyekeznek bizonygatni, hogy képesek fizetési kötelezettségeiket teljesíteni. Áprilisban nagyságrendileg 3 milliárd eurót kéne visszafizetniük, ebből 462 millió eurót már ezen a héten csütörtökön törleszteniük kell az IMF-nek. A kommunikáció ellenére persze maguk a görögök sem tűnnek annyira nagyon nyugodtnak, Húsvét ellenére még hétvégén is folytak az egyeztetések Görögország és az IMF között. A legvégső időpontnak április 24-e tűnik, ami már csak bő két hét. Azonban a részvénypiacok ettől mintha jelenleg annyira nem aggódnának.

A héten kezdődik az amerikai gyorsjelentési szezon, holnap piaczárást követően publikálja első negyedéves számait az Alcoa, így a görög dráma mellett az amerikai vállalati hírekre fognak fókuszálni a befektetők.

Az itthoni hosszúhétvége alatt nem nyugodott az olaj piaca, ami először kilőtt arra a hírre, hogy Szaúd Arábia megemelte az ázsiai olajszállítások árát. Azonban ma reggel már korrigált is a piac, hiszen továbbra is túlkínálat jellemzi a piacot, ráadásul ez akár még nőhet is a következő hónapokban, hiszen Irán atomprogramjáról elvi megegyezésre jutottak. A következő hónapokban fokozatosan bonthatják le az országgal szembeni szankciókat, így nyárra már Iránnal is számolni kell a globális olajpiacon.

A pozitív amerikai hangulat ragadósnak mutatkozhat, így ma emelkedésre számítunk a hazai piacon.
Piaci áttekintés
- Erős értékesítési adatokat közölt a Tesla
- Görögország ki tudja fizetni az IMF csekkjét
- A nagy ugrás után korrigált az olaj, erősödött az arany
- A forint továbbra is oldalazik, a dollár erősödött a pénteki adatra
- Újabb gyenge, de vártnál jobb számok a Samsungnál
- Emelkedésre számítunk ma a BÉT-en
Nemzetközi hírek
USA
- A tengerentúlon már tegnap is nyitva voltak a börzék, ráadásul optimistán kezdődött a hét, a piacok mérsékelt emelkedéssel zárták a napot. A száguldó olajárnak köszönhetően az energiaszektor teljesített tegnap a legjobban (Dow 0,66%, Nasdaq 0,62%, S&P500 0,68%).
- A pénteki munkapiaci statisztika nem sikerül túl fényesre, a mezőgazdaságon kívül dolgozók száma 126 ezerrel bővült márciusban (2009 decembere óta nem láttunk ilyen gyenge adatot), amely lényegesen gyengébb a várt 245 ezer főnél. A munkanélküliségi ráta változatlanul 5,5%-on maradt, miközben az aktivitási ráta 0,1%-ponttal 62,7%-ra csökkent. Az sem túl kedvező, hogy az előző havi adatokat is lefelé módosították.
- Az ISM szolgáltatóipari beszerzési menedzser indexe márciusban 56,5 pontra esett, az előző havi 56,9 pontról. Az adat azonban megfelelt a várakozásoknak.
- Az adatok a munkapiaci fellendülés kifulladását jelzik, amely jó érv lehet a korai kamatemelés ellen. William Dudley, a New York-i Fed elnöke hétfői beszédében azt mondta, hogy a kamatpálya továbbra is laposnak ígérkezik.
- Elon Musk, a Tesla vezére pénteken lerántotta a leplet az első negyedéves eladási számokról. A cég 10.030 darab járművet adott el (a várakozásokban 9.500 darab szerepelt), ami 55%-os növekedésnek felel meg év/év alapon.
- A FedEx 4,8 milliárd dollárért, részvényenként 8 euróért megvette a holland TNT Express-t. Az április 2-i záróárhoz képest ez 33%-os prémiumnak felel meg.
- Az Universal stúdió (Comcast tulajdona) filmje, a Halálos iramban 7 minden idők kilencedik legnagyobb nyitó hétvégi bevételét produkálta. A 143,6 millió dolláros összeg meghaladta a 140 millió dolláros optimista várakozásokat is.
- Holnap zárás után jön az Alcoa negyedéves eredménye, amivel elindul a tengerentúli gyorsjelentési szezon. Az első negyedéves bevételektől 5,94 milliárd dollárt várnak az elemzők (bázis 5,45 milliárd, előző negyedév 6,38 milliárd dollár), míg az EPS 26 centet tehet ki.
Európa
- Hétfőn kereskedési szünnap volt az európai piacokon.
- Görögországnak április 9-ig 462 millió eurót kell átutalnia az IMF számlájára. Ha nem sikerül átutalni az előbbi összeget, akkor további pénzügyi segítséget sem kaphat az ország, sőt az egyhónapos türelmi idő lejárata után az EFSF alappal kötött megállapodás alapján csődesemény következne be. Varoufakis mindeközben azt hangsúlyozza, hogy nem futott ki az ország az időből, ugyanis április 24- ig kell a hitelezőkkel megegyezniük.
- A mai napon euró zónás fogyasztói és szolgáltatóipari beszerzési menedzser indexek érkeznek.
Olaj, arany
- A WTI a húsvéti ünnepek alatt jelentősen nőtt, ami főleg annak a spekulációnak volt köszönhető, hogy az alacsony árak hatására élénkülhet a kereslet. Ma reggel 51,6 dollár volt az árfolyam. A szaúdiak ugyanis csökkentettek a diszkonton, amin a szaúdi kőolajat értékesítik a világpiacon. A piac ma reggelre viszont korrigált, mivel a szereplők szerint továbbra is élénk lehet az USA kínálata. Szintén fontos fejlemény, hogy elvi megállapodás született Iránnal az atomprogram ellenőrzéséről és az ország elleni szankciók feloldásáról, ennek részleteit azonban júniusig dolgozzák majd ki, így Irán egyelőre nem léphet ki a piacra.
- Az arannyal 1.214 dolláron kereskedtek ma reggel. A pénteki gyengébb munkaerő-piaci adat megnyugtatta a kedélyeket, hogy a Fed egyelőre nem emel kamatain. Az egyik Fed elnök szerint július-szeptember között lehet az első emelés. Ezek a kommentek szintén segítették a nemesfém talpra állását.
Devizák
- A forint minimális gyengülést mutatott a pénteki kereskedésben, de valójában nem volt túl érdekes a mozgás. Továbbra is a 298-as szint felett oldalazik az EUR/HUF. A dollár ellenében már nagyobb emelkedést láthattunk, 271,4-ről 274 forintig emelkedett a kurzus.
- A pénteki gyenge munkaerő-piaci adat erősödést hozott a dollár piacára. Az EUR/USD árfolyama lepattant az 1,103-as ellenállásról és 1,092-ig süllyedt.
Távol-Kelet
- A Nikkei 1,2%-ot, a Shanghai index 1,9%-ot emelkedett a mai kereskedésben. Hongkongban ma nem volt kereskedés.
- India nem változtatott az alapkamaton, így az változatlanul 7,5%-on maradt. A kamatdöntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
- Ausztráliában is változatlanul, 2,5%-on hagyták az alapkamatot. A bejelentésre az ausztrál dollár erőteljes erősödésbe kezdett, mivel a piac körülbelül 80%-os esélyt adott a kamatvágásnak.
- A Samsung előrejelzése szerint az idei első negyedévben a cég operatív eredménye 30,5%-kal elmaradhat az egy évvel korábbi értéktől, mivel a telefonüzletág továbbra is gyengén teljesít. Azonban még ez a méretes visszaesés is kedvezőbb, mint amire a piac számított, ugyanis az előrejelzések 35%-os visszaeséssel kalkuláltak. Az árbevétel az előrejelzés szerint 12,4%-kal eshet vissza év/év alapon. Várhatóan a következő negyedévekben már javulhat az eredmény a Galaxy S6 készüléknek köszönhetően, ami ettől a héttől kezdve lesz globálisan elérhető.
- Februárban hó/hó alapon 0,7%-kal bővült a kiskereskedelmi forgalom, felülmúlva a 0,4%-os várakozást.
Határidős piacok
- Pozitív hangulat uralkodott a határidős piacokon ma reggel. EUR/HUF (napi felbontás)
Vállalati hírek
- Az FHB közzétette az április 28-án tartandó éves rendes közgyűlésének dokumentumait. A menedzsment a korábbi évek gyakorlatának megfelelően idén sem javasol osztalékfizetést.

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.

Érdeklődik a részletek iránt? Kérjen visszahívást és szakértőnkkel egyeztethet a termékkel kapcsolatban.
PIACI HÍREK

Erős lett a MOL első negyedéve, főleg a feldolgozás-kereskedelem üzletágnak köszönhetően

Az Erste szektorelemzője ma reggel tette közzé a MOL első negyedéves...

AGRÁR SAROK

Szóljatok a szójásoknak!

Az elmúlt napokban nem csak nálunk eredtek meg az ég csatornái, hanem az USA szójatermő területein, Brazíliában, Argentínában és Ukrajnában is. Ez...

2025. május 5.

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben